Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársainktól
Ügynökvilág Magyarországon

K. J. őszinte szívvel ismerte be bűneit a gyóntatószékben, és sejtelme sem volt arról, hogy a rács túlsó oldalán magnóra veszik az intim részleteket. Így azt sem értette, hogy a családi krachot kiváltó információk hogyan terjedhettek el a környezetében. H. K.-t egy apró bakiért csapták el újságírói állásából. A mai napig nem tudja bebizonyítani, hogy a „baki” egy operatív játszma megtervezett kelléke volt.

A kommunista rendszer a különböző társadalmi szervezeteket és intézményeket információs csatornaként kezelte, melyek a létező szocializmus eszmerendszerét, dialektikáját közvetíthetik a társadalmat alkotó állampolgárok felé. Ezen intézmények közül a mostanában leggyakrabban említett kettőt emeljük ki: a sajtót és az egyházakat. 
Az újságok legtöbbje - mint az agitációs propaganda tradicionális eszközei - sokáig közvetlen pártirányítás alatt álltak, a párt emberei nemegyszer az új lapok létrejötténél is megtalálhatók voltak. Az egyházak ennél keményebb diónak mutatkoztak, hisz legtöbbjük még az egypártrendszer előtt, független szervezetként jött létre, s nagyjából kialakult, a marxista dialektikus és történelmi materializmustól határozottan eltérő társadalomelméleti képpel rendelkeztek. Külön egyháztörténeti értekezés tárgya lehetne, hogy 1989-re miként sikerült elérnie a „létező szocializmusnak”, hogy a miséken és istentiszteleteken nemegyszer az MSZMP Politikai Bizottsága direktívái szerinti üzenetek hangozzanak el.
Kenedi János történész Kis Állambiztonsági Olvasókönyvében (KÁO) - melyben állambiztonsági dokumentumokat hozott nyilvánosságra - olvashatunk arról, hogy az 1989 júniusi Nagy Imre-temetés vagy éppen az 1989. október 23-ai megemlékezések kapcsán a Politikai Bizottság eldöntötte, hogy a társadalmi békére, megnyugvásra teszik a hangsúlyt. Ezt a Belügyminisztérium III/III. ügyosztálya többek között úgy oldotta meg, hogy a - még ellenzéki - sajtóban, illetve a miséken e szerint írtak, illetve beszéltek. 
Egy akkori intézkedési terv szerint (iratszám 11-13/1101/1989, KÁO második kötet 410. o.): „A társadalmi közmegegyezés továbbfolytatása, az október 23-ai várható megmozdulások zavartalan lefolyása érdekében a terület hálózati kontingenséből elsősorban a plébánosokat, templomigazgatókat, káplánokat látják el feladatokkal. A misézések során elhangzó beszédeikben felhívják a hívők figyelmét a társadalmi konszenzus szükségességére, annak megtartására, az emberi, nemzeti méltóságra. Az ifjúsági és felnőtt hitoktatás keretein belül a katolikus vallás fő törekvésére, a békesség, az egymás iránti szeretet igéjének hirdetésére helyezik a fő hangsúlyt. Felhívják a hívek figyelmét az ország biztonságát, a közrendet veszélyeztető magatartásoktól való tartózkodásra, a szélsőséges hangulatkeltés elítélésére.”
Az „olvasókönyv” dokumentumai szerint hasonló hálózat működött a sajtóban is. Részletek a Nagy Imre-temetésre készített sajtótervből (iktatószám nélküli irat, KÁO 282. oldal): „…az állambiztonsági szolgálat tevékenységének fő iránya kell legyen, hogy minden rendelkezésre álló erővel és eszközzel elősegítse az esemény kegyeleti, tiszteletadási jellegét… a tervezett politikai tömegdemonstrációkat a pozitív irányba befolyásolja. (…) E célkitűzések megvalósításának részeként összehangolt intézkedéseket teszünk a magyar kommunikáció - MTV, MR, állami, független és szamizdat sajtó - célirányos felhasználására, annak sugalmazására, hogy a nemzet érettségének bizonyítása lesz az, ha a június 16-i események rendben zajlanak le.
Tervezett operatív intézkedéseink: Az MTV… forgatócsoportját Király Bélához (USA) és Kopácsi Sándorhoz (Kanada) utaztatjuk »Tölgy« fn. tmb. (fedőnevű titkos megbízott - a szerk.) segítségével. Feladat: Interjú készítése a temetés szervezési előkészületeiről, melynek kegyeleti jellegét erősítsék, érjék el, hogy mindkét személy ítélje el a temetés politikai indítékú felhasználását. Idézzék fel Kopácsi a Magyar Nemzetben megjelent „Torontói üzenet” című levelének pozitív gondolatait. (…)
A Reform című független lapban „Kikerics” fn. tmb. interjút jelentet meg a temetés előkészületeiről. (…) Feladat: Az interjú szerkezetét úgy alakítja, hogy elsősorban a TIB és az özvegyek kegyeleti szándékát erősítse, s a Szilágyi-féle politikai tömegdemonstrációs tervet gyengítse, elrettentsen a szélsőséges szándékoktól. (…) 
A Világ című újonnan induló független lap… cikket jelentet meg a május végéig kialakuló tervek, előkészületek ismeretében. Feladat: A temetést úgy értékelni, mint a társadalmi megbékélés, a konszenzus irányába tett politikai lépést, melyen keresztül a kormányzat a múlt hibáin túllépve a kibontakozó demokratizmus továbbvitelére törekszik. Határidő: (…)
A Magyar Hírlapban „Fűzfa” fn. tmb., a Magyar Nemzetben „Menyecskeszem” fn. tmb. … orientáló cikkeket jelentet meg. Feladat: A temetéssel kapcsolatban megjelent írások, rádió és tévéműsorok szemlézésével, a szélsőségektől való elriasztással bemutatni, hogy a társadalom egységes törekvése a rend és a nyugalom, nem pedig a kegyeleti aktus politikai összecsapásokra való felhasználása. (…)”
Mint a sajtótervből látható, egyes ügynökök olyan beosztásban voltak már az akkoriban létrejövő új újságoknál is - mint például a Reformnál, amely akkoriban a legnépszerűbb rendszerváltó hetilap volt -, hogy a döntésekre, a cikkek hangvételére, témájára, gondolatmenetére hatással voltak. Ezt ismerve, bizonyos időszakonként újra és újra fellángol a vita, hogy a mai magyar médiában ki (volt) ügynök. Franka Tibor újságíró a Vasárnapi Újságban minap egy kérdésében fejtette ki, hogy tudja, az egyik kereskedelmi tévéadó elnöke ügynök (volt). Mások egy sokáig külföldön élő radikális jobboldali újságíró-fordítóra mondják ugyanezt. Egyes vélemények szerint Csurka István azért támogatja, szorgalmazza az ügynöktörvény kiterjesztését a sajtóra, mert így szeretne csúfot űzni egy ismert politikai hetilap főszerkesztőjéből. 
Az átvilágítás fontosságának 1990-es felvetése (Demszky- Hack-féle indítvány), a (Boross-féle) ügynöktörvény 1994-es elfogadása, majd módosítása, és a Történeti Hivatal 1997-es felállítása látszólag sokat tett a múlt őszinte feltárása érdekében. Azonban a korábbi titkosszolgálati tevékenységek közül a törvény csak a III/III. ügyosztály ügynökeit „szankcionálja”. Az 1996-ban elkezdett átvilágítás eredményei szerint a vizsgált közéleti szereplők mintegy 5 százaléka érintett. Többek számára kérdéses, elhozza-e a múlt őszinte feltárását a közelmúltban napvilágot látott Mátrai-Csúcs-féle törvényjavaslat, mely a közéleti személyiségek további csoportjaira, mint például vezető újságírókra (Hetek 2000. február 5., ) kívánja kiterjeszteni az átvilágítás hatályát, valamint az erre vonatkozó határidőt is 2004. június 30-ig hosszabbítaná meg.
Az SZDSZ Új Generáció nevű csoportjának szerkesztőségünkbe is eljuttatott nyilatkozata szerint: nem. „Az átvilágítás eddig semmit nem ért el a céljai közül, a közélet nem tisztult meg, és a nemzet sem nézett szembe a saját múltjával” - írják. Állásfoglalásuk szerint „a Fidesz és a Kisgazdapárt tervezete az ügynöktörvény módosításáról… az eddigi téves úton megy tovább, amikor az átvilágítandók körének önkéntes bővítésétől várja a törvény hatékonyságának a növekedését. A valódi megoldás: az irategyesítés és a megfigyeltek információs önrendelkezési jogának érvényesítése” - vagyis az, hogy az egykori megfigyeltek lehetőséget kapjanak arra, hogy megismerhessék besúgóik aktáit. Nem csak a III/III-as iratokat, hanem lehetőség szerint az összes csoportfőnökségét.
Továbbá: ha az átvilágítandó személyek körét kiterjesztik a közvélemény-formáló személyekre, akkor kérdéses, hogy miért maradnának ki belőle az egyházak vezető személyiségei. Csúcs László lapunknak ezt azzal indokolta, hogy „…azért, mert záros határidőn belül indokolt, kívánatos befejezni. Ezért Mártai Mártával együtt úgy gondoltuk, hogy egy alkotmányosan védhető, olyan behatárolt kör legyen, mint a média szereplői, az ügyészek és a költségvetésben szereplő pártok országos és megyei tisztségviselői. Nincs más.” Fenyvesi Zoltán, a MIÉP országgyűlési képviselője viszont lapunknak úgy fogalmazott, hogy ez a keresztmetszet szűkebb, mint amit pártja vizsgálna. „Mi kiterjesztenénk a felsőoktatási intézmények vezetőire, a rektorokra, dékánokra, főigazgatókra, valamint felső egyházi vezetőkre - érsekekre, püspökre - is.”
Az egyházi vezetők átvilágítására a Magyar Rádió Vasárnapi Újságjának műsorvezetője is rákérdezett a miniszterelnökkel készített interjúja során. Orbán Viktor így válaszolt: „Nehéz dilemmában vagyunk, mert egyfelől az ember erkölcsi érzéke azt mondja, hogy minden közbizalmi munkát végző esetében történjen meg az átvilágítás. (…) A másik oldalon pedig az áll, hogy az egyházaknak nagyon szigorúan szervezett belső rendjük és autonómiájuk van, és minden beavatkozást, még ha azt jó szándék vezeti is - különösen az elmúlt 40 év után - automatikusan elutasítanak, és azt mondják, hogy a belső megtisztulást bízzuk az egyházak autonómiájára. Én hajlok az utóbbi álláspontra…” 
A Fidesz álláspontja azért is érdekes, mert korábban az egyházi vezetők átvilágításához ragaszkodtak. 1991. június 7-én a volt Állami Egyházügyi Hivatal épületében (ma a Fidesz székháza) a Hitvallás és árulás című tanácskozás résztvevői, köztük Tirts Tamás országgyűlési képviselő, a párt akkori egyházügyise aláírásával a Magyar Országgyűléshez intézett nyílt levélben kérték: az ügynöki listák felülvizsgálata tekintetében ne tegyenek különbséget az egyházak között. „Meggyőződésünk, hogy az egyházi ügynökök mentesítése alapvetően alkotmányellenes lenne. (…) Egyben ártana az egyházak ügyének is, mivel vezető szinten akadályozná megtisztulásukat. Ez az eljárás nem jelent beavatkozást az egyház belső belügyeibe, hanem az egyházak autonómiájának helyreállítását szolgálja” - áll a levélben. 1996-ban még Kövér László, a Fidesz jelenlegi pártelnöke is e nézetet képviselte.
A kérdés azonban az - mint erre Giczy György kereszténydemokrata politikus is felhívta a figyelmünket -, hogy a megfelelő dokumentumok hiányában az egyházak hogyan tudják feltérképezni múltjukat, illetve szembenézni azzal. Az egykori III-as csoportfőnökséghez tartozó akták egy része már elveszett, más részük nem hozzáférhető, mert ma is titkosítva van. A pártállam Állami Egyházügyi Hivatalának (ÁEH) iratai 1990-ben még teljes terjedelmükben hozzáférhetők voltak (lásd Giczy Györggyel készített keretes interjúnkat), majd titkosítás után egy részük a Magyar Országos Levéltárba került. Dr. Vass István, a levéltár főosztályvezetője lapunkat úgy tájékoztatta, hogy annak idején a minősített (titkosított) iratokat a Művelődési Minisztérium Szalai utcai irattárába szállították be, a többit pedig a levéltár közvetlenül átvette az ÁEH irattárából. Nem lehet kizárni azt sem, hogy egyes akták a BM-hez kerültek. Az iratokat titokvédelmi szempontok szerint azután felülvizsgálták. 1998-ban a Művelődési és Közoktatási Minisztérium irattára az országos levéltárnak továbbította a felülvizsgált iratokat. Eddig mintegy 162 folyóméter volt ÁEH aktát kapott a levéltár, amelyből körülbelül 140 folyóméternyi már kutatható.
Idén február végén lejárt a határidő, ameddig a Történelmi Hivatalnak (TH) minden iratot meg kellett volna kapnia. A Belügyminisztérium eddig öszszesen két és félezer dossziét (szaknyelven: 161 irat-folyóméternyi dokumentációt) adott át. (Ugyanakkor a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartási és Választási Hivatala 400 irat-folyóméternyi anyagát visszatartja.) Dr. Kónyáné Kutrucz Katalin, a TH elnökhelyettese lapunkat arról tájékoztatta, hogy a most átvett dokumentumok nem egyházügyi jellegűek, hanem internálási iratok. A volt III-as csoportfőnökségi dokumentumok közül sok jelentés szól egyházi személyekről, egy kutató például már tízezer oldalt vitt el hazánk legnagyobb felekezetének dossziéi közül. A kisegyházakról azonban már kevesebb dokumentum áll rendelkezésükre, főleg a Jehova tanúiról készített jelentések, de a csak darabszámra átvett akták jelentős része még további rendezésre is szorul.

„Kétszeresen árulóvá lesz a lelkész, ha ügynökké válik”

Interjú Giczy Györggyel, a KDNP elnökével

Somorjai László
- Elnök úr, Ön azon kevesek közé tartozik, akik a megszüntetett Állami Egyházügyi Hivatal (ÁEH) aktáihoz teljes egészében hozzáférhettek 1990-ben. Beszélne nekünk a történtekről?
- Mint az akkori, Fodor Gábor vezette emberjogi és kisebbségi parlamenti bizottság tagjai, a bizottság kérésére Iványi Gáborral és még egy társammal tanulmányozhattuk az iratokat a Művelődésügyi Minisztériumban. Az lett volna a feladatunk, hogy rövid jelentést készítsünk a bizottság számára. A jelentésünk személyekre semmiképpen nem vonatkozhatott volna, mert erről alá kellett írnunk egy titoktartási nyilatkozatot, de miután a kutatást Andrásfalvy Bertalan művelődésügyi miniszter úr elég hamar letiltotta, a jelentésből nem lett semmi.
- Mennyi iratot sikerült átnézniük?
- Az egészet nyilván nem. Óriási mennyiségről van szó, minimum 20 páncélszekrény volt megtöltve különböző dokumentumokkal. Ezek nagyrészt rendezetlen formában, azért bizonyos időrendi sorrendek betartásával álltak a rendelkezésünkre, minden fajta iratkezelési szabályzat nélkül. A kutatásra alig több mint egy hónap állt a rendelkezésünkre, és közben mint parlamenti képviselők is elláttuk a feladatunkat. Csak arra maradt idő, hogy az ember bizonyos dolgoknak utána nézhessen az előzetes információi alapján. 
- Egy országos napilapban azt írják, hogy a dokumentumokat továbbították a BM-nek. Ön találkozott erre vonatkozó utalással?
- Az irattárban a nyomára lehet bukkanni annak, hogy bizonyos dolgok a Belügyminisztériumba kerültek. Az iratok további sorsát azonban nem ismerem.
- Abban az időben Önök miként gondolkodtak az átvilágításról? 
- A KDNP-nek akkor az volt a véleménye, hogy minden egyháznak, vallási felekezetnek megvannak a belső törvényei, azok alapján rendet tehet, vagyis nem kellene különösképpen piszkálni őket. Azon liberális alapelv alapján, miszerint az államot el kell választani az egyháztól, azt gondoltuk, ha ez az elválasztás megtörténik, mindenki járhatja a maga útját, azaz a saját törvénykezése alapján a maga belső rendje szerint tudja a helyzetet kezelni.
- Ezek szerint Ön osztja Orbán Viktor miniszterelnök nézetét, hogy az egyházak autonómiája miatt az átvilágítást nem kellene kiterjeszteni egyházi vezetőkre?
