Vissza a tartalomjegyzékhez


Ki következhet

A budapesti Szent István-bazilikában különös és több egyházi személyből is meghökkenést kiváltó esemény történt: a Csurka-párt (MIÉP) megrendelésére misét mondtak az országot végzetes háborúba rángató és emiatt kivégzett Bárdossy László volt miniszterelnök emlékére. Ez az esemény nem csak a magyar múlt eltorzítása miatt abszurd. Mintha a megrendelők és a misét vállaló egyházi intézmény bizonyos dolgokat nem tudna Bárdossy életével kapcsolatban.
A Hetek január 22-ei számában közölt egy fényképet, amely a volt miniszterelnök kivégzését ábrázolja. A kép bal sarkában miseinges pap látható. Nyilvánvalóan az volt a szerepe, hogy lelki vigaszt nyújtson a halálba indulónak. Hiteles a fénykép? Eddig még ilyen fényképet nem láttam, bár a kivégzés előtti pillanat képét korábban is többször bemutatta a sajtó. Miért elgondolkodtató a dolog? Bárdossy a krónikák szerint kánonjogilag érvénytelen házasságban élt, és ezt az egyház akkor még nagyon komolyan vette. Az ilyen embert eltiltotta a szentségektől. Azt nem tudhatjuk, hogy Bárdossy kapott-e feloldozást, mert a gyónási titok örök hallgatásra kötelezi az egyházat. (Állítólag házasságának szerepe volt abban is, hogy távoznia kellett Angliából.)
A papi jelenlét ügyének hátterét nem ismerjük. Az is lehet, hogy Róma intencióival ellentétes döntés következménye. Azért is feltételezhetjük, mert többször előfordult ilyesmi, mostanság is.
Bárdossynak nem a házassága volt az egyházzal való egyetlen ellentéte. A parlament szószékéről védte és megszavaztatta az 1941-es „fajvédelmi” törvényt, amelyet a püspöki kar ellenzett. Ezeknek az ismeretében nehezen értjük meg, miként és hogyan lehetett a megemlékezést a templomba vinni. Piarista tanár mutatta be az engesztelő áldozatot - mit szólna Sík Sándor, ha szólhatna?
Ha ennek az eseménynek a logikai útján következetesen továbbmegyünk, újabb és még különösebb „kegyeleti” emlékezésekre kerülhet sor. Akár Szamuely Tiboréra is. Igaz, hogy ő sokszoros gyilkos volt, de a kezétől vagy parancsára nem halt meg annyi ember, mint Bárdossy politikája miatt. Megbocsássunk? Akkor azonban minden bűnösnek meg kell bocsátani!

Dr. Bán Ervin, nyugalmazott
egyetemi nyelvtanár