Hechs László, Jeruzsálem
Damaszkusz pengét váltana

Ehud Barak amerikai utazása előtt kijelentette: „Ha nem sikerül Izraelnek békét kötnie Szíriával, akkor háború lesz.” Az üzenete egyértelmű: ha Izrael nem mond le a Golán-fennsík egészéről, akkor megint háborúznia kell. Az elkényelmesedett izraeli társadalomnak, ha nem akar többet háborúzni, bele kell nyugodnia a fennsík elvesztésébe. De vajon tényleg ez a helyzet?

A Tel Aviv-i egyetem Straté-giai Tanulmányok Jaffai Központja által kiadott „Közel-keleti katonai egyensúly 1999- 2000” című dokumentum szerint sohasem volt olyan kedvező Izrael katonai helyzete Szíriával szemben, mint most. Damaszkusznak tehát valójában nincs katonai választási lehetősége?
A hagyományos fegyverzettel felszerelt szír hadsereg csaknem ugyanabban az állapotban van, mint amikor 1982-ben Libanonban összecsapott az izraeli hadsereggel. A szovjet „Rubelpapát” elveszítette, és nem maradt, aki fegyvert szállított volna neki anélkül, hogy fizetett volna. A jelentés szerint Szíriának 12 gépesített és páncélos hadosztálya áll készenlétben, pontosan ugyanannyi, mint 1982-ben. 3700 tankja ugyan alig kevesebb, mint Izraelé, ám a Merkava tankok sokkal jobban felszereltek. A szírek az Öböl-háborúban való „részt nem vételükért” kapott 2 milliárd dolláron további 400 darab T-72-es tankot vásároltak. Három éve 200, az ukránok által felújított T-55-ös tankot állítottak hadrendbe a Golán-fennsík közelében. 1998-ban pedig további 1000 Kornet típusú olcsó tankelhárító rakétát kaptak az oroszoktól. A londoni Jane katonai szaklap szerint az izraeli tankok páncélzatának ez meg sem kottyan majd.
Ez minden. Damaszkusznak hosszú a kívánságlistája, de pénze egyáltalán nincsen. 1993 óta egyetlen egy fegyvervásárlási üzletet sem volt képes nyélbe ütni, pedig fegyverzetének 80 százaléka felújításra vár. A tankjai éjszaka vakok, a haditengerészete igen rossz bőrben van, három tengeralattjáróját pedig szó szerint megeszi a rozsda.
Húsz évvel ezelőtt vásároltak egy orosz, SAM típusú radarrendszert és légelhárító rakétákat, ám nemcsak a főpróba, de a premier is rosszul végződött. Az izraeli légierő egyik pilótanélküli gépe „letapogatta” a rendszer agyát, egy másik harci gép pedig teljesen megsemmisítette az egész föld-levegő rakétarendszerüket. Miközben a szírek több tucat repülőgépet vesztettek, addig az izraeliek egyet sem.
A Jane szerint az orosz fegyverutánpótlás megszűnése miatt a szír arzenál működésképtelen, vagy legalábbis alacsony hatásfokon működik. A legtöbb, amire Szíria képes lehet, az egy meglepetésszerű támadás a Hermon-hegyről, a Golánról. Egy gyors ENSZ-tűzszünettel megspékelve jobb feltételeket tudna kicsikarni a végső béketárgyaláson. Ugyanakkor a szír hadsereg védekező állásban jelentős erő, függetlenül attól, hogy a fegyverzete elavult. A Jane jelentése szerint Izrael állandó hadserege (187 ezer fő) egy nap alatt vissza tudná verni a szír erőket, az izraeli légierő 12-16 óra alatt légi fölényt biztosítana, és egy erős visszacsapással Szíria elveszítené erőinek 80 százalékát. Ennek ellenére a hírszerzési adatokból ismert tény, hogy a szír vezetés a Golánról történő rajtaütésszerű támadást gyakorolja.
A szírek konvencionális hátrányuk miatt álltak rá a föld-föld rakéták vásárlására és
tömegpusztító fegyverek kidolgozására. Az izraeli katonai vezetést ezek a rakéták aggasztják elsősorban. A rövidtávú Frog-7 és az orosz gyártmányú SS-21 és SS-22 rakéták elég pontosak. A célpont körül 50-60 méterre csapódhatnak be, és 500 kilogramm erősségű robbanófejet tudnak célba juttatni. Különösen akkor alkalmazhatók hatékonyan, ha a szírek a Golán birtokába jutnak. A fennsíkról célba vehetik a Ramat Dávid-i légibázist, és jelentős pusztítást okozhatnak.
A közös izraeli-amerikai Nautilus - program, amely sikerrel halad előre, lézerirányítású elhárító fegyvert kísérletezett ki rövid hatótávolságú rakéták ellen. A terv szerint a lézerfegyvert még ebben az évben hadrendbe állítják.
Szíriának 26 kilövőállása és 260 darab Scud B és C rakétája áll készenlétben. Ehhez vegyi-fegyverként Sarin és VX típusú ideggáz társul. Izrael válasza e rakétákkal szemben a Nyíl-2 rakétaelhárító rendszer, amelyet amerikai segédlettel a közeljövőben állítanak hadrendbe.
