Vissza a tartalomjegyzékhez

Szobota Zoltán
Tiltakoznak a kisegyházak

Csütörtökön tizenegy kisegyház közös sajtónyilatkozatban jelentette ki: Nem támogatják a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény módosítását. A kezdeményezéshez további húsz közösség névtelenül csatlakozott, mivel ők más formában kívánták artikulálni véleményüket. Az állásfoglalás szerint a törvénymódosítást szorgalmazók mindeddig nem tudták érdemileg alátámasztani a változtatás szükségességét, emellett a koncepció magában hordozza a kisebb vallási közösségek diszkriminációjának veszélyét. Mindannyian egyetértettek abban, hogy „a jelenlegi szabályozás fontos és mindenképpen megóvandó demokratikus értéket képvisel azzal, hogy a vallásfelekezetek jogegyenlőségét érvényesíti. Ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az állam támogatási rendszerében figyelembe vegye a közöttük lévő különbségeket a közszolgálati tevékenységek terén.” Az egyházak felszólaló képviselői közül egyesek politikai akaratot sejtenek a módosítás mögött, amely így a kialakult szektaellenes hangulatért is felelős, mások az MDF és a szélsőjobb számlájára írják mindezt, megint mások úgy látják, hogy a kormányt presztízsveszteség érné, ha nem tudná keresztülvinni a programjában beígért szabályozást.


Kósáné Kovács Magda: „Nincs lépéskényszer.”     Fotó: S. L.

„A legfrissebb tervezet és a korábban felvázolt koncepciók között az a különbség, hogy a mostani reálisabb az eddigieknél: végre nem formai, hanem tartalmi kritériumokat igyekszik megfogalmazni a törvénymódosítás alapján” - mondta el a Heteknek Kósáné Kovács Magda, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának szocialista elnöke. Álláspontjuk szerint mérlegelés tárgyát képezheti a bejegyzési eljárás módosítása, illetve annak kiszűrése, hogy az egyházi jogi személyiség mögött ne állhasson kizárólag gazdasági vagy egyéb tevékenység. „A rendszer változtatás nélkül is működik, de tíz év tapasztalatai indokolttá tehetik a módosítást. Ezért, ha elfogadható normaszöveg születik az egyeztetések után, nincs kizárva, hogy az MSZP megszavazza azt. Ellenkező esetben azonban semmilyen lépéskényszer nem szorít bennünket” - jegyezte meg az elnökasszony, majd hozzátette: „Az a baj, hogy nem világos a kormányzati beszéd. Nincs világosan kimondva, hogy a törvénymódosítás nem eszköz a vallásszabadság korlátozására.” A képviselőnő egyébként saját bőrén tapasztalja az ügy hátterében meghúzódó indulatokat, ugyanis elmondása szerint élete egyik leggyalázatosabb telefonhívását azután kapta, hogy a tévében úgy nyilatkozott: az emberi jogi bizottság nem vallásrendőrség, nem tévedhet orwelli útra.