Néhány héttel az elnökválasztás előtt jelent meg a Beszélgetések Vlagyimir
Putyinnal című könyv. A Novosztyi hírügynökség közreműködésével lapunk számára
készült fordításból néhány érdekes részletet idézünk fel, amelyben Putyin hírszerzői
múltjáról, a Henry Kissingertől kapott jó tanácsokról és a múlt szilveszteri
hatalomváltás kulisszatitkairól nyilatkozik.

Vlagyimir Putyin irodai telefonján Tony Blair brit kormányfővel beszél. Bemutatkozással
kezdi Fotó: Reuters
- 1975-től 16 éven keresztül dolgozott a KGB-nél. Ebből mennyit külföldön?
- Nem egész ötöt. Csak az NDK-ban, Drezdában dolgoztam. Akkor utaztunk oda,
amikor a Szovjetunióban már megkezdődött a peresztrojka, ők pedig még mindig hittek
a kommunizmus fényes jövőjében.
- Ön konkrétan mivel foglalkozott?
- Politikai felderítéssel. Információkat szereztem be a politikai személyiségekről,
a potenciális ellenség terveiről.
- Az élet az NDK-ban jobb volt, mint Leningrádban?
- Igen. Mi abból az Oroszországból érkeztünk, ahol sorbanállás és áruhiány
volt, itt pedig minden volt. Felszedtem vagy tizenkét kilót.
- Hogyan eresztette így el magát?
- Őszintén - a sör az oka. Rendszeresen elmentünk Radebergbe, ahol az NDK
egyik legjobb sörét gyártották.
- Milyen sikereket ért el Drezdában?
- Jól ment a munka: kétszer léptettek elő. A munkámmal tisztában van a német
elhárítás is. Nem dolgoztam Németország érdekei ellen. Mikor később Péterváron
alpolgármester voltam, az NDK állambiztonsági minisztériumának több volt munkatársától
is kaptam levelet. Az egyik fogadáson mondtam is a német konzulnak: „Vegye figyelembe,
hogy ez a levelezés az én személyes kapcsolatom. Tudom, hogy hadjárat folyik Önöknél
a volt NDK-s állambiztonsági munkatársak ellen, politikai okokból üldözik őket, de
ők a barátaim, és nem fogom megtagadni őket.” Azt válaszolta: „Putyin úr!
Mindent értünk, minden világos, ebben nincsenek kérdések.” Pontosan tudják, hogy
honnan jöttem, én soha nem tagadtam.
- Ha a német kémelhárítás - ahogy ön mondja - mindent tud az NDK-beli tevékenységéről,
akkor ez azt is jelenti, hogy mindenkiről tudnak, akikkel Ön vagy a csoportjuk
dolgozott. Lebukott az egész ügynökség?
- Mindent felszámoltunk - a kapcsolatainkat, az egész ügynöki hálózatot.
Személyesen égettem el hatalmas mennyiségű anyagot. Annyit égettünk, hogy szétment
a kályha. Égettük az iratokat éjjel-nappal. Megszakadtak a kapcsolatok, biztonsági
szempontokból megtiltották az információs forrásokkal a munkát, az anyagokat
megsemmisítették, vagy archívumba kerültek.
- Mikor történt ez?
- 1989-ben, amikor megkezdték az Állambiztonsági Minisztériumot szétrombolni.
Féltünk, hogy hozzánk is eljutnak.
- Hogyan élte át a berlini fal lebontását?
- Tudtam, hogy ez elkerülhetetlen. Őszintén azonban meg kell mondanom, hogy fájt
a Szovjetunió pozícióvesztése Európában, habár az eszemmel értettem, hogy egy
falakon és szögesdrót kerítésen alapuló rendszer nem létezhet örökké. Szerettem
volna, ha helyette valami más jön, de nem volt más választás. Sajnos. Egyszerűen
mindent eldobtunk és elmentünk.
A megértő Kissinger
- Később, már Péterváron találkoztam Henry Kissingerrel. Én fogadtam a repülőtéren.
Gépkocsiba szálltunk, és a rezidenciára hajtottunk. Az úton érdeklődött, hogy
honnan jöttem, és mivel foglalkoztam korábban. Mint egy kíváncsi apó. Úgy tűnt,
mintha aludna, valójában mindent látott és hallott. Megkérdezte: „Régen dolgozik
itt?” „Egy éve” - válaszoltam. „Előtte hol volt?” „A leningrádi tanácsnál.”
„És azelőtt?” „Az egyetemen.” „És az egyetem előtt?” „Katona voltam.”
„Milyen egységnél?” Na - gondoltam -, most elkeserítelek. „Tudja, hírszerző
voltam.” Mire ő nyugodtan: „Minden értelmes ember a felderítésnél kezdi. Én is.”
Nem tudtam, hogy Kissinger a felderítésnél dolgozott. Amit ezután mondott, az váratlanul
ért, és nagyon érdekes volt. Azt mondta: „Tudja, engem most nagyon bírálnak a
Szovjetunióhoz való viszonyban akkor elfoglalt álláspontomért. Úgy véltem, hogy nem
kellene olyan gyorsan kivonulniuk Kelet-Európából. Nagyon gyorsan megváltozott a világ
egyensúlya, ami nemkívánatos következményekhez vezethet. Ezt most a szememre vetik.
Azt mondják: lám a Szovjetunió kivonult, és minden rendben van, mi pedig azt hittük,
hogy ez lehetetlen. Én valóban lehetetlennek hittem.” Elgondolkodott és kiegészítette:
„Őszintén, máig sem tudom, miért tette ezt Gorbacsov.”
Jelcin átadja a stafétát
- Egyáltalán nem akartam elnök lenni. Jelcin felkérésekor az volt az első reakcióm,
hogy nem vagyok felkészülve. Ő azt válaszolta: „Amikor ide kerültem, nekem is más
terveim voltak, így alakult az élet. Szintén nem törekedtem erre, de több körülmény
miatt úgy alakult, hogy még harcolnom is kellett az elnöki posztért. Úgy gondolom,
hogy a sors önnek is ezt tartogatja - döntenie kell. Önnek sikerülni fog.”
Elgondolkozott. Láttam, hogy nem könnyű neki. Összességében ez szomorú beszélgetés
volt. Valamit azonban válaszolni kellett, a kérdést feladták: igen vagy nem? Egyrészt
vannak saját érveim, más oldalról viszont ha a sors úgy alakul, hogy a legmagasabb
szinten dolgozhatok az országért, ostobaság azt mondani: nem, inkább terménykereskedő
vagy magánügyvéd leszek.
(fordította: Scharrer János)