Hetek - IV. évfolyam, 6. szám, 2000. február 05

Tíz évvel a kommunizmus európai bukása után anakronisztikusnak tűnik arról elmélkedni, mitől is nem kommunista egy ország. És mégis időszerű a kérdés, annál is inkább, merthogy az Európai Unió számára is ez az alapkérdés a bővítéssel kapcsolatban. Románia hatalmas győzelemként értékelte, hogy a decemberi helsinki csúcson az országot besorolták a tárgyalásra érdemes tagjelöltek közé, de ehhez az kellett, és ez csak a csúcs előtti napokban sikerült, hogy megszülessen végre a törvény, amely egyértelművé teszi a nem kommunista tulajdonviszonyokat Romániában. A földtörvény keserves története annak, ahogy Románia bukdácsol az Európa felé vezető úton. Ráadásul nem is ez volt az első földtörvény a 89-es fordulat után. A 92-es rendelkezés sokkal inkább okozott bajt és zűrzavart, mint nyugodt tulajdonrendezést, hiszen nem vette figyelembe a korábbi tulajdonviszonyokat, nem azoknak adott földet, akiktől korábban elvették. A következmény: egyes becslések szerint másfélmillió peres ügy, tőke és technika nélküli, halálra ítélt pár hektáros kisgazdaságok tömege. Ha más nem, ez a furcsa földtörvény elég pontosan igazolta a világ előtt Iliescu Romániájáról, hogy berendezkedése valójában posztkommunista.

A 96-os választási kampány során az akkori demokratikus-jobboldali ellenzék egyik fő ígérete épp a földkérdés rendezése, a tisztességes kárpótlás volt. Nem tudni pontosan, mennyiben garantálta épp ez az ígéret a győzelmet, mindenesetre a földkérdés az akkor hatalomra került új koalíció számára koherens program helyett hamarosan az egyik legfontosabb vitakérdéssé vált. Komolyabban késleltette a törvény megszületését a két legnagyobb kormányerő, a Parasztpárt és a Demokrata Párt elkeseredett vitája, mint az ellenzék ellenkezése. A konfliktus lényege az volt, hogy a demokraták szerették volna, ha a visszaszolgáltatandó földterület lényegesen kisebb lenne, gyakorlatilag akkora, hogy az így létrejövő kisbirtokok szinte tökéletesen életképtelenek lennének, akárcsak a 92-es „reform” után, tehát értelmetlenné válna maga a visszaszolgáltatás. Petre Roman pártja szerette volna részben vagy egészben kivonni a földvisszaadás alól az állami gazdaságokat, illetve elérni azt, hogy ne felosztásra, hanem privatizálásra kerüljenek állami felügyelet mellett. Ugyancsak keserves harc dúlt az erdőterületek körül, a demokrata érdekeltségű állami erdőgazdaság pedig hatalmas pusztítást rendezett a hegyvidékeken. Így, ha vissza is kell adni az erdőt, előtte kivágták és eladták a fát - sőt mint azt egy romániai magyar napilap közzétette, Székelyföld egyes vidékein a törvény elfogadása után is folytatják az irtást.
A keservesen kiküzdött kompromisszum szerint végül is a visszaszolgáltatandó termőterület felső határa ötven hektár, az erdőké pedig tíz hektár lett. Romániában egy törvény akkor lép életbe, amikor a köztársasági elnök kihirdeti. Erről általában háromsoros hírt jelentet meg az állami hírügynökség, ez alkalommal viszont a kihirdetési okmány aláírása komoly állami ünnepély volt, amelyet élőben közvetítettek a televíziók a Cotroceni palotából, az elnöki rezidenciáról. Öltönyös politikusok és népviseletbe öltözött parasztemberek társaságában deklarálta az államfő, hogy ezzel végérvényessé vált a rendszerváltás. Sokak szerint egyébként ez volt egyben Constantinescu első választási beszéde, amelyben sűrűn kárhoztatta az ellenzéket, viszont nemigen vesztegetett szót a koalíción belüli földtörvény-konfliktusokra. A reakció nem maradt el: az Iliescu-féle legnagyobb ellenzéki párt prominens vezetői azóta többször megerősítették, hogy amikor az idei választások végeztével hatalomra kerülnek, előveszik a földtörvényt, és alaposan megváltoztatják. Ezért is lett volna olyan fontos a megszavazása korábban, mert amilyen felkészületlenek a romániai helyhatóságok a várható bonyodalmakra, annyira csökken az esélye, hogy a földosztást befejezzék - még a hatalomváltás előtt.
Márpedig bonyodalom lesz elég. Egyes állami hivatalnokok érdekesmód már akkor jelezték, hogy az igényekhez képest kevés lesz a földterület, amikor azok számbavétele még épphogy elkezdődött. Külön gond, hogy vannak földterületek, amelyek mára más megyéhez, vagy más településhez kerültek, nem ott fekszenek, ahol az eredeti birtokos élt. És bizonyos politikai erők a jelek szerint külön problémaként kezelik, hogy a kommunisták által elkobzott földek egy része akkor is visszakerül eredeti tulajdonosához, ha az illető - magyar.
