Vissza a Hetek archívum borítólapjára
IV. évfolyam, 8. szám, 2000. február 19

Belpolitika

Hetek-MTI
Fellélegezhet Békéscsaba

Békéscsaba határában a hét végére befejeződik annak a veszélyes vegyi hulladéknak az elszállítása, amely eddig már kétszer meggyulladt, s veszélyeztette a megyeszékhelyet és környezetét. Mint arról lapunk is beszámolt (Hetek, 1999. április 6. szám) a Békéscsaba és Gyula közt lévő volt Weiss-tanyán, egy azóta felszámolt vegyipari kisvállalkozás által korábban létesített veszélyeshulladék-telep legutóbb január 20-án gyulladt ki. Ha akkor a közel kétszáz tonna festék mellett a negyven tonna perklóretilén is lángra kap, az katasztrofális következményekkel járt volna, hiszen a két anyag reakciójakor klórgáz szabadul fel.


Focipolitika
Tovább a cikkhez >>>

Szobota Zoltán
Tiltakoznak a kisegyházak

Csütörtökön tizenegy kisegyház közös sajtónyilatkozatban jelentette ki: Nem támogatják a lelkiismereti és vallásszabadságról szóló 1990. évi IV. törvény módosítását. A kezdeményezéshez további húsz közösség névtelenül csatlakozott, mivel ők más formában kívánták artikulálni véleményüket. Az állásfoglalás szerint a törvénymódosítást szorgalmazók mindeddig nem tudták érdemileg alátámasztani a változtatás szükségességét, emellett a koncepció magában hordozza a kisebb vallási közösségek diszkriminációjának veszélyét. Mindannyian egyetértettek abban, hogy „a jelenlegi szabályozás fontos és mindenképpen megóvandó demokratikus értéket képvisel azzal, hogy a vallásfelekezetek jogegyenlőségét érvényesíti. Ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az állam támogatási rendszerében figyelembe vegye a közöttük lévő különbségeket a közszolgálati tevékenységek terén.” Az egyházak felszólaló képviselői közül egyesek politikai akaratot sejtenek a módosítás mögött, amely így a kialakult szektaellenes hangulatért is felelős, mások az MDF és a szélsőjobb számlájára írják mindezt, megint mások úgy látják, hogy a kormányt presztízsveszteség érné, ha nem tudná keresztülvinni a programjában beígért szabályozást.


Munkatársunktól
Pályázat a pályázhatatlanra

Költségvetési támogatás helyett mindössze jó tanácsot kapott az ’56-os Intézet a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM) az év elején. A tavaly szeptemberben beterjesztett 2000. évi költségvetés egy árva forint támogatást sem adott volna a tudományos műhelynek, annak dacára, hogy a kutatóintézet 1999-ben öt történelmi témájú könyvet, egy hasonló tartalmú CD-ROMot adott ki, és a rendszerváltásról háromnapos országos konferenciát rendezett.


Szobota István
Aggodalmak az ORTT-jelölések kapcsán

Február 27-én az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) jelenlegi vezetésének és tagjainak mandátuma lejár, március elsejével pedig „ringbe száll” az új jelöltekből álló testület. Az előzetes ellenzéki vélemények és aggodalmak fényében valóban nem túlzás, hogy komoly „közelharcra” és nagypolitikai érdekérvényesítésre van kilátás az elkövetkezendő években az ORTT közreműködésével.


Somorjai László
A sztrájknak vége, a konfliktus megmaradt

Február 15-én este véget ért a vasutasok eddig leghoszszabbra sikeredett, 326 órás munkabeszüntetése. A hároméves „munkabékére” vonatkozó megállapodás kivételével a vasutas érdekképviselet vezetői egyoldalúan aláírták az aktuális dokumentumokat - míg a MÁV Rt. vezetői „szakértői egyeztetésekre” hivatkozva távol maradtak az eseményről.


