Vissza a tartalomjegyzékhez


APEH-tanácsok

A vállalkozóknak még néhány napjuk van arra, hogy rendelkezzenek az adójuk kétszer egy százaléka felől. Tóth Natália, az APEH osztályvezetője felhívta a figyelmet arra, hogy az adózók évről évre hasonló típushibákkal küldik be a nyilatkozataikat. Ezért fontos tudni, hogy a február 15-ig leadandó nyilatkozat csak abban az esetben érvényes, ha eddig az időpontig befizette a vállalakozó a személyi jövedelemadóját. Fizetési haladékot illetve részletfizetést lehet kérni az APEH-től, de a nyilatkozat ebben az esetben is csak akkor fogadható el, ha szeptember 30-ig lejár a fizetési könnyítés - mondta az osztályvezető.

Számításba kell venni azt is, hogy a felajánlott összeg nem lehet 100 forintnál kevesebb, azaz az összevont adóalapot terhelő kedvezményekkel csökkentett adónak legalább 10 ezer forintnak kell lennie.
A borítékban maximum két nyilatkozatot lehet elhelyezni, ha több kerül a borítékba, érvénytelen a felajánlás. Az egyik nyilatkozat valamely civil szervezetet, alapítványt stb., a másik egyházat jelölhet. Nem érvényes a nyilatkozat akkor, ha az egyik kategóriában lévő szervezet közül kettőt jelöl meg - két egyházat vagy két alapítványt. Egyházak esetében a főszervet kell megjelölni, nem elfogadható egy vidéki szervezet vagy parókia megnevezése. A megjelölt egyház technikai számát fel kell tüntetni a nyilatkozaton. Mindkét kedvezményezett esetében fontos pontosan megjelölni az adószámot, illetve az egyházak esetén a technikai számot, mert ha nem pontos a szám, érvénytelen a nyilatkozat. Az APEH-nek nincsen jogköre korrigálni az elrontott adatokat, ha több szervezetet jelölt meg, sem utána járni mely szervezetre vagy egyházra gondolhatott az adózó, ezért érvényteleníti a nyilatkozatot - hívta fel a figyelmet az osztályvezető.
A civil szervezetek mellett nem csak az egyházaknak lehet felajánlásokat tenni, hanem úgynevezett kiemelt költségvetési előirányzatra is, ez az idén árvízkárok megelőzésére fordítható csatornaépítési program. Ha erre a célra szán az adózó 1 százalékot, egyháznak már nem adhat, mert egyazon kategóriában vannak.
Fontos tudni, hogy az a személy, aki a munkáltatóját bízza meg felajánlása elküldésére, a boríték hátuljára, a ragasztott felületre rá kell írnia a nevét. Ha ezt elmulasztja, nem érvényes a nyilatkozata. Az önadózó vállalakozónak nem kell aláírnia. Viszont minden esetben alaposan, gondosan fel kell tüntetni az adószámot a nyilatkozatra, a saját adóazonosító számot pedig a borítékra, mert ha nem megfelelőek az adatok, nem fogadja el az APEH a felajánlást. Bármely hiba előfordulásakor már érvénytelen a nyilatkozat. A hivatal a helyes felajánlásokat 5 évig megőrzi. A hibás, érvénytelen nyilatkozókat a hibákat megjelölve határozatban értesíti a hivatal, mód van azonban arra, hogy felülvizsgálatot kérjenek.