Vissza a tartalomjegyzékhez

Orosz Eszter
Kedvező gazdasági kilátások

Összességében jó év volt a tavalyi a magyar gazdaság számára - derül ki a GKI Gazdaságkutató Rt. e héten kiadott tanulmányából. Ez többek között annak köszönhető, hogy az üzleti szféra fejlődési és alkalmazkodóképessége jobb volt a feltételezettnél. Jól jött, hogy a kedvezőtlen világgazdasági hatások szolidabbak voltak a vártnál, és az európai konjunktúra élénkülése gyorsabban és erőteljesebben ment végbe, mint ahogy a szakértők által prognosztizálták.

Gazdaságunk a rendszerváltást követően szervesen integrálódott a világgazdaságba, főként az Európai Unió gazdasági struktúrájába. Mivel 2000-re kedvezőek a kilátások a világ gazdaságának növekedését illetően (3-4 százalékkal is bővülhet), és emellett a világkereskedelem várhatóan 8 százalékkal növekszik, folytatódhat a magyar gazdaság növekedésének lendülete. Ezért talán nem is meglepő a GKI által végzett felmérés eredménye: a vállalkozók, jórészt a külföldi tulajdonú cégek vezetői derűlátók az idei kilátásokat illetően. De az exportra termelő cégek mellett a hazai vállalatok is forgalomnövekedést várnak. Kétség nélkül a legborúlátóbbak a mezőgazdasági cégek. A GKI is kedvező folyamatokat vár 2000-re. Az infláció a legérzékenyebb pontja a gazdaságnak, éves szinten 8 százalék körül várható. A háztartások egy főre jutó reáljövedelme szolid, 3 százalékkal nő csupán, a GDP növekedése viszont kimagasló, elérheti az 5 százalékot.
Az idei tervet egyedül a nyersolaj árának emelkedése veszélyezteti, ami begyűrűzve a hazai gazdaságba inflációnövelő hatást és cserearány-romlást fejt ki, ez egy kényes pont a költségvetésben. Továbbá számítani lehet az agrárárak emelkedésére, valamint a lakossági fogyasztás további növekedésére. Ez pedig maga után vonja a megtakarítások további szűkülését. A GKI szerint tovább csökken a munkanélküliek száma. A legnagyobb létszámfelvevő az ipar lesz, elbocsátások főként a mezőgazdaságban és a közszolgáltatás szektorában várhatók.