Hetek - IV. évfolyam, 8. szám, 2000. február 19

A Német Bibliatársaság Stuttgartban közzétett adataiból az tűnik ki, hogy továbbra is a Biblia marad a világ legtöbb nyelvre lefordított könyve. A társaság szerint az elmúlt évben újabb 21 nyelvre fordították le a Könyvek Könyvét. Ezzel világszerte 2233 nyelven lehet olvasni a Bibliát. Ez persze rendszerint csupán egyes kiválasztott bibliai könyveket jelent, a teljes Ó- és Újszövetség jelenleg 371 nyelven áll rendelkezésre - ez a szám öttel több, mint 1998-ban volt. Az öt új teljes bibliafordítás a Csádban élő azumeina, a Bissau-Guineai kirjol, a szudáni nuer, a ghánai nzema és az indonéziai pakpak dairi nép nyelvén szólaltatja meg most először a Szentírás teljes szövegét. Ne gondoljuk, hogy az egzotikusan csengő nevek néhány száz vagy ezer fős törzsi közösségeket jelölnek! A pakpak dairi nyelvet 1.2 millióan, a nuert 840 ezren, az azumeinát 150 ezren beszélik. Tavaly a legtöbb fordítás Afrikában készült, ezek száma összesen 627. A fekete kontinenst követi Ázsia 553, Ausztrália és a Csendes-óceán térsége 396, Latin-Amerika és a karibi térség 384, Európa 197, Észak-Amerika pedig 73 nyelvvel - számolt be a stuttgarti intézet az angliai Readingben működő, a világ valamennyi bibliatársulatát tömörítő United Bible Societies (UBS) adatai alapján.

„Minden fordítás messianisztikus tett, amely a megváltást közelebb hozza” - hangsúlyozta Franz Rosenzweig a Martin Buberrel közösen készített új német nyelvű Ószövetség-fordítással kapcsolatban. Jézus a végidőket (a korszak beteljesedését) mutató jelek között említette a következőket: „Az Isten országának [királyságának] ez az evangéliuma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek, és akkor jön el a vég.” (Máté evangéliuma 24,14) Ebben a mondatban három állítás fogalmazódik meg: (1) a görög túto (ez) mutatónévmás arra utal, hogy nem más evangéliumról van szó, mint amely Jézus hiteles szavait tolmácsolja; (2) a kérüsszó ige (kikiáltás, kihirdetés, nyilvánosságra hozatal, publikálás, felszólítás) arra utal, hogy ez az evangélium óriási publicitást fog élvezni; (3) ennek teréül pedig az oikumené (a lakott világ) illetve valamennyi nép lakóhelye fog szolgálni. Mi más ez, ha nem a bibliafordítás egész világra szóló programja? - állítják a teológusok, akik szerint közvetlenül Jézus Krisztus második visszajövetelét megelőzően már minden élő nyelven rendelkezésre fog állni az evangélium szövege. A keresztény felekezetek között ebben a kérdésben ma már csaknem teljes egyetértés uralkodik. De nem mindig volt ez így.

