Csereklyei Márta
Hódító Vilmos leszármazottai

„Ki vagyok, s honnan jöttem?” Ugye, ismerős a kérdés? Életünk során szinte mindannyian megkérdeztük már magunktól. A legújabb amerikai divathullám: a családfa-kutatás a múltba való visszafordulás segítségével tudni véli a választ a kérdésre. A CNN amerikai televíziós hírcsatorna Millennium 2000 című sorozatának a genealógiával foglalkozó műsora több, a felmenők kutatásával foglalkozó szervezet képviselőjét látta vendégül.

Korunk mobilis világában, amikor egyre több és több a világ bármely sarkán otthonosan mozgó kozmopolita, a gyökértelenség, a hányatottság érzését enyhítendő közülük mind többen fordulnak segítségért a múlthoz - e rohanó világ sürgős teendői közepette az állandóságot és stabilitást remélik felmenőik megtalálásától - fogalmazott a CNN hírcsatorna Millennium 2000 című sorozatában a genealógiával foglalkozó műsor egyik vezetője, Sharon Collins. „Ahogy beléptünk ebbe a bizonytalanságokkal teli új évezredbe, számos ember a múlttal való kapcsolatkereséstől reméli, hogy talán stabilitást hoz a jelenébe.”
Az Egyesült Államokban sokan vannak, akik ilyen módon kívánnak rálelni saját identitásukra: itt ugyanis gyakorlatilag mindenki bevándorlónak számít. Talán nem is csoda tehát, hogy a legutóbbi közvélemény-kutatás szerint a népek olvasztótégelyében mintegy 130 millióan hódolnak az újkeletű szenvedélynek, s kutatják valamilyen formában őseiket. Azt remélik: a múltban kotorászva megtalálhatják azt a valamit, aminek segítségével irányt szabhatnak jelenüknek.
Magunk megtalálása azonban meglehetősen körülményes és főként időigényes folyamat - tudhatjuk meg a műsorból. Az ember először is összegyűjt minden olyan információt, amit maga is tud a felmenőiről. Aztán felhívja a rokonait, vagy levelet ír nekik, s megkéri őket, hogy osszák meg vele az őseikről szóló információikat. Itt jön be aztán a képbe az Internet. Az ember végignézi a családnevéhez kapcsolódó linkeket: jobb esetben talál hivatkozást - a rosszabbikban nem.
Vegyük először a rosszabbik esetet: ha nincs eredménye a keresésnek, akkor megnézi az anyakönyvi adatokat tartalmazó oldalakat. Ha nem tudja, hogyan betűzték nevüket nagyapái, vagy fogalma sincs, mikor születtek, illetve mikor haláloztak el - nos, akkor a legjobb, amit tehet, hogy találgat.
Találgatásaiban azonban nincs magára hagyva: a bevándorlók adatainak nyilvántartására létrehozott Szabadság Szobor - Ellis Island Alapítvány számítógépes adatbázisával örömmel siet a segítségére. A műsorba meghívott Stephen Briganti, az alapítvány elnöke elmondta a nézőknek: a legtöbb bevándorló az Ellis-szigeten keresztül érkezett Amerikába: 1892 és 1924 között 12 millióan jöttek, további 5 millióan pedig New York kikötőjén át jutottak az Újvilágba. A legnagyobb bevándorlási hullám 1907-ben történt, ekkor főként Európából - onnan is elsősorban Olaszországból és Oroszországból -, a Nyugat-indiai Szigetekről és a Közel-Keletről érkeztek sokan.
Az őseikre kíváncsi amerikaiak az alapítvány adatbázisának igénybevételével olyan információk birtokába juthatnak nagyapáikról, hogy honnan jöttek, mennyi pénzt hoztak a zsebükben, hol volt az utolsó lakhelyük, illetve hol kívántak letelepedni az Államokban.
Briganti beismeri, hogy a kutatás sikerességét több tényező is hátráltathatja. Például az, ha az Újvilág földjére lépve valamelyik ükapa családneve megváltoztatása mellett döntött. A megtartott nevek sem hozzák meg azonban mindig a várva várt eredményt: némelyikük viselői ugyanis nemhogy tucatjával, de ezrével érkeztek: a Cohenek például több száz oldalt foglalnak el az adatbázisban. Így aztán a kíváncsi leszármazottaknak meglehetősen részletesen kell ismerniük eleiket, ha további információhoz is hozzá szeretnének jutni velük kapcsolatban.
Ki tudja, talán a sors iróniája, de az ősök kutatását támogató alapítvány elnöke, Stephen Briganti egy dátumon kívül semmit sem tudott meg saját családja múltjáról. Nagyapja Amerikába érkezésének időpontját sem saját adatbázisukból, hanem az Országos Levéltár adataiból sikerült kiderítenie.
Az elődök felkutatásának azonban létezik más alternatívája is: a utahi székhelyű Jézus Krisztus Ma Élő Szentjei Egyháza (közismertebb nevükön a mormonok) által üzemeltetett Családtörténeti Könyvtár. Richard Turley, a könyvtár vezetője úgy véli: minden emberben benne él a vágy arra, hogy megtudja, honnan jött, s ezért mindenkinek a gyökereire kell koncentrálnia. Pincéjükben e célból 1894 óta nevek milliárdjait gyűjtötték össze - az adatok mikrofilmeken az intézmény világszerte megtalálható fiókjaiban szintén hozzáférhetők. A világon a Mormon Egyház költi a legtöbbet az ősök felkutatására, tanításaik között szerepel ugyanis egy olyan nézet, mely szerint ha sikerül új ősöket találniuk, az utódok mintegy rokoni megbízottként kérhetik azok megkeresztelését.
A Családtörténeti Könyvtárban azonban nem csupán az egyház tagjai keresgélnek. Nagyítókkal felszerelkezett, fáradhatatlan emberek görnyednek halottak neveit tartalmazó hosszú listák felett abban a reményben, hogy saját magukról is megtudhatnak valamit. S hogy vajon mit? A műsorban bemutatottak közül az első férfi például azt, hogy egyik nagyapja pontban tizenkét órakor halt meg tuberkulózisban. Egy másik, névsorok között bogarászó férfi azt reméli, ősei talán királyok vagy nemesek voltak. Aztán kissé nevetve magának is bevallja: sokkal valószínűbb, hogy egy zsiványtól származik. A harmadik férfi viszont büszkén jelenti ki: az ő ereiben bizony Rettegett Iván vére csordogál.
Vannak olyanok, akik egészen a középkorig tudtak visszaásni - ez persze főleg akkor lehetséges, ha kellő menynyiségű kék vér folyik az ereikben. Akadt olyan is, aki Hódító Vilmosig vezette vissza a családfáját. A legtöbben azonban csalódottan távoznak a Családtörténeti Könyvtárból, hiszen sokan vágynak ugyan erre titokban, királyi felmenőkkel azonban csupán kevesen dicsekedhetnek.
A meglelt információk persze segíthetnek eloszlatni bizonyos családi legendákat, pletykákat is. Csupán egy dolog tűnik bizonyosnak: a legtöbben nem is számítanak arra, milyen sok időbe telhet, ha valaki ilyen úton igyekszik megtalálni a gyökereit. „Ha az ember több generációt kíván felkutatni, az nagyon-nagyon sok időbe telik - néha egy egész életen keresztül is eltart”, összegzi Randy Bryson, a Családtörténeti Könyvtár munkatársa.