Vissza a tartalomjegyzékhez

Erdei L. Tamás
Felemás médiahelyzet

A mai Magyarországon a sajtószabadság csak részlegesen valósul meg - fejtették ki a vezető országos média főszerkesztői a múlt hét végén a sajtószabadság napja alkalmából a Magyar Sajtó Házában rendezett kerekasztal-beszélgetésen. A MÚOSZ elnöke a szakama etikai színvonalának csökkenésétől tart.


Ízing Antal, lapunk munkatársa átveszi a Flekk 2000 díjat Wisinger Istvántól Fotó: V. Sz.

Március 12-én vasárnap immáron harmadízben ünnepelte meg a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) a sajtószabadság napját. A Magyar Sajtó Házában rendezett Flekk 2000 című, egész napos rendezvényt házigazdaként Wisinger István, a MÚOSZ elnöke nyitotta meg. Rövid köszöntője után került sor tizennégy fiatal, tehetséges újságíró Flekk-díjainak átadására, miközben Kulka János színművész olvasta fel a legjobb cikkeket. A Hetek szerzői közül az elsőként méltatott Ízing Antal részesült a díjban Katasztrófa a Tiszán című riportjáért, nagy sikert aratott még Litkai Gergely, a Hócipő szerzőjének a stílusparódiája. 
A díjátadást követően Baló György vezetésével tíz országos médium főszerkesztője folytatott kerekasztal-beszélgetést a médiák mai állapotáról. A beszélgetés résztvevői a sajtószabadságot fenyegető tényezők közül a (sok esetben külföldi) tulajdonos egyoldalúan anyagias szemléletét, a napi politika érdekharcait, az olvasói közízlés hatását és a szakmai színvonaltalanságot emelték ki. „A sajtószabadság nem azt jelenti, hogy a sajtó minden olvasó minden kívánságát minden pillanatban kielégíti” - mondta Lipovecz Iván. A HVG főszerkesztője szerint a sajtó mint gazdasági vállalkozás szabadsága tökéletesen megvalósul, a szólásszabadság azonban korlátozott. Kapuvári Gábor tévészerkesztő rezignáltan jegyezte meg, hogy a televízióban ma a pénz és a nézettség az isten, a tömegízlés pedig rombolóan hat a színvonalra. „A Dáridó országa vagyunk és a nézettségért való hajsza a szabadságot belülről korlátozza” - állapította meg az MTV 1 képviselője. 
A beszélgetés során általános vélemény volt, hogy a szabad tömegtájékoztatást fenyegető legnagyobb veszély a napi politika. Józsa Márta, a volt TV 3 vezetője szerint a sajtószabadság csak elméletben valósul meg, a médiaügyek hátterében kemény politikai alkuk köttetnek. A Magyar Hírlap főszerkesztője fölhívta a figyelmet arra, hogy az egyre szaporodó és emelkedő öszszegű kártérítési perekkel jogi eszközökkel is meg lehet ingatni egy újság helyzetét. Farkasházy Tivadar szerint a sajtó és a politika közötti médiaháborút elegánsan kell megvívni, ehhez azonban nem bátorság, hanem szakszerűség kell. 
„Finomul a kín” - idézte a költőt Wisinger István. A MÚOSZ elnöke aggodalmát fejezte ki, hogy míg a nyomtatott sajtó színvonala emelkedik, ugyanez nem mondható el az elektronikus médiáról, az üzleti iparággá váló újságíróképzés pedig lezülleszti a szakma etikai színvonalát.