Hetek MTI
Abortuszvita várható a parlamentben

Várhatóan a jövő héten kerül a kormány elé a magzatvédelmi, közismert nevén az abortusztörvény módosításának tervezete. Az ügy aktualitását az adja, hogy az Alkotmánybíróság (AB) 1998-as döntése értelmében a honatyáknak 2000. június 30-ig pontosítaniuk, tisztázniuk kell a magzatvédelmi törvény „súlyos válsághelyzet” fogalmát. Az AB 1998-ban megállapította: alkotmányellenes az, hogy a súlyos válsághelyzetre alapított terhességmegszakítás kizárólag az állapotos nő állítása alapján, az okok megnevezése és ellenőrzése nélkül elvégezhető. Ez a szabályozás a minimális alkotmányos védelmet sem biztosítja a magzat számára, kizárólag az anya önrendelkezési jogára van tekintettel.


Életmód

Született 1896-ban

Nem mindennapi ünnepségre került sor a minap az egyik hévízi szállodában: az egyik vendéget, a Pécs melletti Hosszúhetényből érkezett Bajkó Józsefnét köszöntötték fel 104. születésnapja alkalmából.


Szűcs Emese
Lesznek-e füstmentes vendéglők

Tavaly novemberben lépett életbe a nemdohányzók védelméről szóló törvény, s az azóta eltelt időszak tapasztalatai megerősítették: a társadalomba mélyen beleivódott, s általánosan elfogadott szokásokat semmiképpen sem lehet egyik napról a másikra rendeletileg megszüntetni. A jelenlegi statisztikák szerint a hazai lakosság 35-38 százaléka dohányzik.


Király Klára
Öngyógyítás

Az emberi test önmagában is csodálatos erőforrással van ellátva, képes arra, hogy önmagát gyógyítsa. Ha a szervezetbe testidegen anyag kerül - baktérium, vírus, gomba stb. -, ideális helyzetben vagyunk, amikor azokat immunrendszerünk közömbösíteni tudja, megvéd, ellenállóvá tesz bennünket az adott kórokozóval szemben. A természetes formában bevitt tápanyagokat köztudottan sokkal jobban hasznosítja a szervezetünk, mint a különböző vitamintablettákat vagy erősítőszereket.


Kalmár Mónika
Tehetség és egyéb sorscsapások

Génmanipuláció, génsebészet - olyan szavak, melyek hallatán az embernek önkéntelenül is a tökéletesre „gyártott” gyermekek jutnak eszébe. Hol tartunk most? Vajon mennyit ér a tehetség akkor, ha azt már mesterségesen is lehet manipulálni? Ezekről a kérdésekről beszélgettünk dr. Czeizel Endre orvos-genetikussal.


Fókusz

Schmidt Barna
Elf, a multinacionális aranybánya

„Az Elf Aquitaine olajmulti cég egészen az 1994-es privatizációjáig a köztársaság kenőpénz-automatája volt. Az Elysée-palota urai arra használták a vállalatot, hogy külföldi politikusokat vesztegessenek meg vagy befolyást gyakoroljanak a gazdasági életre” - állapítja meg a Der Spiegel című német hetilap február elején megjelent Konszern a kényes ügyek számára című írása. A tényfeltáró elemzés a tavaly év végén kipattant CDU-botrány kapcsán szellőztet meg eddig tapintatosan elhallgatott információkat a francia konszernről. Az „Elf-affér” a korrupcióról, a politika és a pénzügyek szinte áthatolhatatlan szövevényességéről, burkolt pártfinanszírozásokról szól, a fél világ legmagasabb szintű állami vezetőinek főszereplésével.


Szabó Ibolya Anna
Vatikáni támogatás Arafatnak

Mindössze öt héttel a pápa szentföldi látogatása előtt a Vatikán és a Palesztin Felszabadítási Szervezet (PFSZ) közös nyilatkozatban figyelmeztette Izraelt: mind erkölcsileg, mind jogilag elfogadhatatlannak tartanak minden olyan próbálkozást a zsidó állam részéről, amely Jeruzsálem sorsának befolyásolására irányulna. Izraeli források időszerűtlennek és alkalmatlannak nevezték a Vatikán irányából érkező figyelmeztetést éppen abban a kérdésben, amely az izraeli- palesztin béketárgyalások megszakadásához vezettek.


