Tihanyi Péter
Ez a műhely egyedülálló jelenség

A Népszabadság Rt. 1990-ben 340 millió forintos alaptőkével jött létre, ma tőkeerős, korszerű, több mint 8 milliárdos bevételt elérő vállalkozás. A lap fő tulajdonosa a világ második legnagyobb médiabirodalma, a Bertelsmann konszern, illetve testvérvállalata a Gruner und Jahr.
A szerkesztőség munkatársait elismerten az ország legnevesebb és legszakavatottabb újságírói között jegyzik. 
A magyar közéletben betöltött szerepe folytán az újság feladatának tekinti a kultúra és a nemzeti identitástudat ápolását. 
Megjelenési gyakoriság: hetente hatszor.
Átlagos példányszám: 210 ezer.
Előfizetett példányszám: 156 ezer.

Eötvös Pál: „A hatalomnak a Népszabadsághoz nincs hozzáférése.” Fotó: Somorjai

- 11 éve vezeti, irányítja a lapot, illetve a részvénytársaságot. Ez a munkája mely képességét veszi igénybe leginkább? Más szóval, Ön minek tartja magát elsősorban? Sikeres menedzsernek, vezető újságírónak, jó karmesternek, netalán partvonalon kívüli politikusnak. Vagy egy csapat, egy műhely szellemi vezetőjének?
- Én álmomban két macska vagyok, és játszom egymással. Egyfelől nekem a cég rentabilitása az elsőrendű szempont, máskor az újság működésének egyéb szempontjai válnak fontosabbá. Részben a menedzsment, az igazgatóság vezetője vagyok, részben főszerkesztő. Kétségtelen, hogy valami hajlamom van arra, hogy ügyeket menedzseljek. Ugyanakkor igazgatok egy szellemi műhelyt is, ahol produktumot próbálok mások által vagy velük együtt ellőállítani. A két funkció, a menedzseri és a főszerkesztői egy személyben egy különleges és kivételes helyzet, amely most már valóban a személyemhez kötődik, de egyáltalán nem természetes, és úgy gondolom, utánam ez nem lesz így. De semmi okom nincs rá, hogy azt mondjam, ez nem volt egy jó párosítás.
- A Népszabadság - régen is, most is - a hatalom egyik központjának számít, mindig is a befolyásolás egyik legfontosabb eszköze volt. Ön hogyan éli meg ezt a helyzetet?
- Én a hatalmat nem élem meg. Sok minden mást igen, de a hatalmat nem, és hála Istennek, ilyen értelemben nem is izgat. Mellesleg annak hatalmat adni, aki erre nagyon vágyik, elég súlyos hiba. Persze tudok olyan hatalomvágyó embereket - például De Gaulle-t vagy Brandtot -, akiknek mégsem volt hiba hatalmat adni. Mert volt küldetésük. Tudok embereket, akiknek igen nagy hatalmuk volt, mégis kivívták a teljes tiszteletemet, egyszerűen azért, mert azt valóban eszköznek tekintették. Bruno Kreisky azt mondta egyszer, hogy a politikához legelőször is víziók kellenek. 
De hogy én hatalomhoz jussak, hogy aztán majd nem is tudom, mit csináljak vele, ez egy nagyon rossz zománcú bili. Nem azt mondom, hogy egy rejtett zugában a lelkemnek föl nem vetődik a hatalom, úgy, mint az akaratérvényesítés lehetősége, de nem tölt el jó érzéssel, nem ad semmilyen kielégülést, és nem is foglalkozom vele.
Rettenetesen terhes, és nem is szeretek olyan helyekre járni, ahol nyüzsög, tolakszik a hatalom. Én az erdőbe szeretek járni, hegyet mászni, síelni, szörfözni szeretek. Partikon, fogadásokon, kongresszusokon nem tudok jóízűen megenni egy ételt. De egy akármilyen zsíros kenyeret azzal, akit szeretek, egy finom pohár bor mellett, azt igen, azt tudom élvezni. Izgalmas, érdekes emberek vannak a környezetemben, ezek felpezsdítenek, de a politikai személyiségek nem nagyon. Érdekel, hogy mit csinálnak az országgal, hogyan döntenek, az nagyon is érdekel, de hogy keresném a társaságukat, Isten őrizz. Elég annyi, amit a televízióban látok, még sok is. 
- A döntéseiben, választásaiban, témafelvetéseiben hagyatkozik-e az intuícióira? Működik-e az, hogy beleszagol a levegőbe, és annak megfelelően lép valamit? Mer támaszkodni a megérzéseire?
- Hogyne, nagyon is merek. Mondok egy példát. Mióta ez az új hatalom működik, én azt mondtam, három hatásmechanizmus érvényesülhet a Népszabadság publicisztikájában. Egy: a humor, a gúny. (Ez feljött erősen, mert egy autokratikus hatalom érzékeny erre.) Kettő: a tiszta, világos, logikus beszéd. (Olyan illogikus lett minden, ami körülöttünk van, hogy az emberek nagyon vágynak az érthető szóra.) A harmadik pedig egy valóságindítékú - tehát nem a politika, a hatalom központjaiból kiinduló - gondolat, impulzus, az olvasókkal meglévő közös élményből táplálkozó vonal. 
