Az utóbbi években a média - ha lehet, a korábbinál még nagyobb - érdeklődéssel fordul a második világháború időszakával kapcsolatos dokumentumok felé, sorra látnak napvilágot a háborús felek túlélőinek visszaemlékezései, a korabeli filmfelvételek vagy írott anyagok, sőt műalkotások. Mindezek kapcsán rendre felmerül a hatalom és művészet kapcsolatának örök dilemmája is, hiszen a szakemberek számára nyilvánvaló, hogy a náci Németország nemcsak hadiiparával „jeleskedett”, hanem egyes művészeti ágakban is - kivált filmművészetében - korát meghaladó szintet sikerült elérnie. A hatalmas propagandagépezet egyik kulcsfigurája volt a ma már visszavonultan élő Walter Frentz, akit a Harmadik Birodalom egyik legnevesebb operatőreként ismertek.
Walter Frentz csillaga akkor kezdett emelkedni, amikor a 30-as évek közepén a birodalmi propagandaminisztérium a május elsejei ünnep alkalmából munkáról szóló életképek készítésére hirdetett pályázatot. A fiatal operatőr által készített felvételek mozgalmassága, kifejező ereje messze meghaladta az akkori propaganda-színvonalat, így megkapta a német ipart és munkásokat ábrázoló film készítési jogát. Az elkészült képsorok hasonló szuggesztív erővel hatottak a nézőkre, mint a szovjet filmművészet korai alakjainak, Eizensteinnek és Pudovkinnak a tizenöt-húsz évvel azelőtti alkotásai. (Rettegett Iván, Jégmezők lovagja stb.) Frentz maga is példaképének tekintette a korai szovjet filmművészet képi látásmódját és messianisztikus hitét, amit képeiben sikeresen ültetett át a náci közegre. Az 1936-os berlini olimpia alkalmával készített sportfelvételei lenyűgözően egyéni módon jelenítik meg a mozgást és az emberi erőt.
Tehetsége sok nemzetközi díjat is hozott, de az igazi felemelkedés akkor következett be, amikor Hitler legodaadóbb híve, Goebbels a birodalmi propaganda-minisztérium alkalmazásába állította. Az 1940-es berlini telefonkönyvben neve mellett foglalkozásként ez áll: A Führer személyes operatőre. A náci vezért minden útjára elkísérte, film- és fényképfelvételek sokaságát készítette, egy részüket az akkor forradalminak számító színes technikával.
1941 őszén az SS vezetője, Himmler „kölcsönkérte” Frentzet, hogy filmen rögzítse látogatását az orosz frontra. Az operatőr - saját bevallása szerint - eddig az időpontig semmit nem tudott a tömeges kivégzésekről és egyéb atrocitásokról, amit az SS a meghódított területeken művelt. Himmler személyes kísérete tagjaként film- és fényképfelvételeket készített a meghódított orosz területek lakosságáról, hadifogolytáborokról és kivégzett zsidók ezreiről. Az SS-vezető fel akarta venni Frentzet fekete egyenruhás rendjébe, hogy legyen Hitler közvetlen környezetében is valaki, aki neki szállítja az információkat, de ő, látván a borzalmakat, diplomatikusan elutasította az ajánlatot.
Helyette a kisebbik rosszat választotta: „csak” Hitlernek engedelmeskedett. A Führer „harmadik szemeként” vezére számára filmen és fényképek százain rögzítette a náci birodalom összes fontos eseményét, s jelen volt a különböző titkos fegyverkísérleteknél is. Nemrégen kerültek napvilágra azok a meglepően jó minőségű színes fényképek, melyek némelyikén a Nordhausen mellett, a Harz-hegységbe vájt föld alatti gyárban dolgozó elgyötört, csíkos ruhájú rabok láthatóak a V-2 rakéta gyártása közben.
Walter Frentz végig Hitlerrel maradt. A Führer öngyilkossága előtt néhány nappal kapta meg a parancsot, hogy az általa készített filmekkel és fényképekkel együtt hagyja el a körülzárt Berlint, és menekítse azokat a bajor Alpokba. Úticélját sikeresen elérte, és a háború végét is itt érte meg. A békekötés után megélhetését az a mintegy ötezer színes diafelvétel biztosította, melyeken a háború előtti Németország tájainak és városainak képeit rögzítette. Vándorelőadóként városról városra járva tartott diavetítéseket, s a hálás közönség a romhalmaz közepette örömmel nézte a „dicső múlt” képeit.
1995-ben portréfilm készült Walter Frentzről. A filmen sok olyan részletről mesél, amit csak Hitler közvetlen társaságában tudhatott meg a Führerről, mégis kommentár nélkül így jellemzi náci múltját: „Ezek régi dolgok, és már elmúltak.”