Kétes világhír
Tovább a cikkhez >>>

Közérdekű felhívás

Segítőtársakat keresünk a Tisza-Szamos ciánszennyeződése miatt veszélybe került vidrák megmentéséhez, későbbi visszatelepítésük érdekében! Kérjük, hogy aki bármilyen, a fenti térségből származó vidrával kapcsolatos információval rendelkezik, hívja a 06(30)258-3637, 06(85)337-146, 06(85)337-053 06(20)978-7218-as telefonszámok bármelyikét, illetve üzenjen a e-mailre!


Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Döglött halak és döglött gondolatok

Románia most kezdi a kemény vizsgasorozatot, a felvételi tárgyalásokat az uniós csatlakozáshoz - és az is kiderült, hogy a ciánszennyezés ügye komoly vizsgatétel. Románia azonban a jelek szerint egyelőre nem tud európai válaszokat adni az ilyen kritikus helyzetekre. Pontosabban ad európai választ is, nyilván abban a reményben, hogy Európa csak azt hallja.


Kormos Ferenc
Maradtak túlélők

Cianidügyi tanácskozásra hívta össze szerdán az Országos Idegenforgalmi Bizottság a Közép-Tisza vidékének idegenforgalmi, vadászati és halászati szakembereit Kiskörére. A szennyeződés várható idegenforgalmi hatását nem nehéz prognosztizálni. Az élővilág mellett a Tisza-tó és környéke izmosodó külföldi turizmusának sem tett jót a Tiszába került 95 tonna cián. Míg élettanilag a méreg azonnal hat, a külföldi turisták gondolataiban egészen a közelgő főszezonig is lappanghat a mérgezés.


Gazdaság

Acsai Anikó
A Matáv a BÉT sztárja

Míg a technológiai szektorban világszerte tovább folytatódott az index emelkedése, a blue chipek házatáján korrekció volt tapasztalható világszerte. A NASDAQ másfél százalékos emelkedésével szemben a Dow Jones 1,3 százalékkal, az S&P 500 1,7 százalékkal került alacsonyabb szintre, a nyugat-európai részvényindexek 1-1,5 százalékos csökkenést szenvedtek el. A BUX index a héten elért újabb történelmi rekordjait elsősorban a Matáv szárnyalásának köszönhette, 10 151 pontos záróértéke azonban 0,1 százalékos csökkenést jelent heti szinten.


Eladósodott egyetem

Az oktatási miniszter nem tudott a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem (BKE) belső adósságáról. Pokorni Zoltánnak meggyőződése, hogy a nehézségek a rossz gazdálkodásból fakadnak - jelentette ki Palánkai Tibor rektor (képünkön) lemondását kommentálva. A rektor távozása jó alkalmat adott az Államigazgatási Főiskolának, amely most bejelentette: kilép a BKE-vel kötött kényszerházasságból. Az adósság rendezésére mindeddig nem született megnyugtató megoldás, de a Palánkai lemondását követő napon Chikán Attila volt gazdasági miniszter (és volt tanszékvezető) jelezte: szívesen helyet foglalna a megüresedett rektori székben.


Orosz Eszter
Havi 300 dollár

A második évezred küszöbére Magyarország „elérte” a havi bruttó 300 dolláros fizetést, ami a tizede az amerikai, nyugat-európai kereseti átlagoknak. Ezzel együtt 1999-ben 2,5 százalékos reálkereset-növekedés valósult meg, aminél nagyobbra az idei évben sem számíthatunk. Tehát ilyen ütemű növekedés esetén száz év múlva érjük el a mostani amerikai átlagot.


Munkatársunktól
MiZo: az utolsó mohikán

Meghozta első érett „gyümölcsét” az egyszámjegyű infláció. A mezőgazdasági termelők képviselői tavaly többször is jelezték, hogy az egyszámjegyű inflációt lehetővé tevő alacsony élelmiszeráraknak nincs gazdasági alapja (lásd Hetek 1999. május 8. számát). Az élelmiszerpiacon kialakult nyomott árak veszélyt jelentenek mind az élelmiszeriparra, mind a mezőgazdasági termelőkre, mert saját tőkéjük fedezi az előállítási és az értékesítési ár közötti különbözetet. A Mizo-Baranyatej Rt. esetében ennek a gazdaságpolitikának súlyos következményei vannak. Az olcsó tej a mezőgazdasági termelők egy részének csőd- jéhez, családok kilátástalan helyzetéhez vezetett, és sajnos érik a következő „gyümölcs” is, ugyanis a szolnoki SOLAMI Húsfeldolgozó Rt. február 1-én csődöt jelentett maga ellen.


