Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Pályázat a pályázhatatlanra

Költségvetési támogatás helyett mindössze jó tanácsot kapott az ’56-os Intézet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM) az év elején. A tavaly szeptemberben beterjesztett 2000. évi költségvetés egy árva forint támogatást sem adott volna a tudományos műhelynek, annak dacára, hogy a kutatóintézet 1999-ben öt történelmi témájú könyvet, egy hasonló tartalmú CD-ROMot adott ki, és a rendszerváltásról háromnapos országos konferenciát rendezett.

1998-ban még 60 millió forint állami támogatást kapott az intézet, ez az összeg 1999-ben már csak 6 millió volt. A 2000-re előirányzott 0, azaz nulla forintos költségvetési „tehervállalás” rémhírének hallatán Rainer M. János, az ’56-os Intézet igazgatója levélben fordult Rockenbauer Zoltánhoz, az NKÖM vezetőjéhez a valószínűtlennek tűnő „összeg” módosítása végett.
A minisztérium politikai államtitkárától később telefonon megnyugtató visszajelzést kapott arról, hogy Mádi László fideszes honatya költségvetési módosító indítványában az ’56-os Intézet is szerepel 10 millió forintra felterjesztve, sőt javaslatát a kormány is támogatja. Tekintettel azonban arra, hogy a Pénzügyminisztérium valamilyen máig vitatott oknál fogva (néhányan adminisztrációs hibát emlegetnek) kifelejtette Mádi indítványát a támogatások módosításának listájáról, arról a parlament nem szavazott. Így maradt pénz nélkül az állami jóváhagyással megalapított és támogatott történelmi kutatóintézet.
A „bakit” hamar észrevették „odafönt”, ezért az anyagiakat nem hivatalosan az NKÖM vállalta magára, mondván: a kulturális tárca költségvetéséből biztosan telik majd az intézetre is. Az immár hivatalosnak számító válaszlevél nem sokkal ezután érkezett meg Várhegyi Attilától, az NKÖM politikai államtitkárától: pályázzák meg azt a bizonyos 10 milliót a Közép- és Kelet-európai Történelem- és Társadalomkutatásért Közalapítványnál. Az ötlettel nem is lett volna baj, ha nem derül ki időközben, hogy a fenti alapítvány nem is írt ki semmiféle pályázatot. Kiírt viszont az általa működtetett és Schmidt Mária miniszterelnöki tanácsadó vezette XX. Század Kutató Intézet, erre azonban csak magánszemélyek pályázhatnak, intézmények nem. Lapunk kérdésére a fenti intézet képviselője úgy nyilatkozott: „Valóban csak magánszemélyek pályázhatnak, de ha az 56-os Intézetnek van olyan dolgozója, aki ehhez kedvet érez, előtte nyitva áll az ajtó.”
Rainer M. János nem is érti, miért pályázna egy állami pénzből élő közalapítvány egy másik közalapítványhoz, amikor annak nemcsak formai, hanem tartalmi akadályai is vannak. Az ’56-os Intézet igazgatója elmondta lapunknak, hogy a negligálást eddigi munkájuk értékelésének is tekinti, és ez a tény rendkívül fájó számára. Mint mondta: „pénz nélkül nem csak dolgozni, hanem tervezni is nehéz, márpedig a történelemkutatás években, évtizedekben mérhető tudományos beruházás”. Az intézmény vezetője hangsúlyozta, hogy külföldi segítségre nem számíthatnak, hiszen az 56-os külföldi magyarok közül mindeddig egyetlen ember volt, aki tanári fizetéséből támogatta a hazai kutatásokat inkább csak gesztusértékűnek nevezhető összeggel.
Az igazgató úgy látja, az ügyben nem lehet nem észrevenni a politikai szándékot és érdekérvényesítést, ami azért is szomorú, mert a történelemkutatásnak - véli a szakember - mindig is meg kell maradnia a politikai felhangok nélküli tényeknél. „Mindenesetre mi valamennyi lehetséges támogatásra pályázni fogunk - mondja Rainer -, megpróbálunk mecénásokat találni, és tovább dolgozunk, ha kell, akkor állami segítség nélkül”. Az elmúlt hónapok eseményeit értékelve az intézményvezető fanyar optimizmussal úgy fogalmazott: „Devalválódásunk üteme csökkenő értéket mutat, hiszen míg tavaly 60-ról 6 millióra 54 milliót zuhantunk, addig idén 6 millióról nullára csak 6 milliót”.