Csek Péter
Menedékhely Somogyban

Kaposvárról háromnegyed óra zötykölődés után gurul be a busz Somogyfajszra. Itt van a Somogyi Természetvédelmi Szervezet központja, jobb helyen nem is lehetne. A városi embernek ez itt „a vidék”, ahol mintha megállt volna az idő. A jobb időket is megélt kastély (inkább nagyobb kúria) hűvös falai adnak otthont a természetvédőknek. A somogyfajszi rét is az ő területük, kiváló savanyú-szikes talajú terület. Ezzel együtt öszszesen 800 hektáros terület van a szervezet tulajdonában, ahol a természeti és épített környezet védelméért dolgoznak. A természetvédelemmel szorosan összhangba hozva gazdálkodás is folyik: magyar szürke marhák, mangalicák, rackajuhok tartásával a legelők „karbantartása” mellett bevételi lehetőségek is adódnak, hiszen a szervezet önfenntartó. A szürke marha és a mangalica húsának keverékéből remek kolbász készíthető, ami helyi specialitásként felkerülhet az ökoturizmus keretében a területre érkező természetbarátok asztalára. A részek így állnak össze egészszé, aktív természetvédelemmé, a hangzatos vidékfejlesztés nevű „torta” egyik szeletévé. De ez még a jövő.

Álomszép táj. Mint a mesében   

A jelen pedig a tiszai ciánkatasztrófa, amelyben nemcsak a halak, hanem a halakkal táplálkozó, vízközelben élő állatok - köztük a vidrák is - nagy számban elpusztultak. A nagyok megették a mérgezett halakat, a kicsiket a víz sodorta el. A holtágakban van ugyan hal, de a folyó mellől biztosan kipusztultak a vidrák. Az élőhelyek megvizsgálását folyamatosan végzik, és sorban tapasztalják: ahol évek óta éltek vidrák, most nem találtak a jelenlétükre utaló úgynevezett vidrajeleket. A Szamos teljes magyarországi szakaszán eltűntek a vidrák, Vásárosnamény és Tokaj közt is. Tokaj és Tiszafüred között azonban utal egy kevés jel életben maradt példányokra. Tokajtól délre, a Közép-Tisza vidékén még nem értek végig a szakemberek. Nem tudjuk, mennyi pusztult el és mennyi maradt meg közülük, hiszen ezek az állatok rejtőzködők, és így az elhullottakat is nehéz fellelni. Egyedül Szeged környékén találtak egy négyhónapos vidrakölyköt, ő már a petesmalmi vidramenhely vendégszeretetét élvezi.
A petesmalmi vidrapark a somogyi természetvédők több mint 150 hektáros területe, ahol halban gazdag vizes élőhelyén jó néhány vidra éli gondtalan életét.
- Magyarország vidranagyhatalom Európában, mivel 1500-2000 példány él hazánkban - mondja büszkén Tömösváry Tibor, a szervezet elnöke. Az általuk „használt” területen legalább 25-30 vidra található, ez ilyen kis területen soknak számít. A petesmalmi vidrapark az országban egyedülálló a maga nemében. Sérült vagy árva példányok is kerülnek ide, és biztosított számukra a tiszta vízben és halban gazdag természetes élőhely. Ezek a feltételek nagyon fontosak, ugyanis az állat a víz minőségét jelzi, vagyis ahol szennyezett az élőhely, onnan a vidra eltűnik. A szervezet területein nem veszélyeztetik őket az emberek sem, akik közül némelyek a halastavuk mellett csapdákkal fogták meg és pusztították el a halaikat megevő vidrákat. Ez pedig igazán súlyos bűn, hiszen a vidra fokozottan védett emlősállat, eszmei értéke 500 ezer forint. Az emberek azonban nem ismerik, hiszen rejtett életmódot él, éjszaka vadászik. A fészke fatuskók, vízbe dőlt fák, gátak alatt van, és nagyon ritkán lehet csak meglátni. A Petesmalomban, ami mindenki számára látogatható, az érdeklődők megismerkedhetnek a vidrajelekkel és a vidrával is. Bár az eredeti lelőhelyük halban gazdag folyók, patakok, a halastavak mellett is jól érzik magukat.
Miután Mikét elkerülve a Kaposvár-Nagyatádi út 25. kilométerkövénél ráfordultunk a homokos bekötőútra, tapasztalt természetvédő barátommal még vagy öt percig rendületlenül autóztunk, és beértünk Petesbe. Talán nincs olyan ember, akit a belső-somogyi erdőrengeteg varázsa ne érintene meg. A ragyogó, ám még kissé erőtlen napsütésnek örvendező, teleltető tavakban ugrándozó egy-kétnyaras pontyok pedig nemcsak a vidráknak, hanem a pihenni vágyóknak is idilli hangulatot teremtenek. A fel-feltámadó, hűvös tavasz eleji szél sűrűre fodrozza a mélykék színű, „patikus” nevű halastó felszínét - melynek hullámsírjaiba merültek az egykori Petesmalom falai -, és meg-megrázza a tó mellett épülő oktató- és látogatóközpont félig elkészült nádfedeles tetejét. Petesmalomban nem a vidra az egyetlen védett állat. Európa egyik legjelentősebb mocsári teknős populációja mellett ritka cigányrécét vagy rétisast, de fekete gólyát és nagykócsagot is láthatnak azok, akik idelátogatnak. Itt van az a két vidrakifutó is, melyek közül az egyiknek a lakója lett a kis négyhónapos jövevény. A legtöbb vidra azonban szabadon él a tizenhét halastó partjai mentén. A telelők között rackajuhok legelnek békésen: ezek is Petesmalom lakói, és „résztvevői” egy tervnek, miszerint az ősi magyar háziállatok is megtalálhatók és megfigyelhetők lesznek itt. A hely nyaranta népesül be néhány hétre angol és német turistacsoportokkal, akik vissza-visszajárnak a nyugalom eme somogyi szigetére. A magyar természetbarátok még nem fedezték fel Petesmalmot, talán a jövő ebben is változást hoz.
A fejlesztéshez pedig pénz kell, újabb vidralelőhelyek kialakításához úgyszintén. Ez pedig fontos, mert ha a Tisza behalasítása után a vidrák maguktól nem mennének vissza, máshonnan kellene visszatelepíteni őket.
- Ehhez segítségre lenne szükség, de sajnos sem a lakosság, sem a cégek nem mozdultak meg a nyilvánosan közzétett „segítségkérő” telefonszámok láttán, a bankszámlaszámra pedig egyetlen forint sem érkezett erre a célra. Egy sportcsarnoktűz tömegeket és milliókat mozgat meg, egy természeti katasztrófa, úgy látszik, nem éri el ezt a hatást az emberek körében - vélekedett Tömösváry Tibor.
Az egyik tévécsatorna műsorában megkérdezték a nézőket: szerintük Pepó Pál környezetvédelmi miniszter jól vizsgázott-e a katasztrófa során? A válaszadók többsége ismert, hogyan válaszolt. Ha az ország lakosságát vizsgáztatnánk segítőkészségből, áldozatvállalásból a ciánkatasztrófa nyomán, a kívülállók vajon milyen szavazatokat adnának ránk?