Papp Levente
Hitelkártya-invázió az öreg kontinensen

Hitelkártya-invázióra készülnek az Egyesült Államok multinacionális kártyakibocsátó cégei az európai kontinensen. Köztudott, hogy az USA lakosságának jelentős része hitelkártyákról, azaz gyakorlatilag hitelből él. Az egyébként magas jövedelemmel rendelkező amerikaiak a minimális korlátokkal hozzáférhető kártyahitelek révén tényleges jövedelmüknél jóval többet költenek. Európában a britek a legszorgalmasabb követői a tengerentúli példának, míg a kontinentális országok lakossága, elsősorban a németek és a franciák mindeddig komoly fenntartásokkal kezelték a hitelkártyák automatikusan hozzáférhető hitelkeretét. Az amerikai multik ezen a „régimódi” felfogáson kívánnak változtatni, és egy jelentős médiakampányt indítanak az öreg kontinensen, amelyben elsősorban a direkt marketinget és ezen belül is az internetet kívánják alkalmazni.


Egri István
Globalizáció mint a gazdasági hatalom átrendezője

A néhány éve elindult „cégfúzióverseny” láncreakcióhoz hasonlóan söpör végig a világon, s könnyen belátható, hogy ez a folyamat gyökeresen megváltoztatja a XXI. század ipari-gazdasági arculatát. A szemünk előtt lejátszódó egyesülési folyamatok sejtetni engedik, hogy a gazdasági hatalom néhány éven belül sokkal kevesebb vállalat kezében összpontosul, mint most, s ezzel egyre kisebb csoportok kezében koncentrálódik.


Hetek-összeállítás
Csúcson az olajár

1998 decembere óta megháromszorozódtak az olajárak, miután az OPEC-tagországok önkorlátozták a kitermelésüket. A héten újabb rekordot döntött a fekete arany ára, 30 dollárt kérnek érte hordónként. Ha tartósnak bizonyul ez az ár, negatív hatással lesz a világ gazdaságára, és Magyarországon is kedvezőtlenül befolyásolhatja az inflációs kilátásokat, mivel 18 dolláros olajárral számoltak a pénzügyminisztériumi szakemberek.


Györök Orsolya
Adóalanyok a kibertérben

Jelenthet-e veszélyt a globalizáció, az internetes technológia elterjedése az egyes államok adóbevételeire? Elsősorban azokban az országokban merül fel ez a kérdés élesen, ahol az elektronikus kereskedelemnek jelentős részesedése van már most is (USA), vagy ahol az internet elterjedése számottevő (skandináv országok). A The Economist brit gazdasági lapban a közelmúltban megjelent elemzés azt a kérdést veti fel, vajon kell-e aggódniuk az adóhatóságoknak a globalizáció felgyorsulása miatt, lesz-e elegendő adóbevételük a jövőben, vagy adófizető cégek és személyek is eltűnhetnek az adóhatóság szemei elől a kibertér homályában.


Háttér

Hetek-összeállítás
Ellenreformációs marketing Brazíliában

Az Index elektronikus hírlap értesülése szerint internetszolgáltatásba kezdett a katolikus egyház Brazíliában. A www.catolico.com.br nevű szolgáltatásra két hét alatt tízezren fizettek elő. Az akció egyik célja a gyorsan növekvő protestáns-karizmatikus mozgalom és a szintén sok új hívet vonzó neopogány kultuszok miatt az elmúlt évtizedekben híveinek mintegy negyedét elvesztő brazil katolikus egyház népszerűségének helyreállítása.


Bánhidi Emese, Marosvásárhely
Egy törvénytervezet furcsa vargabetűi

Európa normái meghatározzák egy ország demokratikus berendezkedését az egyházakkal és vallásokkal kapcsolatban is. Ez a banális igazság válthatta ki a romániai kultusztörvény eddigi hányattatott történetének legújabb fordulatát. Már az is furcsa, hogy egy unióba készülő országnak a rendszerváltás tizedik évében nincs modern kultusztörvénye. Ráadásul a kormányfő kérésére a képviselőház vezetése a héten visszavonta a tervezetet, amit tehát - legalábbis ebben a formájában - most sem vitatnak meg. A megfogalmazásnak óvatosnak kell lennie: az ország vallásos életét és valláspolitikáját meghatározó jogszabálynak ugyanis több formája bukkant fel az elmúlt hetekben is.