Az RMDSZ a föld kérdésében mindvégig a lehető legszélesebb körű és legnagyobb mértékű kárpótlásért harcolt, és a kormányerők közül legelsőként indította be a visszaigénylések segítését azzal, hogy néhány képviselője okos kis kötetet jelentetett meg román és magyar nyelven a tudnivalókról, az igénylések módjáról. A nacionalista sajtónak azonban nem is ez szúrt szemet, hanem az, amit az egyik lap nemrég óriási szemtelenségként minősített, miszerint az RMDSZ Budapesten is felállított egy irodát, hogy tanácsokkal segítse azt a feltehetően több ezer embert, aki ugyan Magyarországon él, de törvényesen visszaigényelhet földet Romániában. A törvény ugyanis nem szabja meg a lakóhelyét a kárpótlásra jelentkezőnek, az a lényeg, hogy az illető romániai állampolgár (is) legyen, függetlenül attól, hogy most éppen hol él. Érdekes, hogy először egy állami szervezet, a Kartográfiai, Geodéziai és Telekkönyvi Hivatal elnöke kongatta meg a vészharangot, hogy bizony a kárpótlás révén magyarok is földhöz jutnak. A nyilatkozatot közlő lap szerint egyenesen ők lesznek privilegizált helyzetben Erdélyben a románokkal szemben.
Nos, hogy valójában hogyan alakulnak a visszaszolgáltatás etnikai arányai, azt még nem tudni, hiszen a budapesti iroda felállításának épp az az értelme, hogy még bőven van idő jelentkezni az igénylésre. A január 10-ei kihirdetéstől számítva hatvan napig lehet beadni a papírokat, a bizonyítékokat a kárpótlásra. Jellemző azonban a román nacionalisták reflex-szerű félelme azzal kapcsolatban, hogy a magyarok egyáltalán földhöz juthatnak Erdélyben. Ahogy olykor rémület kerít hatalmába sokakat annak hallatán, hogy magyar cégek befektetnek Romániában. A félelem alapja talán épp az lehet, hogy egy másik történelmi periódusban maguk a románok tettek komoly gazdasági erőfeszítéseket az etnikai arányok megváltoztatására, s a történet akkor is a földdel volt kapcsolatos. A húszas, harmincas években a frissen Romániához csatolt Erdélyben különféle pénzintézetek települtek át a Regátból kifejezetten azzal a céllal, hogy földet vegyenek, és a területeket igen kedvező feltételekkel juttassák áttelepült román parasztoknak. Ez a folyamat sokak szerint komolyabban rendítette meg a romániai magyarság pozícióit, mint a hetvenes évek tömeges betelepítései.
A földtörvény szerteágazó konfrontáció-történetéhez nagyon is hozzátartozik az a kemény vita, amely az RMDSZ-en belül robbant ki még a decemberi szavazáskor, amikor a szervezet egyik szenátora, Csapó József a törvény ellen voksolt. A gesztus természetesen része volt annak a végeláthatatlan konfliktus-sorozatnak, amely a szövetség „radikálisai” és a jelenlegi vezetés között zajlik. A radikálisok számára létfontosságú annak bizonyítása, hogy az RMDSZ egyetlen olyan törvényt sem tudott kiharcolni a koalícióban, amely a romániai magyarok számára elfogadható. A szövetség vezetői és kormánytagjai természetesen ennek ellenkezőjével érvelnek, illetve azzal, hogy többet ér kihozni a helyzetből, amit lehet, mint konokul kitartani a követelések mellett, de feladni mindent, ami részsikerként javíthat a helyzeten. Ez esetben az RMDSZ politikusainak többsége úgy érvel, hogy a földtörvény a magyarok számára többnyire előnyös, a székelyföldi települések számára pedig különösen fontos a közbirtokosságok kárpótlása; a jogszabály az igénylők 90 százalékát kielégíti, 10 százalékát nem, de ha az RMDSZ elutasította volna a törvényt, akkor száz százalék nem kapna kárpótlást.
Viszont az is kétségtelen, hogy a mai Romániában a földtulajdon rendezése egyáltalán nem jelenti egyszersmind a gazdaság, legalábbis a mezőgazdaság fellendülését. Ehhez más reformokat is időben végre kellett volna hajtani - jelzik a megfigyelők. Merthogy hiába jut földhöz valaki, ha képtelen modern gazdálkodásra, nem kap kedvezményes hiteleket, az alacsony felvásárlási árak mellett nem tudja nyereségessé tenni a termelését, nem versenyképes a behozott mezőgazdasági termékekkel szemben, nincs pénze traktorra és műtrágyára. Az előző román kormány inkább a legkönynyebben végrehajtható döntéseket hozta meg ez ügyben: protekcionista védőintézkedésekkel próbálta megállítani az importot - furcsamód legfőképp a Magyarország felől érkező importot.
A földtörvény végrehajtása után derül ki, képes lesz-e az új kabinet a technokrata miniszterelnök vezetésével átfogóbb gondolkodásra, kiterjedtebb reformokra, lesz-e ideje és energiája annál komolyabb intézkedésekre, mint hogy a brassói eladatlan traktorokat terményekkel törlesztendő hitelekkel próbálja megvásároltatni. Ha a komoly reformokat a jelenlegi koalíció a hátralévő szűk háromnegyed évben nem tudja végrehajtani, félő, hogy az új-régi vezetés valóban hozzányúl - nemcsak a törvényhez, hanem magához a mezőgazdasághoz is. Akkor a most elfogadott földtörvény sem tűnik majd történelmi fordulatnak, ahogy az államfő állította, hanem csak egy újabb ügyes politikai akciónak, hogy az unió kipipáljon egy tételt a kommunizmustól nehezen szabaduló országok listáján.