Lehet, hogy ahhoz még sok pénz kell, hogy Európa-konform módon mindenütt megépítsék a lejtős rámpákat, s minden középületbe akadálymentesen bejuthassanak, buszra, vasúti szerelvényre mindenhol segítség nélkül felszállhassanak a mozgásukban korlátozott magyar emberek. De addig is különösebb beruházás nélkül megoldható lenne, hogy azok - az alkalmanként (kezelésre vagy éppen ügyintézésre) - a fővárosba utazó állampolgárok, akik orvosi igazolással s érvényes mozgáskorlátozott igazolvány-nyal rendelkeznek, autójukkal sztrádakedvezményben részesüljenek.
Az is megfontolandó lenne, hogy a különféle krónikus betegségben szenvedő személyek, akik rendszeresen - gyakran életük végéig - kényszerülnek szedni bizonyos létfontosságú gyógyszereket, a szakorvos rendelvényére kedvezményesen juthassanak hozzá azokhoz. Aránytalanul magas terheket ró ugyanis a tb-támogatás mára igencsak megkurtított rendszere példának okáért akár a szív- és érbetegségekben, akár az allergiás tünetegyüttesekben, akár a gerincbántalmakban, reumában vagy csontritkulásban szenvedő embertársainkra, akárhány éven át vonták tőlük korábban a betegbiztosítási járulékot. Közgyógyellátásra nem jogosult honfitársaink számára ugyanis, akik tízezreket kénytelenek kifizetni havonta a patikákban (ha képesek rá egyáltalán), a növekvő gyógyszerköltségek minimálisan megkétszerezik a számukra érzékelhető inflációt. Ideje már, hogy az állampolgári jogok biztosa is felfigyeljen végre rá: bizony nem felel meg a valóságnak az a hivatalos verzió, miszerint a tb minden drága, nem támogatott gyógyszer helyett biztosít a szakorvosok számára azonos hatású olcsóbb gyógyszert… Még ha nagy általánosságban van is törekvés erre, az egyénenkénti diagnosztikus elbírálás mégiscsak orvosszakmai feladat volna, nem?
Fekete Jánosné
Neszmély