Valamikor a tél végén úgy éreztem, hogy hirtelen megváltozott a légkör. Az emberek elfáradtak, kifáradtak, elfogyott a pszichés tartalékuk, a tűrőképességük, emiatt nekünk is higgadtabban kell beszélnünk. Azt mondtam a kollégáimnak, azok, akik a humort, az éles gúnyt használják fegyverül, egy kicsit fogják vissza, állítsák takarékra magukat, illetve a fegyverüket. Ez például egy intuíció volt. Ha az embernek kifejlődik ez az érzéke, akkor idegi, szellemi és mindenféle más egyéb készletét is mozgásba tudja lendíteni. 
- Ön küldetéssel bíró embernek tartja magát? Van küldetéstudata?
- Van, bár ma ez valamivel kisebb, mint korábban volt. Most viszont jobban körülhatárolható, és jobban a szakmához kötődik. 
- Mit ért azon, hogy jobban a szakmához kötődik?
- Kérem szépen, ez az újság egy minőségi előfizetéses újság, teljesen egyedülálló jelenség a nemzetközi piacon is. Ebben a példányszámban - a népesség arányát tekintve - Nyugaton egyetlen ilyen lap sincs. Hihetetlenül nagy kulturális érték, a befolyása óriási. Nagyon értelmes dolgokat lehet elmondani hatalmas tömegnek. Ezt a lehetőséget részben a demokrácia mechanizmusának befolyásolására, részben az identitásunk őrzésére, megerősítésére próbáljuk használni. Érzem magamon annak a felelősségét, hogy az olvasók egy ilyen kulturális értékhordozót ilyen példányszámban vásárolnak meg. Én ennek a küldetésnek, felelősségnek, lehetőségnek - ha fogalmazhatok így - minden porcikámmal szeretnék megfelelni. 
- Ön azonos a lappal? Azaz Eötvös Pál olyan ember, mint amilyen újság a Népszabadság?
- Hát… mondjuk, igen. Persze, ez egy produktum, amelynek előállításában részt veszek. Azért én sokkal-sokkal jobb lapot szeretnék, sokkal érthetőbbet, logikusabbat, korrektebbet. Nyilván ez attól is függ, hogy önmagam mennyire vagyok képes változtatni, módosítani azon, amit elgondolok. 
- Az imént azt mondta, hogy a demokrácia működését, mechanizmusát nap mint nap befolyásolnia kell. Ez azt is jelenti, hogy a demokráciát mindennap el kell adni az újságban, fel kell mutatni, magyarázni kell?
- Természetesen. A demokráciát folyamatosan megsértik. Ez olyan, mint az etikett vagy a Tízparancsolat. Megvannak a szabályok, amiket aztán állandóan felrúgnak. Mert hibásan működik, mert viszszaélnek vele, mert hivatkoznak rá, de másképp. Bort isznak, és vizet prédikálnak. Mert a demokráciából elszednek olyan társadalmi mozgásokat, naponta lefaragnak olyan „átjárásokat”, amiket nem tudok elfogadni. Küldetést hazudnak, de az embereket a hazug beszéd fölháborítja és irritálja. 
- A Népszabadságnak van akkora súlya, hogy a hatalom ne merje befolyásolni direkt és csípőből? Vagy már rég az ellenkezője igaz, tehát az újság van inkább befolyással a napi politikára? Ki diktál kinek?
- Se ez, se az. 
- Ezt nehezen hiszem. 
- Pedig azt mondom, amit gondolok. Én a politikával - a kormánynyal, az ellenzékkel - közvetlen kapcsolatot tudatosan szinte alig tartok. 
- És a „telefonok”?
- Engem ilyen módon nem szoktak felhívni. Akkor lettem főszerkesztő, amikor senkinek nem jutott eszébe idetelefonálni, csak szidtak minket. Ki telefonált volna 89 májusában? Pozsgay, vagy ki? Persze, befolyást mindenki akart. De nekünk akkor az egyetlen vágyunk az volt, hogy határozottan ellökjünk mindenkit magunktól, aki hatalmat akart. A lapnak akkor is feszült viszonya volt a hatalommal, a mostanival is az van, és az Antall-kormány alatt is az volt. Egyetlen miniszterelnök volt, akivel én bensőségesebb, őszintébb, hosszabb beszélgetésekbe keveredtem, többször is. Ez érdekes módon éppen Antall volt. Ezek sem egyetértő, hanem vitatkozó beszélgetések voltak, mégis egymást próbáltuk keresni e beszélgetésekben. 
Azért a politikusok - ezt az összes kormányra és az összes ellenzékére is értem - persze kérnek, kifakadnak, megsértődnek, reklamálnak, fenyegetőznek és néha be is perelnek. De hát ez más, ez benne van a pakliban. Ám az, hogy valaki csípőből, „hatalmi csípőből” idetelefonál, ez nem létezik. Gondolja meg, ki tudna jó esélylyel ideszólni? Milyen alapon? Elég durván elküldeném, akárki is legyen az. Ezt nem merik megtenni. A hatalomnak a Népszabadsághoz nincs hozzáférése. 
