Vissza a tartalomjegyzékhez

Szakonyi Dávid
Áradó vizek, áradó indulatok

Levegőt is alig kaptam, mikor először megpillantottam a kiöntött Bodrogot. Széles tónak tűnt a folyó, az elmerült fáknak csak a koronája látszott ki, fölöttük pára, az egész képet visszatükrözte a felszín.


„Jön az árvíz, jön az árvíz - hangzék, s tengert láték, amint kitekinték”

Először Bodrogolasziban találkoztam elázott házakkal. A Fő utca felétől kezdődött a folyó, csak csónakkal lehetett arra közlekedni. Ám nem is nagyon volt miért, hiszen onnan pár napja azok is kiköltöztek, akik a tavalyi ár után még megmaradtak. Épp odaérkeztünkkor hurcolkodott el a 29. szám alatti lakó. Nem látszott szomorúnak, viccelődött, hogy ő már kész médiasztár. Előző évben a szembeszomszédnál lakott, idén meg idegenekhez megy lakni az utcában, míg a víz visszahúzódik.
A szembeszomszéd, Mészárosné szívélyesen köszönt minket. Meséli, hogy a tavalyi ár milyen borzasztó károkat csinált.

- Feljött a víz addig ’a. A lányom a polgármesteri hivatalnál dolgozik, így idejében felvettük a segélyt, plusz kölcsönt tíz évre. Ebből felújítottuk a lakást. Most meg törlesztünk. Nyolc hónapig aludtam a nyárikonyhában, nem tudtam rendesen kinyújtózkodni. Mondták a gyerekeim, hogy költözzek hozzájuk, míg nincs minden kész, de én egyedül itt érzem jól magam. Most nézze meg a házat, hogy milyen szép lett. Csak nehogy idén is feljöjjön addig az ár, mert azt már nem tudom, miből finanszíroznánk.
Ezután elmondja, hogy gátat kéne építeni.
- Azt mondják, hogy nincsen pénz. Annyi mindenre jut, és gátra nem jut? Az anyjuk csillagát, mi sem vagyunk marhák - merül bele a politizálásba Mészáros néni.
Mesélgeti az életét, elmondja, hogy a lánya próbált a faluban másokon is segíteni, de az egész a visszájára fordult. Megkapták a segélyeket, de némelyeknek kifolyt az ujjaik közt.
Mészárosné Helenát mutatta a híradó is Stumpf úrral, mikor felépült a ház. Ekkor kirobbant az irigység, azóta a falu két pártra szakadt: Mészáros nénire és a többiekre.
Azt sustorogják a falubeliek, hogy slaggal locsolta a falat belülről, ezután kapával verte le a vakolatot, mielőtt jött a kárbecsüs. „Mindenki tudja. Az egész falu tudja. Így van ez. Ő kap pénzt, mert ott a lánya a tanácsnál. A húsosfazéknál!” - mondják.
- Miért, maguk nem kaptak? - kérdem egy szerényebb, derékig ázó ház tulajdonosát. Kiderül, hogy nekik is jutott 1,2 millió. „Mire elég az?” - kérdezi dühösen.
- Miért nem vett fel kölcsönt Ön is, mint Mészárosné? - érdeklődöm tovább.
- Úgy vett az is fel kölcsönt, mint maga.
- Ebben miért olyan biztos?
- Miért, miért… sok mindent tudnék még mesélni róla. Azelőtt ebihalszeműnek mondta a polgármestert, most meg a fiának nevezi - árulkodnak.
- Hát persze, hiszen jót tett vele - próbálkozom reménytelenül.
- Hát jót, jót…
Egyébként Oldal Ferencné, a Fő utca 29-ből elmesélte, hogy előző évben térdig állt a víz a vályoglakásában, és a kárt mégis csak hetvenötezer forintban állapította meg a községházai becsüs. Úgy véli, ha az embernek nincsen ismerőse, rokona a hatóságoknál, akkor nem sokra megy.


A Bodrog áradása fenyegeti Sárospatak lakosait. Idén sem volt pénz gátakra     Fotók: Vörös Szilárd

Sárospatakon a Fazekas-soron szintén zajlott a költözködés. Egy házaspár éppen éjjeli szállás után kutatott a környéken, a Bodrog ugyanis már csak egy centire volt a küszöbüktől. A polgári védelem segített a lakóknak. Egy kollégiumban rendes szobát találtak a számukra.
- Na ide figyeljen! - veszi a levegőt a férj, miután egy pár szóban elmondtuk, kik vagyunk - Sajnálom, hogy a tévének nem mondtam el, de maguknak elmondom. A múlt évben ettől jóval följebb állt a víz. A házunkban minden szétment, a helyreállítás több volt, mint kétmillió. A becsült kár alapján hétszázötvenezer forint segélyt ígért nekünk az önkormányzat. Miután ide-oda küldözgettek engem mindenféle igazolásért, kiderült, hogy az egészből csak négyszáz és nemtudoménhányezret akartak kifizetni. Ekkor felment a cukrom, közöltem velük telefonon, hogy hagyjuk a vitát, rendezzük az ügyet bírósági úton, döntsék el ott, hogy mennyi jár nekem. Másnap kapom a telefont, hogy menjek be a főjegyzőhöz. (Egész addig csak az aljegyzővel volt dolgom.) Mondtam, hogy nem én vagyok a fehéring, hogy csak úgy elővegyenek, de azért bementem. Úgy fogadtak, hogy „Á, hát itt van tisztelt uram! Nem tudtuk már, hogy miért nem jön a pénzért.” És kifizették a hétszázötvenezret. Ha nem lettem volna elég erőszakos, akkor csak a felét kaptam volna meg - vonja le a következtetést. - De van itt olyan telek is, ahol az ár csak az udvart mosta le, és mégis másfél milliót kaptak. Mondanom sem kell, hogy a telek olyan emberé, akinek egy közeli rokona komoly beosztásban van az önkormányzatnál.
Felesége egymás után szívta a cigarettákat. Végre megunta a férje előadását, szólt neki, hogy ideje összeszedelőzködniük.

