Szikora Márton
Mérlegen a koszovói akció

A NATO békefenntartói lezárták és átkutatták a koszovói Mitrovica városát. A tartomány északi részén fekvő város hetek óta a koszovói szerbek és albánok egyre erősödő etnikai villongásainak színhelye. A NATO többnapos akciójának célja, hogy felkutassa a bujtogató személyeket, és elkobozza az enklávékra osztott Mitrovicában található fegyvereket. Az etnikai tisztogatás ma már elsősorban a nem albán etnikumúakat kényszeríti Koszovó tartomány elhagyására. A mitrovicai akció újra a figyelem középpontjába emelte a NATO tavaly Jugoszlávia ellen intézett légicsapásainak mérlegét és következményeit.

Albán tüntetők oszlopa halad Kosovska Mitrovica felé, hogy tiltakozzanak a város megosztottsága ellen. Etnikai határok    Fotó: MTI

A KFOR-erőknek, a NATO rendfenntartó hadtestének elemi érdeke, hogy a szembenálló felek fegyverkezését megakadályozzák; ehhez elsősorban a brit katonák észak-írországi tapasztalataira hagyatkoznak. „Az Ulsterben töltött harminc évünk alatt megtanultuk, hogyan kezeljük hatékonyan az ittenihez hasonló konfliktusokat” - nyilatkozta a brit Daily Telegraphnak egy vezető brit katonatiszt a mitrovicai helyzetről.
A hétfő hajnalban megkezdett, eddig legnagyobb ilyen jellegű NATO-akcióban több tucat középületet lezártak és átkutattak. Tizenkét NATO-tag 2500 rendfenntartója francia parancsnokság alatt hajtotta végre a műveletet, miután a néhány nappal korábban történt zavargásoknak kilencen estek áldozatul. A radikális katonai lépésre azért szánták el magukat a kilenc hónapja érkezett KFOR-erők, mivel attól tartanak, hogy a konfliktus átterjedhet a tartomány más területeire is. Az ENSZ menekültekkel foglalkozó ügynökségének becslése szerint az utóbbi hetekben legalább négyezer koszovói albán kényszerült elhagyni Mitrovicát szerb atrocitások miatt.
Az egyre szélesedő etnikai konfliktusok jogosan vetik fel a kérdést, hogy valóban elkerülhetetlen volt-e a szövetség légihadjárata Jugoszlávia ellen, illetve mennyivel stabilabb ma a Balkán, mint volt a NATO-csapások előtt. A NATO katonai kalandja nem múlt el következmények nélkül - véli a londoni Jane’s stratégiai kutatócsoporthoz tartozó Intelligence Digest című folyóirat elemzője. Ilyen következmény például az a fordított etnikai tisztogatás, amely a tartományban maradt szerb, illetve cigány kisebbségek ellen folyik, mióta a KFOR megkezdte működését a térségben.
Politikai baklövésnek bizonyult a NATO vezetői részéről, mikor azt gondolták, hogy a visszafogottnak számító albán politikai erők képesek lesznek ellenőrzésük alatt tartani a szerbek elleni bosszúakciókat. Az Ibrahim Rugova és Veton Surroi lapkiadó nevével fémjelzett koszovói politikai vonulat nem akadályozta meg az etnikai konfliktusok elmérgesedését, és nem volt képes garantálni a csaknem 250 ezer nem albán nemzetiségű koszovói védelmét sem. A koszovói albánok bosszúja elől futó nemzetiségiek Szerbiában, Montenegróban, Macedóniában vagy éppen a KFOR által őrzött mitrovicai, illetve goradevaci enklávékban kereshetnek menedéket.
Ma már ismert tények a szerb paramilitáris csapatok civilek ellen intézett brutális atrocitásai a koszovói konfliktus ideje alatt. A főleg Pec térségben elkövetett bűncselekmények tettesei azonban nem várták meg, míg a NATO rendfenntartói júniusban megérkeznek és igazságot szolgáltatnak. A tartomány városaiból - Mitrovica és Pristina kivételével - gyakorlatilag teljesen eltűnt a szerb lakosság még a KFOR megjelenése előtt, így az árat most elsősorban azok a falusiak és nyugdíjasok fizetik meg, akiknek már nem volt hova menni, vagy túl öregek voltak a meneküléshez. A tartomány északnyugati részén fekvő Pec városában például 30 ezer fő nem albán nemzetiségű személy élt a háború előtt - ma a városban az etnikai kisebbséget két idős asszony, illetve néhány apáca jelenti, akiket olasz békefenntartók védelmeznek egy közeli kolostorban. Minden albán vezető - beleértve az UCK volt fejét, Hasim Tacit is - időnként felszólal a bosszúakciók ellen, a terror megállítására azonban nincs határozott politikai szándék. Rugova elnök, a Koszovói Demokratikus Liga vezetője, különösen gyenge pozícióban van az Egyesült Demokratikus Liga vezetője, Recep Kosja, illetve Hasim Taci mellett. Politikai akarat hiányában azonban rendkívül nehéz dolga lesz a békefenntartóknak, és félő, hogy további veszteségei is lesznek a két tűz között álló KFOR-nak, vagy a szomáliaihoz hasonló helyzet áll elő, ahol maguk a békefenntartók váltak az ellenséges felek céltáblájává.
