Kalmár Mónika
Tehetség és egyéb sorscsapások

Génmanipuláció, génsebészet - olyan szavak, melyek hallatán az embernek önkéntelenül is a tökéletesre „gyártott” gyermekek jutnak eszébe. Hol tartunk most? Vajon mennyit ér a tehetség akkor, ha azt már mesterségesen is lehet manipulálni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Czeizel Endre orvos-genetikussal.

Einstein, a született zseni. Nehéz velük együtt élni   

- Az egész géntechnológiát, a génmanipulációt, a génsebészetet csak a súlyos genetikai betegségek felismerésére, esetleg kivédésére alkalmazzuk. Azt, hogy ki miben legyen tehetséges, mihez értsen jól - én úgy gondolom - a genetika még nagyon hosszú ideig nem lesz képes manipulálni, csak felismerni. Ha megszületik egy gyermek, általában nagyon hosszú idő telik el addig, míg kiderül róla, hogy valami egészen különleges zenei tehetséggel rendelkezik. Mondjuk Bartók esete könnyű volt, hiszen édesanyja zongoratanárnő volt, édesapja kamaramuzsikus, tehát volt otthon zongora, és ő előbb tanult meg ezen játszani, mint beszélni. De egy átlagos ember esetében nincs ez így: legfeljebb az iskolában, énekórán derül ki róla, hogy egy géniusz. A genetika ma már azt tudja nyújtani, hogy ezeket a kivételes tehetségeket, képességeket sokkal korábban igazolja, tehát objektivizálni tudja. Például: ha egy matematikus házaspárnak születik egy gyermeke, annak minden esélye megvan rá, hogy matematikus legyen. De mi van akkor, ha egy ugyanilyen képességű gyermek egy faluvégi cigány családba születik? Ki veszi akkor észre? Attól viszont nem félek, hogy a tehetség értéke devalválódik: nem tudunk Mozartot csinálni, mert arra nincs módunk, hogy annak a bizonyos génnek azt a nukleotida-sorrendjét génmanipulációval előállítsuk.
- Nem tart attól, hogy a tehetség korai, tehát még a magzati állapotban való felismerése egyfajta versenyistállóvá silányítja a gyermekvállalást? Ma már olyan betegségek, hibák miatt sem vállalják a szülők a gyermeküket, amelyektől ő még nyugodtan élhetett volna. Nem lehet, hogy évek múlva ez a kifogás mindössze annyi lesz, hogy nem elég tehetséges?
- Nekem ez most óriási gondom… Évente százas nagyságrendekkel emelkedik a terhességmegszakítások száma azért, mert a magzat kisebb genetikai hibával, valamilyen betegséggel születne meg. Ez egyrészt tudományos szempontból jelent csődöt, mert az orvosgenetika fejlődését tekintve szégyen, hogy ilyen sok az elpusztított magzatok száma. Másrészt a gond ott van, hogy az emberek valami elképzelt tökéletességet szeretnének, és ha a valóság nem egyezik meg azzal, akkor csalódottak, akkor már nem is kell a kicsi. Fontos lenne a leendő szülőket megtanítani arra, hogy bármit csinálunk az életben, mindennek van kockázata. Az emberi életet sokkal jobban meg kellene becsülni, és éppen erről feledkeznek meg mostanában az abortusztörvény kapcsán kialakuló vitában. Természetesen minden szülő szeretné, hogy egészséges és nagyon tehetséges gyermeke legyen. De én azt látom - ezt éppen most tanulom -, hogy a nagyon tehetséges embereknek nagyon rossz sorsuk volt és van a mai napig… Az a tűz, ami bennük van, égeti őket is, a környezetüket is. A mi régiónk társadalmi viszonyai pedig különösen nem kedvezőek - nem is voltak kedvezőek soha - a tehetségek számára.
- Elképzelhető, hogy a tehetség kifejlődésében ennek a tényezőnek is nagy szerepe van? Azaz a kivételes képességűeknek végig kell járniuk egy olyan küzdelmes életutat, amely szenvedéssel, gyötrelemmel van kikövezve? A tehetség kibontakozásához szükséges ez az összegződő élettapasztalat?
- Sajnos igen. Azt kell mondanom, hogy boldog emberből nem lesz géniusz. Van például egy nagy norvég festő, Edvard Munch, aki mániákus depressziós alkoholista volt, és emellett fantasztikus festő. Aztán meggyógyították, és azóta nincs benne semmi különös, teljesen átlagos képeket fest. Ez egy nagy átok, ami a kivételes szellemi képességű embereket sújtja. Az okosság, az más: az okos ember tudja, mit kell csinálnia ahhoz, hogy a társadalom elfogadja, és hogy ő jól érvényesüljön. Ezzel szemben a kreatív ember annyira másképpen gondolkodik, viselkedik, hogy azt bizony a társadalom kiközösíti. Pedig hát közülük kerülnek ki a nagy géniuszok, akik aztán igencsak megszenvednek a géniuszságukért.