Bárány Istvánt, a helyi alpolgármestert megkértük, hogy beszéljen kicsit a megoldásokról, és szóljon hozzá a fenti állításokhoz.
- A gát megépítése lenne a legjobb megoldás, erre konkrét terveink vannak, de ezzel meg kell várjuk a vízügyi felügyeletet, mert az önkormányzat saját erejéből erre képtelen. Igaz, a mi asztalunk, de nincs elég pénz. Most is 192 milliós forráshiánnyal küszködünk.
Tavaly csupán az elemi lakhatás megteremtésére kaptak állami segélyt. Kiváltották a legveszélyeztetettebb telkeket, amik az önkormányzat tulajdonába kerültek. Nyolcszázezer forintnyi kár felett egyébként már csak ezt a megoldást választották. Az idei áradás igazolta, hogy jól tették: idén csak nyolc főt kellett kiköltöztetni ideiglenes szállásra.
- Az elhangzott vádakra egyébként annyit mondanék - folytatja Bárány alpolgármester -, hogy ezek sajnos az emberi gyarlóság képzeletei. Olyat még sehol nem láttam, hogy ahol pénz volt, ott ne lett volna purparlé. Nyilván, aki picit kevesebbet kapott, annak szúrta a szemét azé, aki többet kapott. Nem egyéni döntéseken múlt. Általános rendelkezések és műszaki felmérések alapján, valamint egy tizenkilenc fős testület döntése alapján határoztuk meg a segélyek szétosztásának tervét, amit aztán a pénzügyi osztályunk állított össze. A kiosztott térítésekkel tételesen, számlával el kellett számolnunk az államkassza felé, amit egyébként ellenőriznek is. Nézze, ezek az emberek az előző két évben háromszor lettek kiköltöztetve meg vissza. Érthető, hogy kikezdte az idegeiket a dolog.
A Belügyminisztérium önkormányzati gazdasági főosztályának vezetője, Gurnik Ágnes lapunknak megerősítette a tényt, hogy a tavalyi kárelhárítás költségeit számlákkal kellett igazolniuk az igénylőknek vagy az önkormányzatnak, attól függően, hogy ki végezte el a munkálatokat. Így kaphattak segélyt. A számlákat és a befektetéseket az Állami Számvevőszék munkatársai szúrópróbaszerűen ellenőrzik, az ellenőrzés még folyamatban van. Megtudtuk továbbá, hogy a belvíz esetében országos szinten kétmilliárdnyit esett az igénylések összege, amint kitudódott, hogy revízióra lehet számítani.
Az osztályvezető asszony elmondta, hogy az idei árvízkárokkal kapcsolatban percről percre változnak az elképzelések. Azt viszont nagyon várják, hogy az esőzések megszűnjenek. Ezzel nincsenek egyedül.


Tavaly a költségvetés 850 millió forintján felül plusz kétmilliárdot ítélt a kormány a Tisza felső szakaszának fejlesztésére - tájékoztatta lapunkat Korompai András, az Országos Vízügyi Felügyelőség műszaki osztályának igazgatója. Ebből a pénzből a Tokaj feletti szakaszon sikerült 20 km-t rendbe tenni. Ez nemcsak konkrétan a gát fejlesztését jelentette, hanem az azzal járó informatikai és egyéb infrastruktúrát.
Idén Záhony és Tiszabecs között 2,8 milliárdért, Tokaj és Záhony között 800 millióért, Tokaj felett pedig 3,6 millióért fektet be a kormány a gátakba.
Továbbá kisebb munkálatokra, mint a Mosoni Duna, Szentendrei Sziget, Tarna és a többi, jut még 1,2 milliárd. Összesen nagyjából ötmilliárd forintnyi árvizes fejlesztés maradt ez évre. Korompai András elmondta, hogy a kormány politikája az új környezetvédelmi filozófiának megfelelően az, hogy a nyílt ártereket, ahol csak lehet, nem szabályozzák. A töltések ugyanis vízszintemelkedést eredményeznek.
A kormány nemrég határozott arról, hogy a jövőben nem támogatja olyan lakóházak helyreállítását vagy újjáépítését, amelyeket újból vízkárok fenyegethetnek. A mostani áradásokkal szembeni védekezésre szánt pénzt már átutalták az önkormányzatok számlájára. Az Országos Vízügyi Felügyelőség napi ötvenmillió forintot költ a jelenlegi árvízkárok enyhítésére.