Vissza a tartalomjegyzékhez

Hetek-összeállítás
Kimentették Pinochetet

Hazatért Chilébe Augusto Pinochet, miután Jack Straw brit belügyminiszter úgy döntött: nem tesznek eleget a volt chilei diktátor kiadatását szorgalmazó országok kérésének. Ezzel úgy tűnik, pont kerül a másfél éves nemzetközi vita végére.


Pinochet támogatói ünnepelnek Londonban. Nem lesz per    Fotó: Reuters

Mindössze két órával azután, hogy Straw bejelentette döntését, Pinochet elhagyta azt a London melletti magánbirtokot, ahol házi őrizetben tartották 1998 októbere óta, és a Királyi Légierő waddingtoni bázisára utazott, hogy a készenlétben álló chilei gépen 17 órás repülőúttal hazájába távozzon.
A volt diktátornak otthont adó épület előtt tiltakozók meglepve és csalódottan fogadták a döntést. Santiagóban a Pinochet-rezsim alatt eltűnt több száz személy hozzátartozóit tömörítő szervezet tagjai azonban nyugodtak voltak. Vezetőjük, Viviana Diaz kijelentette: „Nem szabad szomorúnak lennünk. Tovább kell munkálkodnunk az igazságért, hogy Pinochet bíróság elé álljon itt, Chilében.” Pinochet hívei chilei zászlókkal és a volt diktátort ábrázoló fotókkal integetve ünnepelték a hazatérést.
Augusto Pinochetet egy londoni kórházban gyógykezelték, amikor 1998. október 16-án Baltasar Garzon spanyol bíró indítványára letartóztatták. A spanyol hatóságok előtt 17 éves uralma alatt elkövetett emberiség elleni bűntetteiért - kínzásokért és emberi jogsértésekért - kellett volna felelnie.
Straw döntésének bejelentése után Spanyolország és Belgium úgy határozott, hogy nem fellebbeznek. Franciaország és Svájc, akik szintén a volt diktátor kiadását kérték, nem kívántak azonnal reagálni a hírre, bár svájci illetékesek kijelentették: a fellebbezés kevés sikerrel kecsegtet. Egy svájci államügyész megjegyzése szerint Nagy-Britannia „a bűnözők menedéke”. Jacques Chirac szóvivője közölte: a francia elnök úgy véli, ha nem Nagy-Britanniában, akkor Chilében kell bíróság elé állnia Pinochetnek, vagy bárhol máshol, de igazságot kell szolgáltatni.
Straw már januárban bejelentette, hogy hajlik a volt diktátor hazatérésének engedélyezésére, mivel a vizsgálatára kirendelt négy független orvos egészségileg alkalmatlannak találta őt a bírósági tárgyalásra. A Pinochet kiadatását kérő négy ország, Spanyolország, Belgium, Franciaország és Svájc megkérdőjelezte az orvoscsoport eredményeit, és ragaszkodott az orvosi jelentés közzétételéhez, amit Straw bizalmasan szándékozott kezelni. A jelentés agykárosodásról és emlékezetkiesésről számol be, ami kérdésessé teszi, képes lenne-e Pinochet részleteket felidézni hatalomban töltött éveivel kapcsolatban. A volt diktátor tavaly ősszel két kisebb agyvérzésen esett át, pacemakerje van, és nehezen mozog. Jack Straw az orvosszakértők véleménye alapján határozott úgy, hogy él a brit törvények adta lehetőséggel: emberiességi okokból leállítja a kiadatási eljárást, és visszaengedi hazájába a szenátort.
Brit sajtóértesülések szerint a tábornok gyors távozása jól előkészített, gondosan megszervezett akció volt, olyan időzítéssel, amely a legalkalmatlanabb időpontra helyezte a döntés kihirdetését, megakadályozva ezzel egy azonnali bírósági fellebbezés lehetőségét.