Kánai András
Ártatlan vagyok

„Ha villám csapott volna belém, akkor sem rendülhettem volna meg jobban. Összefüggéstelen szavakat tudtam csak kinyögni először, majd tiltakoztam a képtelen vád ellen.” - Ezekkel a szavakkal írja le helyzetét letartóztatásakor a 19. század egyik legizgalmasabb bírósági esetének szenvedő alanya, Alfred Dreyfus kapitány.

Zola emlékezetes nyílt levele a L’Aurore című lap 1898. január 13-i számában

A Dreyfus család azok közé az elzászi zsidók közé tartozott, akik a porosz-német háború után a Németországhoz csatolt francia tartományból költöztek Párizsba. A Dreyfusok a francia kultúrához asszimilált zsidók voltak, Alfred pedig a katonai pályát célozta meg. A francia hadseregben akkoriban kevés zsidó szolgált, Alfred Dreyfus pedig az első zsidó volt, aki a vezérkarba bekerült, és pere kezdetéig a századosi rangig vitte. Mint később kiderült, ezt nem mindenki nézte jó szemmel. 1894. október 13-án a kapitányt letartóztatták. A vád: kémkedés, hazaárulás, fontos katonai iratok kiszolgáltatása. Magas rangú katonatisztek
- felsőbb utasításra - terhelő bizonyítékokat, leveleket gyártottak, és hamis beismerő vallomásokat adtak Dreyfus szájába. Az eleinte még vonakodó - többnyire jezsuita - bírák bűnösnek találták a zsidó származású kapitányt, és tiszti rangjának elvesztésére, valamint életfogytiglani kényszermunkára ítélték a dél-afrikai, trópusi fekvésű Ördögszigeten.
Dreyfust megalázó módon, hatalmas tömeg előtt fosztották meg tiszti rangjától. Mielőtt elvezették büntetése távoli színhelyére, többször odakiabálta a tömegnek: „Ártatlan vagyok!”
E szomorú história - mely a liberális jogegyenlőség földjén, Franciaországban esett meg - talán ezen a ponton véget is ért volna, ha nem lépett volna fel Émile Zola. A naturalizmus világhírű írója a már addig sem kisszámú tiltakozók élére állt (akik közt több más neves írót, például Anatole France-t és Romain Rolland-t is megtaláljuk). Zola előbb néhány rövidebb írásban, majd a Vádolok! (J’accuse!) című vezércikkében fejtette ki bizonyosságát a hivatalok, a minisztériumok, a hadvezetés bűnösségéről. A korabeli Franciaországban nagy vihart kavart Zola nyilvános kiállása a már elítélt Dreyfus mellett. Az írót is hamarosan megvádolták, ő maga Londonba menekült, ott várta meg az események kimenetelét, az igazság győzelmét.
A francia jobboldal és a francia katolikus egyház egyes vezetői szerint a Dreyfus-ügy a zsidók összeesküvése a francia hadsereg presztízsének csökkentésére, Franciaország megsemmisítésére. (A katolikus napilap - a La Croix - Zola cikkének centenáriumán kért bocsánatot az ügy tárgyalása alatt megjelent antiszemita vezércikkeiért.)
Mathias Dreyfus pedig elkezdi harcát fivére igazáért. Előkerülnek a bizonyítékok, melyek egyértelművé teszik, hogy Dreyfus ártatlan. Kiderül, hogy az igazi bűnös egy Magyarországról elszármazott vezérkari tiszt, Walsin Esterhazy. Dreyfus hazatér, a rehabilitáció megkezdődik. Néhány év múlva magasabb rangban veszik vissza a hadsereg kötelékeibe, és az első világháború kitörésekor az egykori elítélt már tábornok.
A Dreyfus-ügy volt az első látványos eset, amely a zsidó emancipáció csődjét mutatta meg. Az esetből sokan sokféle tanulságot levontak: többek között a származás miatti megkülönböztetés, az antiszemitizmus igazságtalanságát. A legnagyobb tanulságot talán mégis a fiatal és sikeres asszimilált osztrák zsidó, Theodor Herzl találta meg. A Dreyfus nyilvános lefokozásakor hallott „Halál a zsidókra!” bekiabálások indították el azon az úton, amelynek végén ott állt a független nemzeti zsidó állam, Izrael gondolata.