Lukács András
A XXI. század orvostudománya

Genetikai felfedezések sorozatával tartja lázban a genetikusok közössége a tudományos világot és a közvéleményt egyaránt. Az izgalom oka az, hogy a hetente megjelenő újabb és újabb beszámolók mind ugyanazt a feltevést támasztják alá: hibás gének okozzák a rákos megbetegedések túlnyomó többségét, a jó géneknek a szervezetbe juttatásával pedig lehetővé válhat a rák gyógyítása, valamint a rákos daganatok megszüntetése.


Csereklyei Márta
Fordított jégkorszak

Az idei tél bővölködött váratlan fordulatokban: először az átlagosnál jóval hidegebb hőmérséklettel, majd pedig hirtelen felmelegedéssel lepett meg minket. Az időjárás ezen tréfája akár a globális felmelegedési folyamat sebességének analógiájaként is felfogható. A legújabb vizsgálatok alapján ugyanis a tudósok úgy vélik: a korábbi feltételezésekkel ellentétben a jégkorszaknak nem több ezer évig tartó, hanem rendkívül gyors felmelegedés vetett véget. Ennek alapján Jeffrey P. Severinghaus professzor azt állítja: a mostani körülmények között akár huszonöt év is elegendő ahhoz, hogy Földünk éghajlatában drámai változás következzen be. A jelenségről a National Geographic és a Science című amerikai tudományos magazinok számoltak be.


Hit és értékek

Grüll Tibor
Isten banánfürtje

A Német Bibliatársaság Stuttgartban közzétett adataiból az tűnik ki, hogy továbbra is a Biblia marad a világ legtöbb nyelvre lefordított könyve. A társaság szerint az elmúlt évben újabb 21 nyelvre fordították le a Könyvek Könyvét. Ezzel világszerte 2233 nyelven lehet olvasni a Bibliát. Ez persze rendszerint csupán egyes kiválasztott bibliai könyveket jelent, a teljes Ó- és Újszövetség jelenleg 371 nyelven áll rendelkezésre - ez a szám öttel több, mint 1998-ban volt. Az öt új teljes bibliafordítás a Csádban élő azumeina, a Bissau-Guineai kirjol, a szudáni nuer, a ghánai nzema és az indonéziai pakpak dairi nép nyelvén szólaltatja meg most először a Szentírás teljes szövegét. Ne gondoljuk, hogy az egzotikusan csengő nevek néhány száz vagy ezer fős törzsi közösségeket jelölnek! A pakpak dairi nyelvet 1.2 millióan, a nuert 840 ezren, az azumeinát 150 ezren beszélik. Tavaly a legtöbb fordítás Afrikában készült, ezek száma összesen 627. A fekete kontinenst követi Ázsia 553, Ausztrália és a Csendes-óceán térsége 396, Latin-Amerika és a karibi térség 384, Európa 197, Észak-Amerika pedig 73 nyelvvel - számolt be a stuttgarti intézet az angliai Readingben működő, a világ valamennyi bibliatársulatát tömörítő United Bible Societies (UBS) adatai alapján.


Interjú

Kertész Ákos
A vasutassztrájk és a szakszervezetek

Volt a régi Ludas Matyiban egy rovat: Hátha valaki nem ismeri című, a következő mottóval: „Nincsenek régi viccek, csak öreg emberek vannak. Egy újszülöttnek minden vicc új.” Vagyis egy nagyon fiatal ember biztos nem hallotta még azt az anekdotát, hogy az amerikai újgazdag milliárdos látogatóban van az öreg angol lordnál, és csodálja a kastély körül a dús, angol gyepet. És hogy csinálják ezt maguk, Mister? - kérdi a jenki igazi amerikai udvariassággal. A lord részletesen elmondja, milyen mélyen kell megforgatni a földet, mikor és milyen magot kell elvetni, milyen hosszúságúra kell nyírni a füvet, milyen időközönként és mennyit kell locsolni (ha kivételesen éppen nem esik az eső), majd így fejezi be: és ezt így kell csinálni, uram, háromszáz évig, és akkor pont olyan lesz a gyep Önöknél is, mint itt nálunk.