Európai kezdetek

A Római Birodalom nyugati felében nem sokkal az Újszövetség kialakulása után - többnyire magánkezdeményezésre - megszülettek az első latin nyelvű fordítások. Az egyház fennállásának első két évszázadában hivatalos latin fordításra azért sem volt szükség, hiszen a hívők túlnyomó többsége tudott görögül, sőt Viktor római püspök idejéig (189-199) az istentiszteletek nyelve is a görög maradt. Az első „hivatalos” latin verzió Hieronymustól (Szent Jeromos) származik (347-420), aki I. Damasus pápa (366-384) kérésére az eredeti nyelvekből fordította le a teljes Bibliát. Műve - mint arról maga is beszámol leveleiben - sebtében készült, ezért számos hiba maradt benne, ráadásul erőteljesen tükrözi a katolikus egyház dogmatikáját és liturgiáját. Erre csak egyetlen példa: az újszövetségi görög metanoiete „térjetek meg” kifejezést Hieronymus következetesen a poenitentiam agite, vagyis „tartsatok bűnbánatot” fordulattal adta vissza, s jórészt ez az oka annak, hogy a „megtérés” szót ma is nagyítóval kell keresnünk a katolikus bibliafordításokban. A Jeromos-féle fordítást, amely évszázadokra a katolikus bibliakiadások és -fordítások alapja lett, másként Vulgatanak, azaz „elterjedtnek” is nevezték.
A középkori Európában egy teljes Biblia igen nagy ritkaságnak számított. Csapodi Csaba könyvtörténész kutatásai alapján megállapította, hogy a kolostori könyvtárak féltve őrzött kincsei között is csak imitt-amott bukkanhatunk a Vulgata egy-egy kódexmásolatára: a salzburgi bencés kolostor hatalmas könyvtárában a XII. század második felében egyetlen teljes Biblia sem akadt. Az Ige a köznép, de még a klerikus réteg nagy része számára sem volt hozzáférhető. Az első nemzeti nyelvű bibliafordítások a hivatalos egyházi felfogással szembenálló belső vagy külső vallási reformmozgalmak termékei voltak. A laicizálódásban a franciák jártak az élen, nem csoda hát, ha az első fordítások is náluk keletkeztek. (1226 után Mária királynénak már teljes francia Biblia volt a birtokában.) Angliában John Wycliffe-et 1384-ben máglyán égették el, amiért a nép nyelvére merészelte fordítani a Bibliát, művét és szellemiségét azonban nem tudta a tűz elhamvasztani. Bár ilyen korai fordításokkal nem dicsekedhetünk, a legelső lengyel fordításhoz azért van némi közünk: Hedvig, Nagy Lajos király leánya, Jagelló Ulászló felesége fordíttatta le magának lengyelre a teljes Bibliát, és szorgalmasan olvasta is azt. Kelet-Európában a valdensek és a husziták jártak élen a népnyelvű fordítások készítésében. Az egyik legmerészebb, legizgalmasabb magyar bibliafordítást is két huszita deák, Tamás és Bálint (1436-39) készítette el. Fordításuk hűségére és alaposságára jellemző, hogy a görög pneuma kifejezést nem a hagyományos „lélek”, hanem a „szellem” szóval adták vissza. A XV-XVI. században a németek vették át a vezetést: a Luther előtti időszakból 817 német nyelvű Biblia maradt fenn, részben nyomtatásban, részben kéziratban. 1500-ig összesen 94 Biblia-ősnyomtatványt ismerünk, ezek közül 14 német, 11 olasz, 2 cseh, 1-1 francia és katalán nyelven íródott, a többi magától értetődően a Vulgata kiadása volt.
A reneszánsz forradalma: az ókori nyelvek (héber, görög és latin) „újrafelfedezése”, a papír széleskörű elterjedése és a könyvnyomtatás feltalálása lehetővé tette, hogy a humanista tudósok az Ó- és Újszövetséget is eredetiben tanulmányozzák. A héber Ószövetséget 1487-ben nyomtatták ki először, a görög Újszövetség kiadása pedig Erasmus nevéhez fűződik (1516). Az eredeti héber és görög nyelv alapján először Luther készítette el a teljes Biblia német nyelvű fordítását (1522), amely Gutenberg találmányának segítségével a XVI. század közepére valódi népkönyvvé válhatott. Luther német Bibliája valóságos fordítási lázba hozta a protestáns Európát: hamarosan megszülettek a dán, svéd, izlandi, finn fordítások is. Tudjuk, hogy 1520 után már nálunk is voltak - az Érdy-kódex szavával élve - „a dögletes lutheri eretnekség és álnokság” szellemében készült protestáns bibliafordítások, egyelőre csak kéziratban. Magyar nyelven először Károlyi Gáspár gönci prédikátor fordításában jelent meg nyomtatásban a teljes Biblia Vizsolyban, 1590-ben. A reformáció másik legjelentősebb bibliafordítása William Tyndale nevéhez fűződik (1526). Ennek a fordításnak kiválóságát jelzi, hogy az 1611-ben megjelent - a mai napig leghíresebb - Jakab király Bibliája (King James Bible) is átvette 80 százalékát. Ez utóbbi két és fél évszázadon keresztül a standard angol bibliafordításnak számított, még akkor is, ha 1611 és 1946 között több mint ötszáz különféle fordítás készült a Biblia egyes könyveiről angol nyelven.

