Hetek - IV. évfolyam, 11. szám, 2000. március 11

A rendszerváltás „embertömegek számára bizonyult halálos csapásnak” - ezt egy ENSZ-bizottság jelentésében olvashatjuk -; szerzői úgy vélik, a demokrácia „nem jött be” Oroszországban, hiszen épp a reformok ideje volt az, mikor a halandóság, (különösen a férfiak halandósága) rekordméreteket öltött. 1996-ban például az orosz férfiak átlagéletkora 58 év volt - 13 évvel kevesebb, mint a nőké és tízzel kevesebb, mint a kínai férfitársaiké. „Oroszország a demográfiai katasztrófa szélén áll” - írja a Kommerszant című orosz hetilap. Az előrejelzések szerint, ha a mostani tendencia folytatódik, az elkövetkezendő ötven év során lakossága a felére csökken. A szakértők a nehéz gazdasági helyzettel magyarázzák a jelenséget. Ezután csak az a kérdés, vajon a szegénynek éppenséggel nem nevezhető Egyesült Államokban és a nyugat-európai országokban miért zajlik szinte ugyanez.

Radikálisabb hangvételű orosz újságokban már olyan cikkekkel is lehetett találkozni, amelyek egyenesen a kormányt teszik felelőssé annak „népirtó politikája” miatt.
Azonban az időbeli egybeesés még nem egyértelmű bizonyítéka annak, hogy maga a rendszerváltás járt ilyen gyilkos következményekkel. A születések száma ugyanis már a hetvenes évek közepe óta megcsappant - az országba sokan települtek be ezidőtájt; a népesség száma növekedett, és még nem volt feltűnő, hogy egyre kevesebb orosz jön a világra.
Ami a gazdasági, szociális körülményeket illeti - érdekes módon mind a halandóság, mind a születések szempontjából éppen a legellátottabbnak számító közép-oroszországi területek nyújtják a legsiralmasabb képet - Moszkvában és Pétervárott születik például a legkevesebb gyermek.
Ahol a legtovább élnek az emberek és a legtöbb gyermek születik, az Dagesztán, Ingusföld, továbbá az észak-északkeleti régiók. A szívós hegylakókról tudvalevő, hogy sokáig élnek - de hogy miből győzik a távoli Északon és Keleten azok, akiknek már hány éve, hogy nem szállítanak se tüzelőt, se élelmiszert…
Ami pedig a fejlett nyugati országokat illeti, egy januárban közzétett, sokak számára sokkszerűen ható ENSZ-jelentés szerint lakóira öregség és szegénység vár. Rég a múlté már a sokgyermekes családmodell - még az olaszok is visszafogták magukat. A hetvenes évek eleje óta a népesség ezekben az országokban gyakorlatilag csak a bevándorlások által növekedett. Amellett, hogy egyre kevesebb a „bennszülött” (2050-re 40 millió európaival lesz kevesebb) még egy másik veszély is leselkedik kontinensünkre: az életkor meghosszabbodása miatt a nyugati társadalmak elöregednek. Ez pedig már gazdasági probléma: nem nehéz rájönni, mi történik, ha egyre több a nyugdíjas és egyre kevesebb az adófizető…
Van, aki szerint az európai átlagpolgár, ha nincs elég saját gyermeke, jobban teszi, ha örökbe fogad néhányat „a harmadik világból”, ha gondtalan öregséget kíván. A legszerényebb számítások szerint is, ha fenn akarják tartani a jelenlegi életszínvonalat és a gazdasági fejlődés ütemét, Európának több mint százmillió külföldit kell befogadnia, Japánnak pedig 33 milliót. Az „öregek” persze ódzkodnak ettől: már van ezzel kapcsolatban némi tapasztalatuk. A betelepült külföldiek többsége ugyanis, bár megtanulja az adott ország nyelvét, és külsőleg felveszi annak szokásait, igazából mégsem olvad be, inkább amolyan kolóniákat képez, mint a hinduk Angliában, az arabok Franciaországban, vagy a törökök Németországban.
A kilencvenes évek Európáját az idegenektől való elzárkózás jellemezte; ez az évtized és ez a közhangulat adott nagyszerű feltörési lehetőséget az olyan szélsőjobbos és neonáci pártoknak, mint Le Pen-é Franciaországban vagy Haideré Ausztriában. Utóbbira mintegy egymillió osztrák szavazott - és nagyon valószínű, hogy a többi európai ország választásain is szélsőjobboldali győzelmek születnek majd. Meg kell jegyezni, hogy a nyíltan idegengyűlölő nézeteket valló pártok mellett a baloldal és a középvonal képviselői sem lelkesednek a „hordák” beengedésének ötletére. Mindannyian úgy vélik, önerőből is képesek megoldani a demográfiai problémát. Van, aki azt tanácsolja, küldjék el az összes illegális bevándorlót - a felszabadult munkahelyekkel aztán a munkanélküliség gondját is enyhíteni lehet. Ebben csak az a bökkenő, hogy a külföldiek általában olyan munkákat fogadnak el, amelytől az európai berzenkedik, és inkább a munkanélküli segélyt választja.
Sokan a technika fejlődésében bíznak, amely által egyre jobban kiszorul a fizikai munka. Azonban semmilyen technikai vívmány nem képes kompenzálni az adófizető réteg oly mértékű csökkenését, amely várható.
Van, aki a nyugdíjkorhatár felemelésére esküszik; hallani már 70, sőt 75 éves nyugdíjkorhatár-javaslatról is. Ez elgondolkodtató: egy 70 éves ember még ülésezgethet a parlamentben, tarthat egyetemi előadásokat, esetleg az országot is vezetheti - de autóbuszt már aligha. Arról nem is beszélve, hogy az ambíciózus ifjúság kilátásait egy ilyen variáció erőteljesen beszűkítené, sőt még kivándorlásukat is kiválthatja. Úgyhogy marad két lehetőség: tiszta nemzet öregen és szegényen, vagy be kell engedni a külföldieket.