Szobota István
Szappanopera élőben
Interjú Vágó István tévés személyiséggel

Az ablakból vesszük észre, amikor a busz megáll a pirosnál. „Tudja, mikor lesz maga Krőzus?” - kérdez bennünket az RTL-Klub óriásplakátja városszerte, miközben a képen látható, már számtalan vetélkedőműsorból jól ismert műsorvezető, Vágó István félreérthetetlenül ránk mutat. Ez év február 29-e óta láthatjuk a tévés személyiség legújabb vetélkedőjét Legyen Ön is milliomos! címmel.

Vágó István. „Tudja, nem teljesen úgy van, hogy az ember azt csinálja, amit mániákusan szeret”     Fotó: RTL-Klub

- Milyen múltra tekintenek vissza a műveltségi vetélkedők Magyarországon?
- Amikor húsz évvel ezelőtt még kizárólag állami televízió volt, akkor a vetélkedő műfajában az igazán nagy áttörést Vitray Tamás hozta műveltségi vetélkedőivel. Az első nagy feltűnést egy, az orosz-szovjet irodalomról szóló műsor keltette, amely akkor nagy szenzációnak számított, és nagyon nézett volt. Miután rájöttek, hogy műveltségi vetélkedővel nem nagyon lehet tömegeket elérni, e műsorokkal párhuzamosan elindult az úgynevezett game show-k térhódítása. Ezeknek az alapvetően nem intellektuális vonalvezetésű játékoknak a mai változatai a Szerencsekerék, a Zsákbamacska és így tovább.
- Miért nem lehet tömegeket elérni műveltségi vetélkedővel? Butának érzi magát a néző a képernyő előtt?
- Nem, egyszerűen nem nagyon érdekli maga a kérdés. Ha műveltségi vetélkedőt csinál az ember, akkor a játékosok között csak úgy lehet különbséget tenni, hogy egyre nehezebb kérdéseket teszek fel. De ha állandóan azt kérdezem, ki írta a Nemzeti dalt, és erre mindig az a válasz, hogy Petőfi Sándor, akkor nem lesz nagyon nagy különbség a játékosok között. Előbb-utóbb el kell jutni egy olyan szintre, amely már különbséget tesz a játékosok között, innen kezdve azonban egyre kevesebb néző fogja érteni és értékelni a kérdést. Szóval voltak ezek a nagyon játékos vetélkedők, és aztán hosszú évekig nem volt műveltségi vetélkedő. És éppen amikor újra megindult, megszületett az igény az okos emberek iránt, akkor berobbant a Mindent vagy semmit.
- Mérhető, mikor születik meg az ilyesfajta igény?
- Érezhető. Hadd mondjam inkább azt, hogy vannak korok, korszakok, periódusok, amikor az okos ember idegesítő. „Mit játssza ott az eszét?” Akkor eltűnik a képernyőről, és ha sokáig nincs, akkor megint feltámad iránta az igény a nézőben.
- Lehet ezt illusztrálni valamilyen példával?
- Nem hiszem, de mindenesetre kitapintható. Ha nagyon sok a műveltségi vetélkedő, akkor a nézők nagy többsége elkezd elfordulni az okos és művelt emberektől.
- Ön ugye 1976 óta vezet vetélkedőket? Úgy tűnik, azóta sem sikerült megunnia ezt a műfajt. Ennek mi az oka?
- Tudja, nem teljesen úgy van, hogy az ember azt csinálja, amit mániákusan szeret. Szerintem inkább arról van szó, hogy 1976-ban elindult egy folyamat, amikoris én véletlenül belekerültem egy vetélkedőbe, és ebben szereztem rutint. Felesleges lenne az itt felhalmozott - ha úgy tetszik - tudást, tőkét elherdálni, és teljesen másba fogni.
- Azért csak van valami vonzódás?
- Persze, persze, de nem szabad úgy felfogni, hogy én magam éppen olyan játékos természetű volnék, mint azok, akik a játékra jelentkeznek. Vetélkedőt csinálni inkább mérnöki munka, ahol kalkulálni kell, ki kell számítani a lehetőségeket. A szabályoknak egészen átláthatónak, pontosnak, egyszerűnek kell lenni. Ezernyi olyan dolog van, amire az ember valóban az évek során jön rá, és vonja le a következtetéseket.
