Vissza a tartalomjegyzékhez


Paul Newman 75 éves

Január 26-án töltötte be 75. életévét az Oscar-díjas színész: Paul Newman. Hogy fénylő kék szeme színvak, ami miatt nem fogadták el jelentkezését a légierőhöz a második világháború alatt, azon Newman még gyorsan túltette magát. Azt ellenben, hogy színészi ambícióit egyáltalán nem pártoló apja nem érhette meg Hollywood legnagyobb sztárjai közé emelkedését, a clevelandi zsidó kereskedő fia már nehezen tudta elviselni. Ami hollywoodi sikereit illeti - a dpa szerint -, Newman realitással és szerényen viszonyult a művészi pályához. Mint állítja, Hollywood olyan, mint egy szerencsejáték. Hogy ki nyer, ahhoz a tehetségnek kevés köze van. Szerinte, vele csupán az történt, hogy a kellő időben volt a megfelelő helyen. Különböző iskolai színházi szereplések után a Yale egyetemen végezte a színi főiskolát. Nem sokkal később azonban már New Yorkban tanult Lee Strasberg híres színész stúdiójában, ahol tanárai közt volt Elia Kazan és Martin Ritt. Neve 1953-ban vált ismertté a Broadwayn játszott Picnic révén, majd két évre rá Hollywoodba szerződött. 1958-ban jelölték első ízben Oscar-díjra a Macska a forró bádogtetőn című Tennessee Williams regényből készült filmben nyújtott alakításáért. Ezt követően még további hat alkalommal jelölte őt a zsűri a legjobb férfialakításért járó Oscar-díjra. Végül is 1986-ig kellett várnia. Előbb életművéért, majd rá egy évre A pénz színe című Scorsese-filmben alakított szerepéért a díjat meg is kapta. 1973-ban nagy sikert aratott - Robert Redforddal együtt - A nagy balhé című filmben, de remekek voltak már korábban is együtt a Butch Cassidy és a Sundance kölyök című westernben. E műfaj egyik emlékezetes darabja volt A hallgatag ember is. Newman Joanne Woodward színésznővel 42 éve él házasságban. Nemcsak filmhősként, hanem mint szenvedélyes autóversenyző és mint ízletes mártások készítője is gyakran szerepel az újságok címoldalain. „Newman’s Own” néven olyan sikerrel árusította saláta és spagetti-mártásait, hogy módjában volt 90 millió dollárt adományozni rákbeteg gyermekek és kábítószerező fiatalok gyógyítására. Saját fia, Scott, 1978-ban drog- és alkohol-túladagolás következtében meghalt. Paul Newman legújabb filmje, a Where The Money Is - amelyben hírhedt bankrablót alakít - az idén kerül a mozikba. (MTI)