Vissza a tartalomjegyzékhez


APRÓPÉNZ

OECD: Magyarország kiemelkedett

Igen kedvező értékelést adott a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) a magyar szabályozási reformokról hétfői tanácskozásán. Jelentős fejlemény, hogy a magyar fejlődésről adott kedvező értékítélet a vizsgált teljesítményeket immár nem a volt szocialista országokéhoz, hanem az OECD-tagokéhoz viszonyította, mivel Magyarországon lényegében lezárult a piacgazdasági átalakulás történelmi folyamata. Az átvilágítás kiemelte, hogy az elmúlt évben a magyar gazdaságot gyors növekedés, csökkenő munkanélküliség, lendületes export és kedvező termelés- és exportszerkezeti átalakulás jellemezte. További feladat még a közületi beszerzések áttekinthetőségének, a növekedési eredmények elosztásának és a jogérvényesítésnek az erősítése. (MTI)


Marad a csúszóleértékelés

„Ugyan a külföldi befektetők a forint erősödésére számítanak, nem fogjuk a forint intervenciós sávját kiszélesíteni” - mondta Járai Zsigmond a többségében multinacionális vállalatokat tömörítő Joint Venture Szövetség közgyűlésén. A pénzügyminiszter aláhúzta: továbbra is fennmarad a jelenlegi árfolyamrendszer, a csúszóleértékelés. Bejelentette, hogy a jegybank előzetes számításai szerint tavaly a gazdasági növekedés 4-4,5 százalékkal növekedett, az idén az első negyedévben 6 százalékos lesz a gazdaság bővülése. Járai ugyan elismerte, hogy nagyon magas az áfa 25 százalékos kulcsa, de nem lát esélyt arra, hogy jövőre csökkenjen. (MTI)


Lendületben a Henkel

A Henkel Magyarország Kft. 20 százalékkal növelte tavaly a forgalmát, amikor 30,2 milliárd forintos konszolidált árbevételt ért el. A menedzsment ez évre is hasonló ütemű növekedést tűzött ki célul. Az 1987 óta hazánkban is működő cég négy termékcsoportban piacvezető. Fekete István elnök-igazgató ígérete szerint az év minden hónapjában újdonságokkal rukkolnak elő. (Hetek)