- Akkor másképp kérdezem. Régebben volt olyan időszak, amikor az akkori hatalom - azaz az MSZMP - részlegesen vagy teljesen a Népszabadság című napilapban manifesztálódott.
- Így van, volt ilyen időszak.
- Most, ma, 2000-ben manifesztálódik-e valami vagy valaki a lapjában?
- Ennek a lapnak vannak alappillérei, cövekei. Van központi gondolata, és van stílusa. A lap két markáns gondolatvilághoz fűződik. Az egyik egy baloldali érték, mondhatnám úgy is, hogy egyfajta szociális érzékenység, a másik egy liberális értékrend. Fiatal koromtól kezdve ennek a két értékrendnek a szembenállásaként, viaskodásaként éltem meg az életemet. A szabadpiac alapvető törvényszerűség, de ugyanez társadalmi torzulásokat hoz létre és kérdés, hogy ezeket a torzulásokat hogyan lehet csökkenteni. Ez egy elég ellentmondásos dolog. De úgy tűnik számomra, az ellentmondásos dolgokat érdemes igazán megvalósítani. Ez a lap is e gondolatok mentén próbál működni. Híradásaiban igyekszik nagyon objektív lenni. Igyekszik. Ettől még nem objektív. Tökéletes objektivitás nem létezik.
- Milyen alapon, milyen kritériumok mentén lehet azt állítani, hogy ez vagy az a lap vagy műsor vagy híradó objektív vagy elfogult? Mi az objektivitás vagy elfogulatlanság hiteles mércéje?
- Nézze, ez valóban egy viszonylagos és nehezen mérhető dolog. Viszont van egy minden ideológia felett álló mérce, a pénz. Melyik lapot hányan vásárolják. Mert a lapokat elsősorban az objektivitásuk miatt szeretik, becsülik és vásárolják. A Népszabadságot éveken keresztül előfizetni vagy mindennap megvenni, ez egy komoly véleménynyilvánítás. Minden egyes Népszabadság megvásárlása felér egy szavazattal az objektivitása mellett.
- Aki a Magyar Nemzetet, vagy a Népszavát vásárolja, valószínűleg azt mondja, hogy számára az az objektív és tárgyilagos lap, nem?
- Valószínű. Csakhogy míg az ő objektivitásukra egy szűkebb közönség szavaz - merthogy egy szűkebb közönség vásárolja -, addig ránk sokan szavaznak. Ráadásul az olvasóközönségünk igen jelentős része nem baloldali vagy liberális szellemiségű, mégis minket olvasnak, mert úgy gondolják, hogy mi megírjuk ezt is, azt is. Azért ne felejtse el, az objektivitás belső tartás, szellemi frissesség kérdése is. Egy mindennapi szellemi alkotás eredménye az, hogy egy lap olyan keretek közé legyen szorítva, hogy a vélemények legsokoldalúbb ütköztetését tükrözze. 
- Mondja, ki az az ember, aki Ön mellé került most igazgatónak? Ki Korda Sándor úr?
- Korda Sándor úr az rt. ügyvezető vezérigazgatója. Mivel a korábbi német igazgatónak letelt az öt éve, a tulajdonos keresett a helyére egy lehetőleg magyar, lehetőleg fiatal embert, akiben megbízik, akit az újság meglehetősen bonyolult gazdasági területén alkalmazni tud.
- A körúton miért hallani azt, hogy a Fidesz az Eötvös Pali nyakára tette egyik saját emberét, hogy így tartsa „kordában” őket.
- Amit Ön mondott, én is hallottam. Amikor megérkezett Korda úr, elmondtam neki, hogy ezt mondják róla. Nyomatékkal hozzátettem: erről tájékoztatom, tudnia kell róla, de ennek az én szempontomból semmiféle jelentősége nincsen, ezzel a dolog részemről el lett intézve. Amit ön állít, nem releváns, csak azt tudom mondani. A Fideszt sok mindenben el lehet marasztalni, de ehhez éppen semmi köze nincsen. Ezt felelősséggel állíthatom.
- Ha Ön adott esetben nem lenne a jellem bajnoka, azt a lap megérezné, megérzi?
- Hogyne, azonnal. Ha engem jellemtelenségen kapnának, azt észrevennék. Én nem tudnám úgy eldugni az ezüstkanalat, hogy senki ne vegye észre. Átlátnak rajtam, és nem is akarom, hogy ne lássanak át. Persze, van egy magánszférája az életemnek, ami csak rám tartozik. Nincs bennem kisebbrendűségi érzés, nincsenek bennem gyűlöletek, egyszerűen nem gyűlölök senkit. Ha valami bajom van, megmondom, nincsenek irreális ambícióim. Nem vagyok sérült ember…, és hát nem egy sérült társaság a miénk. Ez viszont érződik a lapon.

Az interjú második része: