Vissza a tartalomjegyzékhez

MTI
Hivatásos lesz-e a sereg

Az Országgyűlés Honvédelmi Bizottsága csütörtöki ülésén tárgysorozatba vette, illetve általános vitára alkalmasnak találta a Magyar Honvédség professzionális haderővé történő átalakításáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A javaslat - amelyet Simicskó István és Vidoven Árpád fideszes képviselők nyújtottak be - azt célozza, hogy a kormány készítsen hatástanulmányt a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses hadsereggé való átalakításáról, különös figyelemmel annak költségvetési hatásaira, lehetséges módozataira, valamint arra, hogy az átalakítás reális időtartam alatt valósuljon meg. A javaslat az átalakításra vonatkozó ütemterv elkészítését is előirányozza. 

Mécs Imre szabaddemokrata képviselő - aki elutasította a javaslat tárgysorozatba vételét - elmondta: az SZDSZ az elmúlt másfél évben háromszor terjesztett be erre irányuló határozati javaslatokat, és lehetőség lett volna arra, hogy napirendre vegye őket az Országgyűlés. A képviselő felhívta a figyelmet arra, hogy az SZDSZ egy hónapja aláírásgyűjtést folytat az ügyben, és az öszszegyűjtött aláírásokat hétfőn adják át az Országos Választási Bizottságnak. Ezt követően az Országgyűlésnek mindenképp foglalkoznia kell a kötelező sorkatonai szolgálat eltörlésével. Véleménye szerint a két képviselő javaslata tulajdonképpen egy népi kezdeményezés elpuhítása, annak távoli jövőbe való áthelyezése. 
Kapronczy Mihály (MIÉP) elmondta: pártja a sorkatonai kötelezettség teljesítése mellett van, majd annak a véleményének adott hangot, hogy ezzel a javaslattal a Fidesz tulajdonképpen az SZDSZ aláírási kampányához csatlakozott. A MIÉP pedig sem az egyik, sem a másik párt felfogásával nem tud egyetérteni - tette hozzá. Az MSZP-s képviselők ugyan kifogásolták, hogy a határozati javaslat nem szól a határidőkről, és módosítások szükségességét hangsúlyozták, de úgy vélték, hogy olyan kompromisszumra való törekvés ez, amellyel talán le lehet zárni az e kérdésben jelenleg zajló vitákat. 
Lányi Zsolt, a testület kisgazda alelnöke közölte: visz-sza kell vonni a javaslatot, mert az pongyolán fogalmaz, és nem egyértelmű. Nem szerepel benne az önkéntesség lehetősége, kirekeszti azokat a fiatalokat, akik szeretnék megkapni a katonai kiképzést. „Nemzetfilozófiai kérdés, hogy jogunk van-e mentesíteni a magyar társadalmat az alól a kötelezettsége alól, hogy veszély esetén a hazáját megvédje” - fogalmazott. A testület végül 14 igen, 2 nem (SZDSZ, MIÉP), és 4 tartózkodás (FKgP) mellett tárgysorozatba vette és általános vitára alkalmasnak találta a javaslatot.