Magyar- és történelemtanárok naponként szembesülnek a problémával: miképpen
lehetne az úgynevezett magaskultúrát, így a hagyományos irodalmi értékeket is használható
formában átörökíteni a fiatalabb generációnak. Persze akad olyan szakközépiskolai
irodalomtanár, aki - feladva a nemes küzdelmet, hogy Puskin Anyeginjét kellő mélységében
közvetítse a mai tizenéveseknek - inkább szociális munkásnak áll. A kitartóbbja
pedig megpróbál az önismerethez, valóságismerethez tartósan működőképes támpontokat
nyújtani a diákságnak.
Mert eligazításra szükség van. Vegyük például az internet vagy akár a televízióadók
kaotikus információhalmazát, amelyből ember legyen a talpán, aki ki tudja szűrni,
melyik hír igaz és melyik kevésbé. Nem véletlen, hogy kimutatták: az a fiatal, aki
csak 15 éves kora körül kezd el számítógépezni, sokkal kreatívabban és eredményesebben
tudja a gépet használni, mint az a társa, aki mióta az eszét tudja, képernyő előtt
ül. A monitor nem adhat valós élettapasztalatokat és rendszerezett tudást, viszont
ezek elengedhetetlenek a kellő realitásérzék kialakulásához. A minél önállóbb véleményalkotást
fiatal korban kell begyakorolni, gyakori és megbízható (szülői, tanári) segédlet
mellett. Az olvasmányélmények rendszeres megbeszélése ehhez segíthet hozzá, s itt jön
be a képbe a vers. Ha manapság megkérdezünk egy gimnáziumi irodalomtanárt arról,
mire lehet jó ma a költészet, jobbára azt fogja válaszolni: a jól megválasztott
verseken keresztül a gyerekek - többek között - megtanulhatnak a szavak mögé látni,
képes beszédben gondolkodni, elsajátíthatnak jellegzetes, alapvető szimbolikákat,
megtanulhatják különböző üzenetek kódolt tartalmának megfejtését. Április 11.,
József Attila születése napja nem véletlenül vált a költészet napjává: az ő
igen gazdag képi világa különösen alkalmas ilyen pedagógiai célokra is. Később többek
között ezek az ismeretek segítik hozzá a gyerekeket ahhoz, hogy amikor például
filmet vagy híradót néznek, értelmezni tudják a látottakat, és nehezebben váljanak
különféle manipulációk áldozataivá. (M. R.)