Misszió és fordítás

A reformáció által a Biblia iránt keltett érdeklődés a XVI-XVII. században még főként az európai nyelvekre korlátozódott. A XVIII. század végéig harmincnégy nyelven készült el teljes bibliafordítás - ezeknek a nyelveknek háromnegyede volt európai. Az igazság kedvéért azt is tegyük hozzá: mindez a katolikus egyház tiltása, sőt üldözése közepette ment végbe. Luthert kiátkozták, Tyndale-t száműzték a kontinensre, a francia, spanyol és portugál nyelvű fordítások csak az anyaországon kívül jelenhettek meg. (A katolikus egyház hivatalosan csak az 1965-ben befejeződött II. Vatikáni Zsinaton változtatta meg a bibliafordításokkal kapcsolatos elutasító magatartását.)
A nagy földrajzi felfedezések nyomán meginduló gyarmatosítás a spanyol és portugál túlsúlynak köszönhetően eleinte főleg a katolicizmus terjedését szolgálta. A szerzetesrendek közül a jezsuiták jártak élen a misszionálásban, akik igencsak csínján bántak a bibliafordításokkal. Bizonyos bibliai részleteket - főként liturgiai használatra - lefordítottak ugyan, de 1800 előtt nem tudunk arról, hogy katolikus missziók a teljes Biblia lefordítását elvégezték volna. A XVII. század elejétől azonban már a protestáns európai országok (Hollandia, Dánia, Anglia) is részt vettek a tengerentúli hódításokban. Az első nem-európai nyelvre kifejezetten evangélizációs céllal lefordított Szentírás-szöveg Máté evangéliuma volt maláj nyelven, amelyet a holland Kelet-Indiai Társaság igazgatója készített 1629-ben. Az első teljes Bibliát az angliai John Eliot készítette az amerikai Massachusetts-i irokézek nyelvén 1663-ban. Íme az első zsoltár (up-bookum) kezdő szavai: „Wunanumau s missinnin noh matta aonk wussuwonganit matchetou…”
A népnyelvű bibliafordítások készítése akkor vált égetően szükségessé, mikor az európai és az amerikai hívők ráébredtek a világ evangélizálását illető felelősségükre. William Carey, akit igen felbuzdítottak a cseh-morva misszionáriusok amerikai indiánok körében elért sikerei, példájukat követve Indiába ment. Hitt abban, hogy a kereszténység terjesztésének legjobb eszköze a Biblia lefordítása és terjesztése az ottani őslakosság körében. 1793 és 1834 között egymaga mintegy húsz különböző indiai nyelvre fordította le a Bibliát, kollégáival együtt pedig negyvenöt ázsiai nyelven jelentette meg az Írásokat. Nem kis részben Carey sikerén felbuzdulva 1804. március 7-én Londonban jött létre az első olyan bibliatársulat (British and Foreign Bible Society), amely feladatának tekintette „a Szentírás széles körben való terjesztését, jegyzet vagy értelmezés nélkül”. A Brit Nemzetközösség tagállamaiban is hamarosan megalakultak fióktársaságaik: 1805-ben a skót, 1806-ban az ír, 1807-ben a kanadai, 1817-ben az ausztrál, 1837-ben az új-zélandi bibliatársulat jegyeztette be magát, majd az európai kontinensen, sőt Oroszországban is követték őket.
A bibliafordítások készítése a XIX. század elejétől öltött világméreteket. Lukács evangéliuma 1818-ban jelent meg tahiti nyelven, ez volt az első óceániai nyelven írt bibliai szöveg. Egy-egy példányát három gallon (kb. 14 liter) kókusztejért árulták. 1822-ben és 1823-ban két kínai nyelvű fordítás is megjelent. James Thomson, a Brit és Külföldi Bibliatársulat megbízottja, az ajmara nyelv kiváló ismerője 1829-ben adta ki az első evangéliumot Latin-Amerika egyik törzsi nyelvén.
A Londoni Missziós Társaság 1835-ben fejezte be a malgas nyelvű Biblia fordítását, tagjainak éppenhogy sikerült elmenekülniük a szigetről, mielőtt rájuk támadtak volna. A következő negyedszázadban a misszionáriusok jelenléte nélkül, csupán e fordításnak köszönhetően ezrek tértek meg Madagaszkáron. (Az indiai, burmai, koreai, japán, kínai és vietnami fordítások története mutatja, hogy az evangéliumi ébredésekhez sokszor misszionáriusokra sem volt szükség, az emberek pusztán a Biblia olvasása útján is hitre jutottak.) Az 1884-ben kiadott joruba Biblia volt az első afrikai nyelvű Szentírás-szöveg, amelyet helyi hívők készítettek keresztény misszionáriusok segítségével, akiknek vezetője Samuel Crowther anglikán püspök volt.
Összegzésül: 1800 előtt mindössze 67 nyelven jelent meg bármifajta bibliafordítás, és mindössze 40 nyelven állt rendelkezésre teljes Biblia. A következő 30 évben újabb 86 nyelven állt rendelkezésre a Szentírás (ebből 66 már nem európai nyelven íródott), s ez több volt, mint az előző tizennyolc évszázadban összesen. A folyamat ettől kezdve egyre inkább felgyorsult. Körülbelül 456 nyelven jelent meg első ízben Biblia a XIX. század folyamán; újabb 520 nyelven a XX. század első felében, majd 1950 és 1975 között újabb 600 nyelven. A XX. század tehát minden addigit felülmúlt a Bibliák fordításában és terjesztésében.