A szírek követelik, hogy a
békekötés fejében az Egyesült Államok lássa el őket a régi és kimustrált orosz felszerelés helyett új és modern fegyverzettel. A katonai erőviszonyok azonnal átrendeződnének, ha a szírek letelepednének a Hermon és a Golán stratégiai magaslataira újonnan beszerzett amerikai fegyvereikkel.
Miért kössön Izrael békét, ha ezzel veszélyt hoz magára? Nem kellene mégis ott maradnia a fennsíkon, és megakadályoznia, hogy a szír hadsereg fegyverzetet váltson?
Ezt a dilemmát Barak is ismeri. Bizonyára nem véletlen, hogy a sheperdstowni tárgyalásokkal egy időben Ámosz Jaron tábornok az izraeli hadügyminisztérium főigazgatója - a Haarec jelentése szerint - egy 17 milliárd dolláros fegyvervásárlási csomagtervet tett le amerikai kollégája asztalára. Többek között - ennek keretén belül - Izrael vásárolna az Öböl-háborúban és a koszovói harcokban bevetett 1000-2000 kilométerre is pontosan célzó Tomahawk cirkálórakétákat, amelyeket földről, tengerről és levegőből is ki lehet lőni. Ezek tehermentesítenék a légierőt, és csökkentenék az izraeli pilóták bevetésének kockázatát. Izrael szeretne vásárolni Apache és Black-hawk helikoptereket, valamint Hercules szállító repülőgépeket és 3 Awacs mintájú légi felderítő rendszert is.
A csomagban szerepel egy olyan földi állomás létesítésének a terve, amely összegyűjti az amerikai kémműholdak adatait, továbbá pénzügyi támogatás igénylése a Nyíl-és a Nautilus-program befejezésére. Szó van emellett izraeli-amerikai katonai védelmi szerződés megkötéséről.
Az Egyesült Államok addig nem akarja ezt felajánlani, ameddig nem biztos benne, hogy Izrael el is fogadja. Barak ígéretet tett, hogy csak olyan egyezményt ír alá, amely megerősíti Izrael biztonságát. 1995-ben Simon Peresz miniszterelnök vetette fel egy ilyen egyezmény gondolatát, amely közös védelmi paktum létrehozását irányozta elő Izrael, az Egyesült Államok és azon arab országok között, amelyek békét kötöttek a zsidó állammal. Clinton támogatná ennek a paktumnak a megkötését, mert ez javítaná Barak helyzetét a népszavazáson. Ám Izraelben sokan elleneznek egy ilyen szerződést. A katonai elit szerint ez Izrael katonai manőverezési terét szűkítené. Egy izraeli katonai akció, amely arab ellenlépést váltana ki, automatikus amerikai beavatkozást igényelne.
A kérdés persze kérdés marad. Milyen béke az olyan, amelyet háborús készültséggel kell garantálni? Egy amerikai védelmi szerződés jelentősen nem befolyásolná a népszavazás eredményét. Az izraeli közvélemény jelentős része azért ellenzi a Golán visszaadását, mert úgy érzi, hogy nem kapnának cserébe békét, azaz a fürdővízzel együtt a gyereket is kiöntenék. A szír tárgyalófél, Faruk as-Saraa arrogáns viselkedése a tárgyalásokon, a szírek negatív álláspontja a normalizáció és a biztonsági rendszer kérdésében, az 1967. évi határ követelése olyan tényezők, amelyek nehezítik egy esetleges békeszerződés elfogadását mind a kneszszetben, mind pedig a referendumon.
Itt van a határok kérdése. Szíria azt követeli Izraeltől, hogy vonja vissza csapatait az 1967. június 4-i fegyverszüneti vonalra, annak ellenére, hogy a fegyverszüneti megállapodásban a szírek is elfogadták, hogy a vonal nem tekinthető nemzetközileg elismert határnak. Izrael tárgyalási alapnak az 1923-ban megvont, a Népszövetség által jóváhagyott határt tekinti. Bár a különbség mindössze 18 négyzetkilométer, ez lehetőséget adna Szíriának, hogy ellenőrizze a Banias-forrást, a Jordán északkeleti részét, a Genezáreti-tó északkeleti szegélyét és a Jarmuk északi partját.
Szíria magatartása megütközést kelt Izraelben. Három agresszív háborút indított már a zsidó állam ellen. A Golán-fennsíkról ágyúval lőtte az északi településeket, elfoglalta Libanonnak több mint a felét, és az országot saját tartományának tekinti. Ennek ellenére most béke fejében nem elégszik meg a nemzetközi határral, de visszaköveteli azokat a területeket is, amelyeket 1948-ban fegyveres agresszió útján jogtalanul foglalt el. Arról nem is beszélve, hogy a Zsidó Nemzeti Alapnak 53 ezer dunamnyi (5300 hektárnyi) területe van Damaszkusz közelében, amelyet Edmond de Rotschild báró vásárolt meg zsidók letelepítése céljára az 1930-as években, s amelyet Hafez Asszad szír elnök ellenszolgáltatás nélkül kisajátított.