Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Tengerré vált ország

Az Egyesült Államok több száz katonát küld Mozambikba segítségül az országban hetek óta zajló áradások miatt - jelentette a CNN amerikai hírcsatorna. Tizenhárom segélyszállítmánynyal megpakolt C-130-as szállítógép repül a szerencsétlenül járt afrikai országba, hat speciális helikopter és 550 katona pedig azoknak az ezreknek a kimentésében segít, akik már majdnem egy hete háztetőkön és fákon várakoznak éhezve. A mentőhelikopterek élelmiszert és ivóvíztartályokat dobnak le azoknak, akiket nem tudnak azonnal elvinni. „Ha a világ kormányai segíteni szeretnének, akkor azt most kell tenni, nem holnap és nem holnapután” - figyelmeztetett Carol Bellamy, az Európai Unió Gyermek Alapítványának vezetője. „Rettenetes - mondja Michelle Quintaglie, a World Food Program segélyszervezet munkatársa. - Olyanokat kell hely hiányában hátrahagyni, akikről tudjuk, hogy holnap már nem lesznek ott.” A mentésre érkező helikopterek nem mindenkin tudnak segíteni: egy asszony az emberekkel zsúfolt, már felszálló helikopter után dobta kisgyermekét, hogy elvigyék. Ő maga ott maradt, sorsáról nem tudnak.


Dél-afrikai helikopter menekíti a lakosokat Mozambikban. Soha nem láttak hasonlót Afrikában    Fotó: Reuters

Az egy hónapja tartó esőzések miatt mintegy egymillió ember került veszélybe, illetve menekül az ár elől a tizenkilenc milliós Mozambikban. A mentési munka a Limpopo folyóvölgyre koncentrálódik, ahol „egyre roszszabbodik a helyzet” - jelentette ki Joachim Chissano, az ország miniszterelnöke, aki szerdán segítségért folyamodott a világhoz. Az országban fogytán van az üzemanyag, és nagy szükség van helikopterekre is. A szinte 24 órás szolgálatot teljesítő mentőalakulatok lassan erejük végéhez közelednek. Az árvíz pusztításai közepette, csodával határos módon született Rositha Pedro - egy fa tetején, ahonnan a légimentők édesanyjával együtt sikeresen megmentették, és egy klinikára szállították az újszülöttet.


Ennyi maradt egy mozambiki autópályából. Mentésre várva    Fotó: MTI

Zimbabwéban és Botswanában is komoly károkat okozott a víz. Zimbabwéban legalább nyolcvanezren, Botswanában pedig hatvanezren vesztették el otthonukat.
Afrikai segélyszervezetek azt vetették a nyugati országok szemére, hogy nem tesznek eleget Mozambikért. Mostanra azonban mind több ország ajánlja fel segítségét.
Anglia ígéretet tett arra, hogy öt helikoptert és két szállítórepülőgépet küld a térségbe, melyeken harminc segítő, 69 felfújható motorcsónak, 39 életmentő tutaj és további járművek lesznek. Az Európai Unió hárommillió euró összegű segélyt szavazott meg Mozambiknak. A víz után a következő pusztítást a járványok hozhatják - jelentette ki Georg Hartl, az ENSZ egészségügyi szervezetének (WHO) szóvivője. Az áradás, a kimentett emberek tömegszállásai és az ivóvíz fertőzöttsége megnöveli a malária, a kolera és az agyhártyagyulladás terjedésének veszélyét. A segélyszervezetek dolgozóinak becslése szerint mintegy 800 ezer emberre jelenthetnek veszélyt az esetlegesen kitörő járványok. Eddig naponta mintegy száz maláriás esetet jelentettek, és összesen 40 kolerás beteget diagnosztizáltak - jelentette a mozambiki vöröskereszt.