Románia újra fázik, és ez újra komoly meglepetéseket okozott, legalábbis a
hatóságoknak, úgyhogy a sajtó újra elmondhatta: abszurdum, hogy Romániát újra és
újra ennyire meglepi a tél. És ez valóban így van minden évben. A
megpróbáltatások mintha mindig készületlenül érnék ezt az országot, és mintha
mindig országos méretűek lennének. E sorok írójának múlt hét végén
Marosvásárhelyről a Kárpátokban fekvő, amúgy álomszép üdülőhelyre, Sinaiára
kellett eljutnia egy fontos konferenciára: a 210 kilométeres távolságot röpke 12 és
fél óra alatt tettük meg.
Ha támad a tél, és a hatóságok úgy döntenek, hogy egy útszakaszon veszélyes a
közlekedés, akkor meg kell állni. Azonban a Brassótól 15 kilométerre veszteglő
kocsisort sorra kezdték megelőzni olyanok, akiknek a jelek szerint, valami különleges
reményük volt arra hogy az utat lezáró hatóságok őket mégiscsak továbbengedik.
Akadt köztük szimpla Dacia is, igaz, ki tudja, hátha egy komoly helyi tanácsi
tisztviselő ült benne. És bőven akadt olyan terepjáró, amely errefelé is az
agresszívabb típusú újgazdagok státusszimbóluma. Mint később kiderült, a Daciák
és a Grand Cherokee-k néhány kilométerrel arrébb ugyanúgy elakadtak, és csak még
inkább nehezítették az átfújásokkal küzdő hókotrók dolgát, tehát 1-2 órával
meghosszabbították a többiek fogságát.
Érdekes volt a hatóságok hozzáállása is. A régi reflexeknek megfelelően ugyanis
ott kezdték el a hótakarítást és a sózást, ahol máskor a legtöbb baj volt az
utakon, tehát a hegyi szakaszokon és a kaptatókon. Igen ám, csakhogy most a hó nem
itt támadt, hanem a sík szakaszokon, ahol a nyílt terep nem akadályozta a szelet a
másfél méteres átfúvások gyors felépítésében. Ezeken a részeken azonban az
első kritikus órákban nyoma sem volt a hókotróknak, miközben a szélmentes hegyi
szakaszok tökéletesen le voltak pucolva.
Az átlag román persze, ahogy minden gondjára-bajára az államtól várja a megoldást,
úgy az államot is teszi felelőssé mindenért. Ennek jellegzetes megnyilvánulása,
amikor a latyakban kipörgő kerekekkel araszoló román autós dühödten szidja a
kormányt, a polgármestert, a rendőrséget, a katonaságot, meg mindenkit, aki eszébe
jut, hogy miért is került ilyen kutyaszorítóba. Aztán amikor a kerekek pörgése egy
pillanatra megáll, jól látni, hogy az illető autós olyan kopott gumikkal
merészkedett a téli forgalomba, amilyenekkel nyáron sem biztonságos a közlekedés.
Tragikus és tragikomikus esetek sokasága zajlik ilyenkor. Tragikus, amikor a falusi
gazdasági udvarra ráomlik a lavina. Azonban ennek is megvan a maga oka: olyan rettenetes
hévvel irtották az elmúlt években az erdőket, hogy egyre gyakoribb tavasszal, a nagy
vizek idején a földcsuszamlás, télen pedig a hólavina. Nem számítanak a biztonsági
és környezetvédelmi megfontolások, az őrült ütemű fairtás oka az volt, hogy az
állami erdőgazdaságok a lehető legtöbb értékes fát ki akarták vágni, mielőtt az
erdőterületek egy részét az új földtörvény visszajuttatja eredeti tulajdonosuknak.
A tévétársaságok közelképeket adnak a lavina sodorta áldozatok hozzátartozóinak
fájdalmáról, de a nagytotálokon látható irgalmatlan irtások okáról keveset
beszélnek. Tragikus a bukaresti hajléktalanok sorsa: a csatornák is kezdenek kihűlni,
a két és félmilliós fővárosban egyetlen menhely működik, ötven hellyel: néhány
nap alatt öten fagytak meg, a többi többezernek is rosszak az esélyei.
A hatóságok nem takarékoskodnak bölcs felhívásokkal, takarékoskodnak viszont minden
mással, ami pénzbe kerül. Amikor két nappal később kis társaságunk Sinaiáról
visszafelé indult, már nem bízta a véletlenre az életét, és információkat kért a
brassói útügyelettől. Az illetékes pedig derűsen mondta, hogy a főútvonal, ha nem
is gyorsan, de biztonságosan járható. Sőt, az ügyeletes érezhető büszkeséggel a
hangjában hozzátette, hogy a kritikus részeket, ahol korábban a nagy hófúvások
voltak, végig megszórták. Aztán, amikor a kritikus helyekre értünk, láttuk, hogy az
ügyeletes igazat beszél, valóban ott volt a szóróanyag az úton - úgy átlag
hatméterenként. Tehát azon a harminccentis szakaszon, ahol volt homok, ott nem
csúszott a kocsi, két homokfolt között viszont az óvatlanabbak elpiruettezhették a
hattyú halálát. Egyébként lehet, hogy nem is annyira a takarékoskodás magyarázza a
jelenséget, mint a technológia: a szórás ugyebár úgy történik, hogy megy a
teherautó, a platón pedig áll egy ember, és lapáttal szór. Mármost az egy kis
időbe telik, amíg a szerszámra teszi a következő adag anyagot, közben a teherautó
is mozog ugyebár.
Végül télen is kiderült, hogy Románia közepe lyukas. A hírügynökségek, híradók
részletesen ecsetelik a tél okozta megpróbáltatásokat Olténiában, az ország
nyugati peremén: Arad, Temes és Bihar megyékben, látjuk a hófúvást Máramarosban,
majd a hegyeken túl figyelhetjük természet és ember harcát Románia északi,
észak-keleti részén, Iasi környékén, Botosaniban, Suceava közelében. Ahol soha nem
történik semmi, se télen, se nyáron, legalábbis a híradások szerint, az két megye:
Hargita és Kovászna. Ott most sincsenek nemzeti utak és nemzeti nehézségek. Az
országnak erről a részéről most is ugyanúgy alig hallani, mint máskor. Találtam
olyan idegenforgalmi kiadványt, amelyben ez a két megye látnivalóktól mentes,
érdektelen rész, mintha puszta sivatag lenne. Székelyföld egyetlen mondattal tudott
bejutni a nemzeti híradóba: Csíkszeredában egyik éjszaka mínusz 33 fokot mértek.