- Mennyiben más a Legyen Ön is milliomos! a korábbiakhoz képest?
- Látszólag vetélkedő, valójában azonban nem az: teljesen más játék. Az egész egy nagyon különös világ, nem vetélkedő ez, nem is kvíz-show. Az elején olyan kérdések vannak, amelyeknek nem az a funkciójuk, hogy megmérjük, mit tud az ember, hogy például hol sütik már a rántott békát, Virágéknál vagy Világéknál vagy Kovácsék-nál vagy Gólyáéknál. Ez nem egy műveltségi vetélkedő kérdése, ennek lazító szerepe van, hogy közben megismerjük egymást. Egy igazi műveltségi vetélkedőben, egy kvízben ott záporoznak a kérdések, itt pedig nem záporoznak a kérdések. Aki úgy ül le a képernyő elé, hogy ő most egy nagyon érdekes, tanulságos, informatív vetélkedőt fog látni, az csalódni fog. Annyiban hasonlít a eddigiekhez, hogy kérdések vannak, de alapvetően mások a feltételek. Csak hogy mondjak egy példát, a gondolkodási idő itt korlátlan. Ha pedig egy játékban nincs gondolkodási idő, ott már az ember elbizonytalanodik, hogy egyáltalán egy kvízt lát-e, vagy pedig valami egészen más történik. Nekem meggyőződésem, hogy más történik.
- Mégis micsoda?
- Ez, kérem szépen, egy olyan szappanopera, amelyben emberi sorsok alakulnak jól, rosszul, tragikusan, viccesen. Látjuk, hogy egy ember abszolút magabiztosan kezd, aztán elbizonytalanodik, megjárja a poklot, majd felmegy a mennyországba… Sokszor hiába rokonszenves az illető, mégsem mindenki neki szurkol, ha pedig ellenszenves, nem mindenki kívánja a vesztét. Ez is pont olyan, mint egy szappanoperában. Nem vagyok egy nagy szappanopera-néző, bevallom, de úgy tudom, hogy nem Jockey volt a nézők kedvence, ahogy Leoncio sem, mégis sokan miattuk nézték a sorozatot.
- És milyen érzés vezényelni a sorsokat?
- Hát ez a nehéz benne. Itt mindössze egy ember ül velem szemben, ezért nem tehetem meg, hogy egyértelműen segítek, vagy valakit eltérítek a jó választól. A Mindent vagy semmitben lehetett segíteni, hiszen mind a háromnak egyformán segítettem, mind a három hallotta, és az került kedvezőbb helyzetbe, akinek kevesebb segítség is elég volt.
- Ha már a „sorskérdés” szóba jött: Mi lett azokkal, akik az Ön korábbi műsoraiban autót vagy kisebb vagyont nyertek?
- A legtöbben eladták az autót, hogy ki tudják fizetni a nyereményadót.
- A kereskedelmi tévék Ön szerint is jelentősen felhígították a televíziózás színvonalát a szappanoperákkal?
- A szappanoperák vitathatatlanul nagyon népszerűek, és noha azokat milliók bámulják ájultan, szükséges volt elindítani a milliomos-vetélkedőket, mert a különböző csatornák már előre felkészültek arra, hogy az emberek egyszer csak telítődnek a szappanoperákkal. Még egyszer meglátják, hogy José Lopez, és egyik pillanatról a másikra azt mondják: „Ebből elég, én ezt már nem bírom tovább.” A TV 2 most a szerdai adásommal szemben a legsikeresebb szappanoperáját állítja ugyanabban az időben. Borzasztó érdekes a nézők összetételét megvizsgálni. Az idősebbek és a kevésbé iskolázottak a Rosalindát nézik. A fiatalok, a dinamikusak, az érdeklődők, a műveltebbek és az értelmiség pedig a vetélkedőt. Ez azért nagyon érdekes példa, mert sokszor éri az a vád a két televíziót, hogy azonos típusú műsorokat állítanak egymással szembe. És ugyan esetünkben a vetélkedővel egy szappanopera áll szemben, korábban már utaltam rá, hogy végső soron az én műsorom is egy szappanopera.
