Vissza a tartalomjegyzékhez


Az influenzára még számítani lehet

A jelek szerint sikerült elfojtani a fertőző agyhártyagyulladás-járványt a kalocsai és a szabadszállási honvédségi laktanyákhoz kötődő gócokban, habár a tél folyamán még újabb szórványos megbetegedésekre lehet számítani az országban - közölte Molnár Ilona országos tisztifőorvos szerdán Budapesten tartott sajtótájékoztatóján. Straub Ilona, az Országos Epidemiológiai Központ főigazgatója a sajtótájékoztatón azt mondta, elképzelhetőnek tartja, hogy Magyarországot még ezen a télen eléri az influenzajárvány.

Molnár Ilona tisztifőorvos az agyhártyagyulladásos megbetegedésekkel kapcsolatban hangsúlyozta: mint más baktériumok, az agyhártyagyulladást kiváltó kórokozók sem számolhatók fel véglegesen, így - mint minden esztendőben - márciusig még szaporodhat a fertőzések száma. Elmondta továbbá, hogy az ÁNTSZ előreláthatólag két hét múlva megadhatja az ideiglenes engedélyt a vakcinák patikai forgalmazásához.
Straub Ilona főigazgató az influenzahelyzettel kapcsolatban elmondta: január második hetében az ország 12 megyéjében és a fővárosban működő influenzajelentő szolgálatnál az előző héthez képest 24 százalékkal kevesebb, összesen 34 ezer 918 influenzaszerű megbetegedést vettek nyilvántartásba. Straub jelezte, hogy a szakemberek azért nem beszélnek influenzajárványról, mert a megbetegedések többségét nem influenzavírus, hanem más kórokozók idézik elő. Összehasonlításként elmondta, hogy az influenzajárvány idején az esetek több mint 50 százalékában a gyerekek betegszenek meg. Jelenleg viszont a kórokozók az esetek 87 százalékában felnőtteket támadnak meg. A szakember jellemző különbségnek tartotta azt is, hogy influenzajárvány idején egy-két millió ember fordul orvoshoz, a jelenleg bejelentett betegek száma azonban lényegesen alacsonyabb, az elmúlt két hét során összesen 80 ezer 773 volt. Straub Ilona aggasztónak tartotta, hogy a betegek mintegy 10 százalékánál szövődmény lép fel, leggyakrabban hörghurut és tüdőgyulladás. (MTI)