Vissza a tartalomjegyzékhez


Várakozás és aggodalom

„Magyarország a jelenlegi helyzetben nem tesz, és nem tervez olyan intézkedéseket Ausztriával szemben, amelyeket az Európai Unió 14 tagállama megfogalmazott - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter sajtótájékoztatóján. Mint hangsúlyozta: Magyarország politikai és jogi helyzete eltér az uniós tagállamokétól, hiszen csak tagjelölt. Az osztrák belpolitika kérdéseitől távolságtartó véleményt fogalmazott meg Orbán Viktor miniszterelnök is szokásos szerdai rádiónyilatkozatában.

Simicskó István, a Fidesz frakcióvezető-helyettese, a külügyi bizottság tagja a Heteknek kifejtette: „Magyarország alapvető érdeke, hogy az európai normatíváknak minél inkább megfeleljen, és az elvárásoknak eleget tegyen. Ugyanakkor tekintettel kell lennünk arra, hogy a regionális politika keretein belül minél jobb kapcsolatokat tudjunk kiépíteni szomszédainkkal is. Ausztria mindkét szempontból fontos.”
Mint megtudtuk, a Fidesz is osztja az unió másik tizennégy tagországának aggodalmait, de tekintettel arra, hogy Magyarország szomszédja Ausztriának, ugyanakkor nem teljes jogú tagja az Európai Uniónak, rendkívül körültekintően kell értékelni és bírálni. Ha kell egyáltalán bírálni az ausztriai eseményeket, hiszen demokratikus választás során alakult ki a jelenlegi helyzet. Simicskó szerint „tagjelölt országként olyan álláspontot tudunk csak képviselni, amely az EU teljes jogú tagságát jelentő célkitűzésünket nem nehezíti meg. Az európai uniós csatlakozásunk mindenek felett áll, a magasabb rendű célok elsőbbséget élveznek, ezért nem kívánunk beleszólni Ausztria belügyeibe” - tette hozzá a politikus, majd leszögezte: „Természetesen kevésbé örülünk azoknak, akik nem támogatják Magyarország európai uniós csatlakozását, de előbb meg kell várni azt, hogy a leendő osztrák kormány kialakítsa programját. Jelenleg elhamarkodott minden olyan nyilatkozat, amely drámai helyzetet vetít elő.”
Bársony András szocialista politikus, az Európa Tanács szocialista frakciójának helyettes vezetője lapunknak elmondta, hogy nem ért egyet azokkal a megfogalmazásokkal, melyek szerint bármely bírálat egy szuverén ország belügyeibe való beavatkozást jelent. Szerinte nemcsak arról van szó, hogy az osztrák választók kit helyeztek kormányzati pozícióba, hanem arról is, hogy Ausztria milyen elvek és gyakorlat mellett kötelezi el magát. Azoknak a politikusoknak a felelősségéről van szó, akik ugyan nem fogadják el Haider elveit, de most mégis asszisztálnak ahhoz, hogy a szélsőjobbos politikus kormányra kerülhessen. Ez azért is kardinális kérdés, mert az osztrák választók 73 százalékának - ennyien szavaztak más pártra - ellenére történik Haider kormányra emelése. „Haider soha nem tudna túlnőni határain, ha nem kapna valamiféle támogatást középről” - mondta a szocialista párti politikus.
Bársony szerint Haider sikerén felbuzdulva Európa-szerte impulzust kaphat a szélsőjobb. „A MIÉP nem attól lesz veszélyes, hogy létezik, hanem attól kerülhet veszélyes helyzetbe, ha kegyeit keresi a magát középjobbnak tartó konzervatív erőcsoport” - véli a politikus. A szocialista képviselő felhívta arra az ellentmondásra a figyelmet, hogy ha a mindenkori magyar kormány bárhol tudomásul veszi a szélsőjobbot - mondván, hogy ilyet választottak -, akkor miként érvelhet Magyarország, ha egy-két szomszédos országban a következő választások során nacionalista, magyarellenes szélsőjobboldali pártok kerülnek be vagy vissza a hatalomba. „Ebből a szempontból a magyar kormány álláspontja a Haider-ügyben elfogadhatatlan” - összegezte véleményét Bársony András.
Fényi Tibor, az osztrák Die Presse egykori munkatársa szerint 15 éve érik ez a folyamat Ausztriában, és az elmúlt 15 év, tehát Haiderék kormányra kerülése egy dolgot bizonyít: totálisan hibás volt a Néppártnak és a Szociáldemokrata Pártnak az a stratégiája, hogy Haider vitorlájából kifogják a szelet. Fényi lapunknak kifejtette: az elmúlt 15 évben a két párt sorozatban olyan törvényeket hozott - idegenellenes-szigorító-idegenrendészeti törvényeket -, amelyekről azt hitték, hogy Haider elől elszívják általuk a levegőt. Ennek az lett a következménye, hogy Ausztria egyre inkább jobbra tolódott. Ugyanakkor pozitív az, ahogyan az Európai Unió fellépett, és ezen a magyar kormánynak is el kellene gondolkodnia - tette hozzá Fényi. „Az Európai Unió nem tűri a burkolt összjátékot
a szélsőjobbal, ezért bízom benne, hogy Orbán Viktor is befejezi a Csurkával való asztal alatti mutyizást, mert bizonyos döntéseiben Orbán Viktor Csurka foglya. Azt hitte, hogy ezt majd Európa tolerálni fogja Magyar-
országnak” - mondta Fényi, aki a magyar hozzáállásról szólva kiemelte: túl engedékeny az az álláspont, hogy majd a tettek minősítenek, ugyanis Haidert már eddigi tettei és szavai is minősítik. A magyar politikusoknak végig kellene gondolniuk, hogy ha mi az Európai Unióhoz akarunk tartozni szellemileg is és valóságosan is, akkor azokat az erkölcsi értékeket kell magunkévá tenni a politikában, amik alapján az Európai Unió megengedhetetlennek tartja Haiderék bekerülését az osztrák kormányba.