Egri István
Globalizáció mint a gazdasági hatalom átrendezője

A néhány éve elindult „cégfúzióverseny” láncreakcióhoz hasonlóan söpör végig a világon, s könnyen belátható, hogy ez a folyamat gyökeresen megváltoztatja a XXI. század ipari-gazdasági arculatát. A szemünk előtt lejátszódó egyesülési folyamatok sejtetni engedik, hogy a gazdasági hatalom néhány éven belül sokkal kevesebb vállalat kezében összpontosul, mint most, s ezzel egyre kisebb csoportok kezében koncentrálódik.

A századfordulón az ipar szerkezete is átalakul: a hagyományos nehézipar, a csőgyártás és az ezekhez kapcsolódó ágazatok háttérbe szorulnak, s helyüket az elektronikai és kommunikációs multinacionális vállalatok veszik át. Ennek, bármilyen furcsának tűnik, legelső jele az, hogy a hadiipar és korunk katonai doktrínái is megváltoztak. Napjaink katonai gondolkodásmódja nem tömeghadseregek alkalmazásával kívánja céljait elérni, hanem viszonylag kevés emberi erő és precíziós távműködtetésű vagy önvezérlésű fegyverek „sebészeti pontosságú” alkalmazásával. A nehézipar húzóágazata eddig a haditechnika volt, hiszen a tüzérségi eszközök, tankok és a nagyszámú speciális katonai jármű kifejlesztése és gyártása kötötte le a legtöbb szakembert, és igényelte a legtöbb anyagot és energiát. Az Öböl-háború is bebizonyította, hogy egy elsöprő technikai, és ezzel együtt járó elektronikai fölény birtokában bármely hagyományos tömeghadsereg legyőzhető, annak létszámától függetlenül. Ez a tény szinte észrevétlenül az ipari fejlesztés motorját jelentő hadiipart is átalakította az elmúlt húsz évben. Egyszerűen megfogalmazva: nem a különleges acélötvözetek megalkotása, hanem a különleges elektronikai megoldások kitalálása vált elsődlegessé.
Az iparszerkezet változását az is felgyorsította, hogy a hagyományos fogyasztói társadalom a telítettséghez közeli, és a további gazdasági növekedés csak új, eddig még nem ismert területek megnyitásával valósítható meg, mint amilyen az internet és a vezeték nélküli távközlés. Emiatt olyan hagyományos nehézipari vállalatcsoportok, mint például a Mannesmann, amelynek az elmúlt ötven évben elsősorban a hadiiparból származott a legtöbb bevétele, szűk tíz éve elkezdett befektetni a mobil-távközlésbe. Mivel jelentős tőkével rendelkezett, mára 18 és fél millió előfizetőjével az egyik legkívánatosabb „falattá” vált a nemzetközi fúziós piacon. Az átrendeződési folyamatot Magyarországon is jól példázza az, hogy a nagyokhoz képest jelentéktelen Pannon GSM mobilcég tavaly 1600 (ezerhatszáz!) százalékkal növelte a nyereségét az előző évhez képest, de megemlíthetjük azt is, hogy a Matáv sem jelentéktelen pénzösszegért vásárolta meg a Westel külföldi üzletrészét, miközben a hazai nehézipar lassan egy évtizede túlélési problémákkal küszködik.
Az összeolvadások következtében létrejött óriási tőkeerejű nemzetközi vállalatok bevétele nem egy esetben messze meghaladja a kisebb vagy közepes országok teljes nemzeti jövedelmét. Ez a vagyonfelhalmozás pedig hoszszabb távon hatalmi átrendeződéseket is beindíthat, hiszen egy multinacionális cég gazdasági érdeke gyakran nagyobb súllyal esik a latba, mint egy ország államérdeke. Európának gazdasági régiókra való felosztása pedig éppen ezt a gondolkodásmódot látszik tükrözni, hiszen így az államhatárok csak történelmi-etnikai jelentőséggel bírnak, míg a valódi határokat a gazdasági érdekvonalak húzzák meg.