Hajdú Sándor
Ez az év lehet a fordulat éve
Interjú Magyar Bálinttal, a Szabad Demokraták Szövetsége elnökével
Tovább a cikkhez >>>

Külpolitika

Pátkai Mihály
Jó és rossz harca a hálón

A múlt heti komputerkalóz-támadások ismét rámutattak arra, hogy az internet túl gyorsan nő ahhoz, hogy ellenőrizhető maradhasson. Sok biztonsági szakember szerint elérkezett az idő arra, hogy az internet átalakításával egy ellenőrizhetőbb, biztonságosabb rendszert hozzanak létre. Ahogyan azt egy szakember frappánsan megfogalmazta: „A világháló alapjaiban rohadt.” A Microsoft szakemberei újabban arról beszélnek, hogy az új generációs komputerek úgynevezett „hálózati-számítógépek” lesznek, amelyek nem is működnek majd (hálózati) internethozzáférés nélkül. A központosított rendszer jóval biztonságosabb, de egyben ellenőrizhetőbb is lesz a mostaninál.


Mogyorósi Géza, Berlin
Vég és kezdet

Már napok óta hallani lehetett arról Németországban, hogy a Bundestag elnöke, Wolfgang Thierse legalább 40 millió márkára „bírságolja” a másfél éve hatalmát vesztett CDU-t. E héten aztán a nagyobbik uniós párt fekete bankszámlái és a le nem adózott pénzes borítékok miatti büntetés pontos összege is nyilvánosságra került.


Hetek-összeállítás
Rémálom Georgiában

Az egyesült államokbeli Georgiában ötven éve nem láttak ehhez hasonlót: hétfő éjszaka öt tornádó tört váratlanul a békésen alvó lakosságra. Az óránkénti 250 kilométeres sebességgel száguldó tornádók házakat, erdőket taroltak le, és huszonkét ember életét követelték. Ezrek maradtak áram nélkül. A pusztításról a CNN hírcsatorna és az AP hírügynökség számolt be.


Vagyim Arisztov
Menyasszonybazár

Nemrégiben a budapesti Közép-európai Egyetem egyik orosz aspiránsnője levelet kapott barátnőjétől. A levél négy orosz lány fényképét tartalmazta, valamint azt a kérést, hogy a barátnő segítsen nekik Magyarországon vőlegényt találni.


Eperjesi Ildikó
Olvad a jég

Moszkvában tárgyalt a héten George Robertson, a NATO főtitkára, hogy partnereivel közösen kezelje a „mély bizalmi válságot” Oroszország és az Észak-atlanti Szerződés Szervezete között. A NATO tavaly tavasszal végrehajtott jugoszláviai hadművelete óta most először tárgyal ilyen magas szinten a két fél. Megegyeztek ugyan abban, hogy az állandó orosz- NATO-tanács keretein belül összevetik a katonai doktrínákat és a biztonsági koncepciókat, de Vlagyimir Putyin orosz ügyvezető államfő kijelentette: nem lesz egyszerű az együttműködés javítása.


Burik Géza
Hiányzik a király

Az egyiptomi királyi dinasztia közel ötvenévi hallgatás után újra politikai szerepre készül - állítja a londoni Daily Telegraph. A döntésképtelenségéről és kicsapongásairól elhíresült Faruk király 1952-ben egy katonai puccs következtében lemondásra kényszerült, és száműzetésbe vonult. Azóta a királyi család igen ritkán került szóba Egyiptomban a nagy nyilvánosság előtt, hacsak az alkalmatlanságuk és a korrupcióra való hajlamuk miatt nem.


Publicisztika

Szabó Miklós
A csendőrség útja

A címet úgy folytathatnám: a csendőrség útja - a betyárüldözéstől a zsidóüldözésen át a katonaszökevény-üldözésig. Az 1881-ben létrehozott közbiztonsági fegyveres szervezet megalakulásától 1945-ös gyászos megszűnéséig hosszú történeti folyamaton ment át.


