Vissza a tartalomjegyzékhez


INNEN-ONNAN

Hókutya megkerült

Art Ogg 40 év után végre visszavitte könyvtári könyvét. 1959-ben, 15 évesen vette ki a Snow Dog (Hókutya) című kalandregényt. „Klassz kis sztori - jellemezte -, amit egy egykori prémvadász elbeszélésén keresztül ismerhetünk meg.” Az 56 éves Ogg 17 évesen vesztette nyomát a könyvnek, amikor beállt a tengerészethez, és körülbelül 3 évvel ezelőtt akadt rá, mialatt édesanyja padlását segített rendbe rakni. Ezek után 292 dollár 20 centet küldött a könyvtárnak, hogy megtérítse a 14 ezer 610 napra szóló (napi 2 centes) késedelmi díjat. (USA Today)


Viszlát, Barbie!

A Minnesota állambeli Lila Idso fogta magát és búcsút mondott Barbie-gyűjteményének.viszont üdvözölte több mint 125 ezer dollárját. A hölgy ugyanis kiárusította több száz Barbie babáját és azok tartozékait, melyeket több mint 20 éven át gyűjtött lányával együtt. A kétórás aukció bevételéből Idso új autót vehet, megélhetésének költségeit fedezi, és elindíthatja vagyonátruházását unokájára. Nem kellett sokat várni a vevőkre. Kaliforniától Floridáig mindenfelől érkeztek ajánlatok. Sőt, Svájcból e-maileket, Japánból pedig telefonhívásokat kaptak. Több mint 100 ajánlattevő pedig személyesen jelent meg. (USA Today)


Irány a Déli-sark!

1100 kilométernyi kitartó gyaloglás után 5 angol hölgy -a női próbálkozók közül a világon elsőként - mindenféle külső segítség és vezető nélkül érte el a Déli-sarkot. Caroline Hamilton, Ann Daniels, Pom Oliver, Zoe Hudson, Rosie Stancer-Clayton (aki mellesleg a királynő unokahúga) mínusz huszonnyolc fokból és 2900 méterről adott telefonos interjút a Reuters érdeklődő riportereinek. „Nem mondhatnám, hogy egész idő alatt mindenben egyetértettünk, de megpróbáltunk a munkára koncentrálni. Azért még barátok vagyunk” - nyilatkozta Hamilton, az expedíció vezetője. A hatvankét napos út után - melynek eredeti célja, a 2000. év sarki köszöntése lett volna, ha az időjárás nem szól közbe- a hölgyek Károly herceget is felhívták, aki „nagyon büszke volt a ladykre”. Hogy mire vágynak a legjobban? Természetesen egy nagy kád forró vízre és arra, hogy végre úgy sétálhassanak, hogy nem rángatnak szánkókat maguk mögött. (Reuters)


Slugbot, a csigaevő

Angliában olyan kerti robot fejlesztésén dolgoznak, amely levadássza a meztelen csigákat, és saját üzemanyagává dolgozza fel őket. A West of England University kutatói dr. Ian Kelly vezetésével fejlesztették ki a teljesen önálló Slugbotot. A szó egyébként a slug, vagyis a meztelen csiga és a robot szó összetétele. A tervek szerint az éjszakai órákban fog ellenőrző körútra indulni a kertben, amikor a meztelen csigák a legaktívabbak. A robot infravörös látószenzoraival azután megkeresi az apró lényeket - mivel a meztelen csigák nagyon jól verik vissza az infravörös fényt, így ragyogó fényfoltokként fognak látszani a Slugbot számára. Ekkor elkapja és elraktározza a csigákat, hogy a későbbiekben hajtóanyagul szolgáló biogázzá dolgozza fel őket. A Slugbot, ha minden igaz, már a szó szoros értelmében az autonóm és önellátó robotok egy új generációjának előfutára, és például a jövőben az űrkutatás is nagy hasznát venné olyan gépeknek, amelyek egy idegen bolygó felszínén megkeresik és kitermelik az - egészen biztosan nem meztelen csigákból készülő - üzemanyagot. (Computertechnika)