Hajdú Sándor
Sztrájkélmény

Békéscsaba vasútállomás; kedd reggel; a sztrájk 30. órája. Az állomáson nyüzsgés van. Az elégséges szolgálat keretében a reggeli vonatok érkeznek a környékről. Rajtuk az ingázók tömege. Az információs pultnál rengetegen várakoznak. Mikor indul? Mikor érkezik? Egyáltalán megy-e ez a vonat? Ezek a leggyakoribb kérdések. A pultnál ülő hölgyek igyekeznek mindenkit megnyugtatni: a sztrájk nem az utasok ellen folyik, mindenki eljut mindenhova, csak késve. „Higgyék el - mondja az információs - csak ezzel az egy eszközzel tudunk hatást gyakorolni a vasút vezetőire.”

Menetrendszerűen, de mégis másként    Fotó: Vörös Szilárd

„Az utasok mindezt csak a saját szemszögükből értékelik - teszi hozzá alkalmi kísérőnk, aki mellesleg mozdonyvezető. - A nevemet ne írd le - kéri -, mert nem nyilatkozhat senki, csak a főnökök engedélyével. A tárgyalások két hónap után szinte ugyanott tartanak, ezért nem volt más megoldás, csak a sztrájk. Úgy érzem, hogy a kormány és a MÁV vezetői a televízió nyilvánosságán keresztül szándékosan torzítják el a munkabeszüntetés valódi értelmét és céljait. Szinte minden riport, amit a TV2-n láttam a témáról, csendben uszít a sztrájkolók ellen. Azt akarják elérni, hogy a társadalom megvessen bennünket. Felháborító, ahogyan például szembeállították az egyik adásban az ápolónőket és a vasutasokat. Bemutatták, hogy a vasutasok átlagbére 50-70 ezer forint, addig az ugyancsak éjjel-nappal, ünnepnapon dolgozó ápolók 20-30 ezer forint között visznek haza.
Nevetséges ez a szembeállítás - teszi hozzá -, nem a miénk a magas, hanem a többieké iszonyúan kevés. Hol van ez a politikai ígérgetésekbe foglalt nyugati életszínvonalhoz? Csak a példa kedvéért: Olaszországban alig két hónapja volt sztrájk, Franciaországban rendszeresen ehhez az eszközhöz nyúlnak a közlekedésben dolgozók, pedig a mi bérünk többszörösét viszik haza. Nem az lenne a normális, hogy egy szakképzett dolgozó családi házban éljen, ne legyenek filléres gondjai, autója legyen, és évente egyszer el tudjon menni nyaralni a családjával? Sajnos az a probléma, hogy Magyarországon ezek a luxus-életkörülmények közé tartoznak.
Jómagam éjjel-nappal dolgozva, 12 órás műszakban átlagosan 150 ezer forint fizetést kapok. Azonban az a döbbenetes, hogy ebből csupán 67 ezer forintot viszek haza nettóban. Kérdezem, hol van még egy ilyen ország, ahol több mint 50 százalékát a jövedelmemnek csak papíron látom?! A jelenlegi sztrájk ezért szerintem többről szól, mint a vasútról. Ilyen arrogáns stílusban nem lehet érdekegyeztetést végezni. Itt nem a konszenzus, a megegyezés a cél, hanem az erőfitogtatás, a kollektív szerződésről pedig ne is beszéljünk - folytatja alkalmi szakértőnk. - 1995 és 1998 között hároméves kollektív szerződés volt életben, ezért nem volt sztrájk. Ennek a létrehozásában mindkét fél jelentős engedményeket tett, és tényleg a megegyezés volt a cél, azonban ennek a kormánynak az időszaka alatt mindeddig ez nem tudott megvalósulni. És nem is valószínű, hogy létrejönne.”
„Valami nincs itt rendjén - kapcsolódik be beszélgetésünkbe H. Ferenc, aki Füzesgyarmatra szeretne utazni. Véleménye szerint a sztrájk nem fair,
hiszen az országban egyedül a vasutasoknak van lehetőségük a munkavállalók közül a sztrájk eszközéhez nyúlni. - Megbénul a közlekedés, ha a mozdonyvezetők nem veszik fel a munkát. Meg aztán csak az állammal szemben lehet ezt megtenni, a vállalkozói szférában nem.” „Megteheti ezt mindenki” - válaszolják a vasutasok. Azért többes számban, mert a beszélgetés közben néhány sztrájkoló csatlakozott hozzánk. „Dehogy - mondja Ferenc - a közalkalmazottakat úgy kirúgják, mint a pinty, ha meg merik tenni. Mennyi kár éri a vasutat, hiszen így is veszteséges! A három nap munkabeszüntetés közel 400 millió forint forgalomkiesést okozott a felmérések szerint.”
A vasút helyzete kényes… Aki gyakran utazik vasúton az országban, tapasztalja a néha siralmas körülményeket. Különösen a tiszántúli régióban katasztrofális a pályák, kocsik állapota, mely finoman szólva is csak a balkániakhoz mérhető. A menetidők az ország méretéhez és az utazási távolságokhoz képest óriásiak.
A lehetséges megoldások között Katona Kálmán megjelölte a privatizációt, de alkalmi beszélgetőpartnereim szerint ez légből kapott ötlet. „Miért?” - teszem föl a kérdést. „A válasz pofonegyszerű - vágják rá a vasutasok. - A teherforgalom és a kereskedelmi részleg nyereséget termel, azonban a személyszállítás során keletkezett veszteségeket nem képesek pótolni.” Hogy mi a veszteségek oka? Az állam törvényileg írja elő a vasút számára a menetdíj-kedvezmények biztosítását a különböző társadalmi csoportok számára. A kedvezmények által okozott bevételkiesést azonban soha nem pótolta.