Vissza a tartalomjegyzékhez


Focipolitika

Jótékonysági Labdarúgó Gálát rendeznek február 19-én a debreceni Hodos Imre Városi Sportcsarnokban leukémiás és daganatos gyermekek megsegítésére. A szervezők megkeresésére a Hit Gyülekezete helyi közössége sem zárkózott el a rendezvény támogatásától, sőt egy csapatot is kiállított a gálára. Az eseményt megelőző negyedik napon azonban Győri Gyula, a debreceni önkormányzat fideszes képviselője a szervezőkön keresztül arra szólította fel a Hites csapatot, hogy változtassa meg a nevét, mert a Városi Honatyák elnevezésű tömörülés ilyen kondíciók mellett nem vállalja a megmérettetést. Mivel a megszólított csapat semmilyen hajlandóságot nem mutatott a „magyarosításra”, váratlanul kiderült, hogy jelenlétük nemcsak a város eleit aggasztja, ezért haladéktalanul jelezték a szervezőknek, hogy az Újságíró Válogatott és a Fradi-öregfiúk szintén súlyos vereségtől tartanak. A helyzet anynyira komolynak bizonyult, hogy már - ha kimondatlanul is - a gála lebonyolítása vált kétségessé. A választás elé állított szervezők dacolva a hatalmi szóval a Hites csapat mellett voksoltak, mondván: nemcsak szimpatikusabban viselkedtek, hanem - szemben a Honatyákkal - tekintélyes összeggel támogatták a beteg gyerekeket. A helyi képviselőket azonban nem olyan fából faragták…, így a csorbát a média útján köszörülték ki oly módon, hogy a sajtót és a rádiót a Hit Gyülekezete visszalépéséről értesítették. Miután a gála ily módon sikeresen „megmenekült”, az érintett felekezetnek felkínálták az adomány visszafizetését, melyet ők kategorikusan elutasítottak, mivel elmondásuk szerint az összeggel nem az önkormányzatot, hanem a rászoruló gyerekeket kívánták támogatni.
(Sz. Z.)