Szintén nem csekély PR-munkát fog igényelni annak az ürügynek a megmagyarázása, amelynek nevében a NATO Szerbiát bombázta. A katonai műveletet támogatók és ellenzők között keserű számháború zajlik az albán áldozatok mérlegéről. A brit védelmi minisztérium tavalyi becsléseit ugyanis, amely legalább tízezer albán áldozatról szólt, nem látszanak igazolni az eddigi vizsgálatok. A feltárt nagyobb „tömegsírokban” ugyanis - mint például a trepcai ólom- és cinkbányákban - egyetlen holttestet sem találtak. A felismerés hatására a Jugoszlávia háborús bűntetteinek kivizsgálására felállított Nemzetközi Büntető Törvényszék definiálta a „tömegsír” kifejezést, miszerint annak egynél több holttestet kell tartalmaznia. A törvényszéki orvosszakértői vizsgálatok eddig kétezer áldozatot találtak meg, a tetemek döntő többségéről azonban megállapítható, hogy a NATO légicsapásai után gyilkolták meg őket. Bár még távolról sem tekinthető befejezettnek a vizsgálat, és azt sem szabad elfelejteni, hogy kétezer emberi életről van szó, felmerül a kérdés: elegendő igazolást szolgáltat ez egy nemzetközi katonai fellépéshez? A világban jelenleg is zajló több tucat konfliktus közül az összehasonlítás kedvéért vegyük például Srí Lankát. Az ország húszéves belső konfliktusának ötvenezren estek áldozatul, de eddig még senki nem állt elő olyan fenyegetéssel, hogy nemzetközi katonai összefogással kellene fellépni Colombo ellen, amiért nem hajlandó autonómiát adni a tamiloknak.
A nemzetközi kapcsolatok alakítói közül egyre többen azon az állásponton vannak
- véli az Intelligence Digest -, hogy a humanitárius katasztrófa, amely rászakadt Albániára, Montenegróra és Macedóniára tavaly márciusban, valójában nem az okozója volt a NATO-csapásoknak, hanem a Milosevics-rezsim válasza volt az intervencióra. Az sem elhanyagolandó, hogy a közvetlenül a bombázásoknak áldozatul esett szerbek és albánok száma ezer és kétezer közé tehető. A közvélemény formálásában óriási szerepet játszó nyugati sajtó sikeresen elérte, hogy sokan „boszniai típusú”, százezres tömegsírok létét kezdték feltételezni Koszovóban is. A BBC volt haditudósítójának, Mark Laity-nek helyettes NATO-szóvivővé való kinevezése sem az angolszász média pártatlanságáról tesz bizonyságot.
Bár a NATO bevetésének költségvonzatáról nincs hivatalos adat, jól informált szakértők számításai alapján a katonai kiadások meghaladják a 2,5 milliárd angol fontot (1,1 billió forint). Ebből több mint 1,5 milliárd fontot állt az Egyesült Államok, 207 millió fontot Németország, 192 millió fontot Nagy-Britannia és 111 millió fontot Franciaország. A humanitárius segély költsége szintén eléri a 2,5 milliárd fontot, és 6 milliárd fontba kerül a 36 hónapig tartó békefenntartás. A megtépázott Balkán helyreállítására szánt összeggel együtt a NATO hadjáratának összköltsége meghaladja a 30 milliárd fontot, nem számolva az inflációval vagy az esetlegesen elhúzódó békefenntartással.
A gazdasági költségeket meghaladhatja az az ár, amit politikai szinten kell a szövetségnek fizetnie. A NATO Oroszországgal és Kínával való kapcsolata komoly károkat szenvedett, amelyből Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy próbál tőkét kovácsolni, hogy egyre erélyesebb külpolitikát folytat. Rövid távon elképzelhető, hogy az USA a légicsapások negatív következményeit enyhíteni próbálja a 46 ezer fős KFOR amerikai egységeinek leépítésével, illetve a NATO és Oroszország közötti viszony normalizálásával. Hosszabb távon Koszovó a nemzetközi problémák napirendjén marad, ha nem sikerül megakadályozni az etnikai csoportok további összetűzését, ez viszont a NATO bombázásai előtt sem volt másképp.