Sport

A FIFA legfrissebb világranglistája
Tovább a cikkhez >>>

Varga József
A nyugati Góliát diadala

1998 után először tartották meg Oaklandben az idényfelező Kelet-Nyugat találkozót. A tavalyi csonka szezonban elmaradt a gála, és nyitva maradt néhány kérdés: Kelet ugyanis az utolsó öt találkozóból négyet megnyert, de legjobbjuk, Michael Jordan visszavonult, és társai közül is sokan nyugati gárdákhoz szerződtek, így Kelet meggyengült.


Németh Szilárd
Bicskei listája

Bicskei Bertalan, a labdarúgó válogatott szövetségi kapitánya meghirdette keretét. A magyar válogatott szerdán Ausztrália tizenegyével találkozik. Érdekesség, hogy a keret nyolc újoncot és tizenegy idegenlégióst tartalmaz.


SÍPSZÓ
Tovább a cikkhez >>>

Mondovics L. Gábor
Aki másnak behúz

Amíg a magyar futballisták a bajnokság második fordulójára készülődnek, addig a nem véletlenül híres angol gyepen már rendesen izzadnak szigetországi kollégáik.


Szabadidő

Egri István
Konkurencia Spielbergnek

A második világháború által okozott kataklizma még mindig ad inspirációt a filmművészetnek. Spielberg Ryan közlegény megmentése című alkotása után kontinensünkön is megkezdődött az európai filmművészet eddigi legdrágább forgatása, mely a sztálingrádi csatáról szól. Címe: Ellenség a kapuk előtt. A költségvetés forintra átszámítva 23,4 milliárd, s ezzel messze meghaladja az 1993-ban bemutatott Sztálingrád-film készítőinek kiadásait. Ehhez hasonló méretű - ám olcsóbb - monstre háborús alkotást utoljára a 70-es évek elején forgattak az akkori Szovjetunióban, melynek címe „Felszabadítás” volt, és egyebek mellett az eddigi történelem legnagyobb tankcsatáját, a kurszki ütközetet dolgozta fel.


Séta Velencében
Tovább a cikkhez >>>

Túraprogramok a KSK szervezésében
Tovább a cikkhez >>>

Programajánlat
Tovább a cikkhez >>>

Kávé és filmplakát

Február 20-áig nem csupán egy üdítőitalra vagy szendvicsre érdemes betérni a Műcsarnok kávézójába. Aki beül az elegáns alagsori presszóba, magyar filmek németországi plakátjaiban gyönyörködhet. A kiállítás rendezőjét, Kőniger Miklóst még berlini otthonában értük utol egy villáminterjúra.


Erdei L. Tamás
A jövő század tudománya

Huszonegy világhírű tudós, köztük hat Nobel-díjas és egy Wolf-díjas nyilatkozik életútjáról, tudományos pályafutása sikereiről és buktatóiról, a világról alkotott nézeteiről. Angol és magyar nyelven is megjelent a Tertia Kiadó gondozásában a Huszonegy tudós a huszonegyedik századról című interjúkötet, amelynek létrejöttéhez a Budapesten tavaly nyáron megrendezett Tudomány Világkonferenciája adott kivételes lehetőséget és gazdag szellemi hátteret. A könyv bemutatójával az egyik szerző, a tudományos újságíró Ferenczi Andrea, akit az olvasók a Genetika - Génetika című könyv írójaként ismerhetnek, újra kívánja indítani a Centrál Kávéház hajdani „tudós asztal” hagyományát. A bemutatón bevezetőt mondott Kroó Norbert, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára, Gordos Géza informatikaprofesszor, valamint Láng István akadémikus.


Színes

DUMA PLÁZA

A baj nem ügetve érkezik, mint a hunok, hanem csendesen, lopakodva, mint a járvány. Primo Levi (író)


INNEN-ONNAN
Tovább a cikkhez >>>

A hírhedt autó
Tovább a cikkhez >>>

Azért ültem legelőre, hogy gyorsan jussak legelőre
Tovább a cikkhez >>>

Andrzej Wajda életműdíjas lehet
Tovább a cikkhez >>>

Koldusjövedelmek a Közel-Keleten
Tovább a cikkhez >>>

250 méteres lávaszökőkutak
Tovább a cikkhez >>>