Élő Ige, élő nyelveken

Minden fordító tisztában van azzal, hogy tökéletes fordítás nem létezik. A keresztény bibliafordítók Pál apostol szavaival buzdítják magukat, aki Jézus követői közül először találkozott a szent szövegek fordításának igényével tömegméretekben. „A mi alkalmas voltunk az Istentől van, aki alkalmasakká tett minket, hogy az új szövetség szolgái legyünk, nem betűé, hanem szellemé, mert a betű öl, de a szellem megelevenít.” (Korinthosziakhoz írt második levél 3,6) Ebből a kijelentésből arra a hermeneutikai és fordítói alapelvre következtethetünk, amely a „szót szóval fordíts” alapelv helyett az „idiómát idiómával” történő fordítást részesíti előnyben. Lássuk, hogyan működik ez a gyakorlatban.
Nincs abban semmi meglepő, hogy a Pápua Új-Guinea-i binumarienek szótárában nem szerepel a héber „Messiás” kifejezés. A bibliafordítók azonban egy helyi tolmács segítségével kiderítették, hogy ha a binumarienek keresnek valakit egy bizonyos feladat megoldására, összehívják a falugyűlést, s ha megtalálták az illetőt, kört formálnak körülötte, középre állítják, majd a vének egyike megérinti és azt mondja: „Te vagy az az ember, akit kiválasztottunk, hogy ezt a feladatot elvégezd.” Ettől kezdve úgy hívják azt az embert, hogy „a kézrátételes férfi”. A „Messiás” szót tehát így fordították binumarien nyelvre: „Az a férfi, akire Isten rátette a kezét”. A szintén Pápua Új-Guineában élő ogea törzs nyelvén nem létezik az a fogalom: „szeretet”. Viszont ha valakit örökbe fogadnak, arra azt mondják: „én meghalok érted és te meghalsz értem”. Lehet-e ennél tökéletesebb egybeesés a szeretet bibliai meghatározásával: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki az életét adja a barátaiért”? (János 15,13) A dél-amerikai karibok nem használnak ekét, kapával művelik a földet. Így a „ha valaki az eke szarvára veti a kezét” (Lukács 9,62) mondatot így fordították: „aki a kapával árkot húz”. Az ausztráliai gumatjok nyelvére nem lehetett lefordítani az Epheszosziakhoz írt levélben szereplő kifejezést, mely szerint „a hívők el vannak pecsételve a Szent Szellemmel” (1,13), ők ugyanis nem ismerték sem a levél, sem a pecsét fogalmát. De ha a törzsből valaki kenut akart készíteni, kiment az erdőbe és kikereste azt a fát, amely megfelelt céljának. Akkor megjelölte egy késsel és erről mindenki megtudta, hogy az a fa már az övé, senki nem fogja kivágni. A fordítók tehát a famegjelölés szavát használták fel az „elpecsételés” helyett. A venezuelai motilone indiánok nyelvén aki „hisz”, az „odakötözi magát Istenhez” - ahogy egy bennszülött odakötözi függőágyát otthona tetőgerendájához. Mivel a motilonék számára a banán az egyik legfinomabb csemege, amely dús fürtökben terem, a Bibliát elnevezték „Isten banánfürtjének”.
E fordítások közös alapelve, hogy fontosabbnak tekintik az üzenet megértetését, mint a szavak átadását. Jellemző, hogy a guatemalai maya-mopan nyelvben Márk evangéliuma egyetlen versének tizenhárom görög szavát tíz mondatban és ötvenhét szóval sikerült csak visszaadniuk. Előfordul, hogy az üzenet megértetése érdekében a betű szerinti jelentést meg is kell változtatni. A Kolumbiában élő barasano indiánok számára nincs ízesebb falat, mint a kígyóhús. Ezért a következő igét: „Melyik apa az közületek, aki fiának kígyót ad, amikor az halat kér tőle” (Lukács 11,11) egyszerűen nem értették meg. Végül a fordítók némi töprengés és tudakozódás után eldöntötték, hogy a kígyó helyett az angolna szót fogják használni a fordításban, mivel a barasanók undorodnak ettől az állattól.
A fordítóknak tehát az eredeti bibliai nyelvek tudása mellett szükségük van a helyi nyelv ismeretén kívül a szokások, hiedelmek, törzsi hagyományok alapos tanulmányozására is. Mindez számos elszánt embernek évekig tartó munkát jelent - amely idő alatt lemondanak családjukról, otthonukról és a civilizáció kényelméről -, s még mindig bőven akad tennivaló! A kutatók az élő nyelvek számát 4-8000 közé teszik. (Ez a jelentős eltérés annak köszönhető, hogy nyelv és nyelvjárás nem mindig különíthető el egymástól világosan.) Bármelyik adatot fogadjuk is el érvényesnek, ha emellé tesszük azt a 371 nyelvet, amelyen jelenleg teljes bibliafordítás áll rendelkezésre, látható, hogy generációk számára akad még munka ezen a téren - akkor is, ha tudjuk, hogy a UBS munkatársai jelenleg világszerte 708 fordításon dolgoznak, s ezekből 45 áll közvetlenül a megjelenés előtt. Még megdöbbentőbb az a tény, hogy egyes becslések szerint kb. 2500 olyan nyelv létezik ma a világon, amelynek feltárása még meg sem történt.