- Lehet a műveltségi vetélkedőknek valamilyen kultúraformáló szerepe?
- Kultúraformáló? Az talán túlzás. Én azt mondom, hogy kultúra-karbantartó szerepe lehet. Én soha nem szeretem azt hallani, hogy egy műveltségi vetélkedőn az ember műveltséget szerez. Úgy ragadnám meg inkább, hogy szinten tart, asszociáltat, újrarendezi az összefüggéseket, az adatokat az ember fejében, és esetleg igényt teremt, de kultúrát azt nem.
- Miért jönnek az emberek ebbe a műsorba? Meg akarják villantani a tudásukat, vagy milliomosok akarnak lenni?
- Az, hogy a 25 millió nagy vagyon-e vagy kicsi, attól is függ, hogy az ember éppen az élet melyik rétegéből jön. Azzal a szlogennel indítottuk, hogy „Változtassa meg életét, nyerjen 25 milliót!”, és bizony jönnek olyan helyzetből emberek, akiknek az életét ennyi pénz alapvetően megváltoztatná. És persze olyanok is vannak, akiknek 25 millió ide vagy oda, nem nagyon számít.
- Hogyan alakult ki a 25 milliós tét?
- Dániában, ha jól tudom, 1 millió dán korona a fődíj, az Egyesült Államokban 1 millió dollár, Németországban 1 millió márka, Nagy Britanniában 1 millió font. Ebből az következik, hogy a műsorban van egy bűvös nagyságrend, ez a millió. Hogy ennek milyen a vásárlóértéke, ez még Nyugat-Európán belül is változik, és mi úgy gondoltuk, hogy az 1 millió forint vicces volna, ezért megnéztük azt, hogy ez a maximális nyeremény, mondjuk Németországban, a havi átlagkereset hányszorosa. Így jött ki a 25 millió forint.
- Vannak tehát, akik a vetélkedőket kifejezetten meggazdagodási lehetőségnek tekintik?
- Egészen biztosan. Nekem az a tapasztalatom, hogy a játékosok zöme nem meggazdagodni jön ide, hanem azt mondja magának otthon a műsort nézve, hogy ő bizony eljutna eddig és eddig, merthogy a kérdések nem túlságosan nehezek, legalább is eleinte, és akkor megéri a fáradságot, hogy ennyi pénzért bejöjjön. Szerintem sokan gazdasági számítást végeznek, hogy mekkora erőfeszítés és mekkora ráfordítás részt venni ebben a játékban. Tehát fel kell venniük a telefont, az emelt tarifájú telefont, esetleg el kell utazniuk a stúdióig.
- Hányfajta játékos van?
- Vannak például a megélhetési játékosok, akik józanul végigmérték, hogy igen, ők nagyon sokat tudnak és ez a nagy tudásuk pénzre váltható. Ezért van az, hogy nagyon sok vetélkedőben ugyanazokat az arcokat látjuk. Nagyon sok olyan játékot csináltam, ahonnan ezeket a megélhetési játékosokat tökéletesen megismertem. Az IQ Casinóból, ami az M1-en megy, szinte mindegyiket ismerem, mindegyikük játszott már nálam. A milliomos-műsoromban nincs próbajáték, ahonnan ez a magyarországi viszonylatban mintegy száz mindenütt felbukkanó játékos továbbjuthatna, hanem a gép sorsol. Ennek a műsornak az egyik nagy előnye az, hogy abszolút új arcok jönnek elő. És amire egyáltalán nem számítottam, hogy ezek zömében rendkívül rokonszenves emberek. Azt hittem, hogy mivel nincs válogatás, itt olyan alakok is meg fognak fordulni, akiket nem válogatna be szívesen az ember. De nem ez a tapasztalat. Számomra ez a legpozitívabb. És ebből az a tanulság, hogy nincs baj az átlagos felkészültséggel, és nincs baj az átlagos stílusérzékkel. Tehát nagy valószínűséggel erre a játékra valóban olyanok jelentkeznek, akik tudják, mi az elvárás, és jó az önismeretük. Sokan hajlamosak meghúzni a vészharangot, hogy „oda a műveltség”, hogy „ezek már nem olyanok”. És úgy látszik, hogy azért, legalábbis tízezres nagyságrendben mérhetően jó az „állomány”. Számomra ez megnyugtató és kellemes.