- Nem osztom a véleményét, mert ha ez a rendszerváltoztatás után tíz évvel igényként felmerül, akkor be kell látnunk, hogy a kérdés nem került nyugvópontra. A gyakorlat azt mutatja, hogy korábbi feltételezésünk meglehetősen naivnak bizonyult. Az egyházak ugyanis a legjobb szándékkal sem végezhették el a folyamatot, hiszen azóta sincsenek a dokumentumok birtokában. Mivel itt nagyon kényes ügyről van szó, ezért föltételezésekkel nem lenne szabad senki ellen fellépni, hanem csak a dokumentumok alapján. A másik szempontom pedig az, hogy ha valóban ki akarják terjeszteni az átvilágítási törvényt olyan személyekre, akik társadalmi-közéleti befolyással rendelkeznek, akkor a társadalom megtisztulásához az egyházi személyek átvilágítása is hozzátartozik. Teljesen megdöbbent a miniszterelnök úr önmagával is ellentétbe kerülő kijelentése, hiszen ő többször is kiemelte a történelmi egyházak hatalmas társadalmi szerepét. Máskülönben miért járna különböző egyházi ünnepségekre és mondana ott ünnepi beszédeket? Ezen kívül úgy gondolom, a hívek maguk is a társadalom tagjai, és joguk van tudni az igazságot. Nem hiszem, hogy bármelyik egyháznak vagy vallási felekezetnek a javát szolgálná a titkolózó magatartás, amely esetleg a feltételezések mocsarába kalauzolhatja az embert. 
- Egyes vélemények szerint tíz évvel a rendszerváltás után ez a kérdés már aktualitását vesztette.
- Igaz, hogy már nagyon elhúzódott a dolog, de jobb későn, mint soha. Az ügy súlyosságát éppen az adja, hogy egyházi személyekről van szó, akik adott esetben a hívek bizalmával éltek vissza. Amikor egy lelkész válik ügynökké egy ateista diktatúra alatt, ez egy egész különleges helyzet: nem csupán egy diktatúra besúgójának áll be, hanem világnézeti értelemben is árulóvá lesz. Ezeknek az embereknek a további alkalmazása megengedhetetlen, az ilyenek lelkészi tevékenységét fel kellene függeszteni. Az egész átvilágítási törvénnyel az a baj, hogy nincsen szankciója, pedig az egyházon belül kellene, hogy legyen! 
- A nyilvánosságra hozás nem elég?
- Erre a kérdésre egy konkrét példával válaszolnék. Megtörtént, hogy egy országgyűlési képviselőről kiderült az ügynök volta. Ez az információ megjelent a Magyar Közlönyben, sőt még egy kis írást is publikáltak róla valamelyik országos napilapban. Azután az illetőnek lejárt a mandátuma, eltelt két év majd megjelent egy politikai gyűlésen, és azóta az erkölcsös kereszténydemokráciáról tart előadásokat.

Több mint tízezer besúgó

Az 1990-ben megszüntetett Állambiztonsági Szolgálat több csoportból állt. A III/I. csoportfőnökség foglalkozott a külföldi - például amerikai, angol, nyugatnémet stb. - politikai és gazdasági hírszerzéssel, ide tartozott Izrael és a Vatikán, beleértve az egyházi emigráció ellenőrzését, illetve a magyar emigráció megfigyelését. A III/II. csoportfőnökség látta el a kémelhárítás feladatát. 
A csoportfőnökségek közül a jogutód nélkül megszüntetett egykori III/III. csoportfőnökség vált a legismertebbé, pedig ez volt a legkisebb a többi között. Az 1. osztály hatásköre az egyházi reakció elhárítására terjedt ki, a 2. osztály foglalkozott az „ifjúságvédelemmel”, így az egyetemekkel, főiskolákkal és az ifjúsági klubok és rendezvények biztosításával. A 3. osztály végezte az „ellenséges elemek” elhárítását; ez a kategória gyakorlatilag - főleg kezdetben - a háború előtti erőszakszervezeteket és a polgári pártok „ellenséges elemeit” foglalta magában, beleértve a politikai elítélteket és mindazokat, akiket az Állambiztonsági Szolgálat ellenséges személynek minősített. 
A III/IV. csoportfőnökség volt a katonai elhárítás. Ez hét osztályával többé-kevésbé követte a hadsereg felépítését. A III/V. csoportfőnökség biztosította a másik négy csoportfőnökség számára a szükséges technikát, beleértve a hálózati operatív csoportot is. A különböző ügyosztályok egységes szervezetet alkottak, folyamatos volt közöttük az információ- és kádercsere. 1989-ben több mint tízezer ügynököt tartottak nyilván, bár ezeknek jelentős része nem volt aktív.