Vissza a tartalomjegyzékhez

Papp Levente
Toplistás világcégek

A neves amerikai Fortune gazdasági magazin az idén is elkészítette az USA és a világ vezető vállalatainak 500-as toplistáját. Az élbolyban viszonylag kevés változás történt az előző évekhez képest, a középmezőnyben azonban már megjelentek az új gazdaságra, az internetes kereskedelemre (e-business) épülő, feltörekvő cégek.

A világ legnagyobb mamutvállalata, a General Motors (amely egyben az USA legnagyobb cége is) továbbra is őrzi első helyét, nyomában közvetlenül nagy konkurensei, a DaimlerChrysler és a Ford helyezkednek el. A világ első tíz vállalata zömmel autógyártó és olajipari cég, melyek kizárólag amerikaiakból és japánokból állnak, egyetlen német érdekeltségű vállalattal (DaimlerChrysler) kiegészítve. Az USA első 500 vállalata összesen 22 millió embert foglalkoztatott, 410 millió dollár profitot termelt, és 6300 milliárd dolláros összbevételt produkált. Hogy jobban érzékelhető legyen ennek a nagysága, álljon itt egy összehasonlítás: ez az árbevétel nagyobb, mint Japánnak és az EU vezető gazdaságának, Németországnak az 1998-as együttes GDP-je.
A lista elemzőit leginkább az foglalkoztatta, hogy az internet milyen szerepet játszott a vezető cégek és döntéshozóik életében. Warren Buffet, a világ második leggazdagabb embere, számos amerikai sikercég tulajdonosa nem is leplezi, hogy nem ért az internethez: „Ha az internetről akar velem beszélgetni, akkor nagyon el lehet keseredve…” Mégis azt állítja, hogy tavaly már erősen szorgalmazta: minden termékük, illetve szolgáltatásuk elérhető, megvásárolható legyen a világhálón. A Fortune magazin a „leginkább csodált” vállalati kategóriában a General Electricet (GE) jelölte meg. Elnöke, Jack Welch Buffethez hasonló cipőben járt. A 19 éve sikeres vezető, Welch évekig tüntetőleg még számítógépet sem tett be irodájába, holott az már mindenütt általános volt. 1999 elején azonban egy pálfordulattal úgy határozott, hogy az óriáscégnek dominánsnak kell lennie az elektronikus kereskedelemben is. Az elhatározás sikerrel járt: a GE alig 14 hónap alatt mára az internetes kereskedelem egyik főszereplőjévé vált.
Természetesen nem csak a „nagy öregek” kaszáltak tavaly a világhálón. A modern internetes technológia térhódítása, az „e-volúció” elsősorban a fiatalos, dinamikus, de még kisebb vállalkozásoknak kedvezett. A cégegyesülési „őrület” bizonyos területeken teljesen felborította a papírformát. A szórakoztatóipar eddigi koronázatlan királya, a Walt Disney az AOL-Time Warner csoport előretörése miatt olyannyira visszaesett, hogy Michael Eisner elnök tavalyi prémiuma is ugrott.
Összességében elmondható, hogy még mindig a nagyok dominálnak, de nem szabad elfelejteni, hogy a lista az árbevétel alapján készült, a legnagyobb profitot és növekedést már a középmezőny cégei produkálják.

A világ legnagyobb vállalatai a Fortune magazin szerint

Rangsor  Cég   Bevétel 1999-ben
1.   General Motors   161,3 
2.   DaimlerChrysler   154,6 
3.   Ford Motor   144,4 
4.   Wal-Mart Stores   139,2 
5.   Mitsui   109,4 
6.   Itochu   108,7 
7.   Mitsubishi   107,2 
8.   Exxon   100,7 
9.   General Electric   100,5 
10.   Toyota Motor   99,7 
11.   Royal Dutch/Shell Group   93,7 
12.   Marubeni   93,6 
13.   Sumitomo   89,0 
14.   Intl. Business Machines   81,7