Vissza a tartalomjegyzékhez


Kaláka fesztivál

Ismét lesz Kaláka fesztivál a fővárosban. Az idősebbek még emlékezhetnek arra, hogy Diósgyőrben, húsz éven keresztül minden nyáron megelevenedtek a vár romjai egy hétvégére: a nem mindennapi díszlet előtt zajlott a Kaláka folkfesztivál. 1992 óta Budapest ad otthont az eseménynek, az idei fesztivál a Petőfi Csarnokban lesz március 4-én.

Az egész napos program délelőtt fél 11-kor veszi kezdetét, hagyományosan a kicsiknek szánt műsorokkal: 11 órától a Kaláka együttes szórakoztatja a gyerekeket, vendégként fellép Levente Péter is, aki bizonyára újra érdekes meséket „pottyant” a gyermekek elé.
Délután fél öttől folytatódik a program, Kovács Judit és Nóra lép fel először, majd őket a Country Honk követi; negyed 7-től Hans Theessink (Hollandia) country- és bluesgitáros műsora hallható, utána a Ternipe zenekar játszik.
Ezután - az idén harmincegy éves - Kaláka együttes szórakoztatja a közönséget. Tavaly novemberben a Zeneakadémián tartották születésnapi koncertjüket, hatalmas sikerrel. Ennek megismétlésére készülnek, mivel a Petőfi Csarnokban is fellép mind a kilenc művész, aki a zenekarban játszott (Becze Gábor, Dabasi Péter, Ferencz Éva, Gryllus Dániel, Gryllus Vilmos, Huzella Péter, Mikó István, Radványi Balázs, Zsurzs Kati).
Ukrajnából érkezett a fesztivál egyik érdekességének számító Vopli Vidopljasova. Az alig tízéves zenekar manapság Oroszország és Ukrajna egyik legnépszerűbb zenekara. Arányait tekintve ugyanannyit koncerteznek otthon, mint külföldön. Játékuk változatos, erősen folkos beütésű. Zenéjük meghatározó hangszere a basszusgitár, ehhez csatlakozik a dob és a szólógitár mellett a szláv népzene hagyományos hangszerének számító tangóharmonika.
A program utolsó fellépője a katalán Companyia Electrica Dharma lesz. A huszonöt éve létező zenekar Barcelonából érkezik hozzánk. Izgalmas, temperamentumos, mégis lágy zenét, igazi mediterrán muzsikát játszanak. A zenei alapot a szaxofon adja, de a háttérben keményen dolgozó ütős szekció áll. Tizenhetedik lemezük kapcsán turnéznak. Koncertjük során hallani
lehet majd szopránszaxofont, basszusgitárt, dobot, fuvolát, perkát és két orgonát is.
A koncertek közben a klubteremben cigány, country és magyar táncházak lesznek, az étteremben pedig a fesztivál programjához kapcsolódó filmeket tekinthet meg a nagyérdemű. A fesztivál ideje alatt a Petőfi Csarnokban egész napon át kirakodóvásár lesz.
A belépőjegyek ára a délelőtti programra 400 forint, a négy éven aluli gyerekek számára ingyenes. A délutáni és esti programokra 1300 forint a jegy ára. (Pécsi Tibor)