Vissza a tartalomjegyzékhez

Eperjesi Ildikó
Budapest figyel a vallásszabadságra

„Jó hír, hogy visszavonták Romániában a vallási törvény tervezetét. Olyan megfogalmazások és szabályok voltak ebben a tervezetben, amelyek a szabad vallásgyakorlást alapjaiban sértették volna” - nyilatkozta a Heteknek Németh Zsolt külügyi államtitkár a múlt heti romániai látogatásával kapcsolatban tartott sajtóbeszélgetésen.

Németh elmondta, hogy a készülő törvény a lakosság számarányától tette volna függővé az adott településen a felekezetek finanszírozását. Ha egy nagyvárosban egy bizonyos százalékot nem ért volna el a tagok száma, nem kaphattak volna támogatást (). Sokszor előfordul viszont, hogy jelentős számú felekezet van egy városban, de számuk nem éri el az alsó határt, tekintettel a város nagyságára. „Reméljük, az átdolgozás után a törvény elfogadható lesz a romániai magyar történelmi egyházak számára” - mondta Németh.
Az államtitkár romániai körútjának fő témája természetesen a tiszai ciánszenynyezés volt. Németh erre utalva lapunknak elmondta: az Európai Parlament nyilatkozata után kérdéses volt, hogyan fogja befolyásolni a tiszai katasztrófa a magyar-uniós csatlakozási tárgyalásokat. Günther Verheugen uniós biztos budapesti látogatása után viszont ezek a kétségek megszűntek. A bővítésért felelős biztos ugyanis egyértelművé tette, hogy a környezetvédelmi normák teljesítése nem várható el a csatlakozni kívánó országoktól a csatlakozás pillanatáig. Ugyanakkor a kötelezettségek vállalása és a jogharmonizáció elvárható. Az utóbbit teljesíteni tudjuk, a kötelezettségekkel kapcsolatban viszont könnyítési igény fog maradni - érvelt Németh.
Összességében a hiányok - paradox módon - segíthetnek abban, hogy fokozódjon a térségben a környezetvédelmi tudatosság, hogy az EU nagyobb hangsúlyt fektessen a belső környezetvédelmi jogharmonizációra. Mi ezt kifejezetten igényeljük, hiszen ökológiailag veszélyeztetett helyzetben vagyunk Magyarország medenceszerű elhelyezkedése miatt. Az unió a megelőzés szempontjából hozzásegítheti a térség országait olyan szerződéses rendszer kialakításához, amely szigorúan szankcionálja az egymás irányában elkövetett ökológiai-környezetvédelmi károkat.
Németh látogatásán szó volt arról is, hogy ősztől mindenképpen megkezdi munkáját az erdélyi alapítványi egyetem néhány kara. Az RMDSZ továbbra is igényli viszont az önálló állami magyar egyetem helyreállítását Romániában, s számít a magyar kormány támogatására.