- Milyen korosztály játszik Önnél?
- Számomra egyszerűen elképesztő, hogy 30 év alatti a játékosok 80-90 százaléka.
- Milyen játékosok vannak még?
- Van még a félénk, aki a környezete nyomására vág bele. Neki azt mondják otthon, a munkahelyén, hogy te nagyon jó vagy, menjél már, biztosan nyerni fogsz.
- Ők hogyan szerepelnek?
- Rosszul. Nincs meg az önbizalmuk. Ebben a műsorban, ha nincs önbizalmad, véged van. Aztán ott van a túlzott önbecsülésből jelentkező. Aki azt hiszi, hogy ő nagyon jó. És van persze a játékos is. Aki csak a játék kedvéért jön.
- Milyen a nemek aránya?
- Most az én műsoromban nyernek a nők. Ez a diskurálásos játék, mintha a nőknek jobban tetszene, érdekes módon ők az eredményesebbek. A Mindent vagy semmitben taroltak a férfiak.
- A Mindent vagy semmit játékból nyolcszáz adás volt látható. Maradt valami nyoma az emberekben ennek a műsornak?
- Nagy örömömre van egy Mindent Vagy Semmit Klub, amelyet a volt játékosok maguk alapítottak, szervezik; rendszeresen összejárnak, felkeresik a milliomos-játékban feltűnő új arcokat, meghívják őket magukhoz, és játszanak.
- És ez egy színvonalas valami?
- Hogyne, hát ez a csúcs, de bevallom, hogy életem eddigi legnagyobb teljesítményének azt tartom, hogy egy alkalommal ebben a klubban az eddigi 21 autónyertesből ott volt 19, és még néhány nagyon jó játékos, akik nálam, a műsorban nem nyertek autót, és ott, a közöttük megrendezett versenyben én második lettem.
- Gratulálok! Nemrégiben volt egy rádióműsor, ahol korábbi lottó-nyerteseket kérdeztek, hogyan is alakult az életük. Lesújtó vallomásokat lehetett hallani: megbetegedtek azóta, a vagyont elvesztették, élvezni nem igazán tudták az irigyeik miatt és hasonlók.
- Annyiban más a lottó-milliomos, mint egy vetélkedő-milliomos, hogy az előbbi erre nincs felkészülve. Ő csak kitölti a számokat, és hirtelen rázúdul egy nagy adag pénz. A műveltségi vetélkedős játékos fel van készülve. Eleve úgy jön, hogy fejben már el is költötte a pénzt. Mi mindegyiküktől megkérdezzük előre, hogy mire költené a nyereményt.
- És mi a válaszuk?
- Ház, lakás. Nagyon kevés közülük az utazni akaró. Volt valaki, aki azt mondta, hogy a jövendő gyermek jövőjét szeretné megalapozni, sőt olyan is akadt, aki egy kis szigetet akart venni a Karib-tengeren. És egy viszonylag nagy kategória azt írja, hogy jótékonykodna belőle. Én azonban ezt nem szívesen teszem közzé, mert ha történetesen mégis nagy pénzt nyer, akkor nem lenne szép dolog ezt számon kérni rajta.
- Egy hónapja megy ez az új játék. Az Ön számára is izgalmas újdonságot jelent ez a játék, vagy ugyanolyan, mint amilyeneket már megszokott az elmúlt 20-25 év alatt?
- Az emberek sokfélék, ezért aztán manapság is nagyon érdekes esetekkel találkozom. Volt például egy hölgy, aki megkérdezte, mielőtt beültünk a székbe, hogy mit szólnék, ha ő az első kérdés után azt mondaná, hogy köszönöm, én az 1000 Ft-tal hazamegyek. Azt válaszoltam, hogy nem tartanám különösebben szellemesnek és indokoltnak sem, mert nyilván csacsiság volna nem megnézni a következő kérdést, hiszen erre a játékszabályok lehetőséget biztosítanak. Végül is eszébe sem jutott, hogy ezek után kiszálljon. Ő például milliókat vitt haza.