Vissza a tartalomjegyzékhez

Scharrer János, Novosztyi
Oroszország jövője az erős állam


„Oroszország nagy ország marad”    Fotó: Kommerszant

- Az ezredfordulón számos országban készítenek számvetést. A jövőt az emberek általában egyszerre közelítik meg optimistán és félelemmel. Ön a XX. század utolsó napján vette át a Föld területe szerint a legnagyobb ország vezetését. Hogyan látja Oroszország jövőjét?
- Nálunk ezek az érzések - a remény és az aggodalom - különösen erősek. Kevés országnak jutott a XX. században annyi megpróbáltatás, mint Oroszországnak. Országunk ma nem tartozik a gazdaságilag és társadalmilag magasan fejlett országok közé. Hazánk nagyon nehéz gazdasági és szociális problémák elé néz. A 90-es években a GDP majdnem felére csökkent, ezzel a lemaradásunk az USA-tól tíz-, Kínától ötszörös, 1998-ban az egy főre eső GDP 3500 dollár volt, ami ötször kisebb, mint a „hetek” államaiban. Végtelenül alacsony a termelékenység. A világtrenddel ellentétben jelentősen csökkentek a fejlesztésre és kutatásra fordított összegek. A tőkebefektetések és az innovációra fordított figyelem elégtelenségei a versenyképes termékek csökkenéséhez vezettek. Különösen nagy a piacvesztésünk a tudományigényes fogyasztási termékek vonatkozásában, amelyekkel az USA részesedése a világpiacon 36, Japáné 30, míg a miénk 1 százalék. Ma az oroszok átlagjövedelme az USA-polgárokénak egytizedét éri el, de romlottak az életszínvonal egyéb mutatói is.
- Hogyan tovább?
- Most Oroszország előtt ez a kérdés áll. Hogyan működtessük teljes erővel a piaci mechanizmusokat, hogy küzdjük le a társadalomban ható mély eszmei és politikai zűrzavart? Hova akarunk tíz, tizenöt év múlva jutni? Milyen anyagi és szellemi erőforrásaink vannak? Ezeket a kérdéseket az élet teszi fel, a mindenki által érthető megválaszolásuk nélkül nem tudunk hatalmas országunkhoz méltó ütemben haladni.
A válaszok elszakíthatatlanok múltunk és jelenünk tanulságaitól. A század majd háromnegyedében Oroszország a kommunizmus megvalósításának jegyében élt. Hiba lenne tagadni ezen idők eredményeit, de még nagyobb hiba lenne nem látni azt a hatalmas árat, amelyet ezért a társadalmi kísérletért fizettünk. A szovjet hatalom nem tette virágzóvá az országot, dinamikusan fejlődővé a társadalmat és szabaddá az embert. A gazdaság ideologizált megközelítése folytonos elmaradásba taszított a fejlett országokhoz képest. Bármilyen keserű, be kell ismerni, hogy hét évtizeden át zsákutcába mentünk, eltértünk az emberi civilizáció útvonalától.
Oroszország már kimerítette a politikai-gazdasági és társadalmi megrázkódtatások, katasztrófák és radikális átalakítások lehetséges keretét. Csak a fanatikusok, becstelenek képesek egy új forradalmat kiváltani.
- A Nyugat felé történő közeledés ugyanakkor megtorpanni látszik…
- A kilencvenes évek tapasztalatai azt mutatják, hogy hazánk megújulása nem érhető el a külföldi sémák és absztrakt modellek másolásával, az orosz talajba történő egyszerű átültetésével. Minden országnak, így nekünk is a saját utunkat kell megkeresni. Igaz, ebben nem voltunk túl sikeresek. A saját utat csak az utóbbi egy-két évben kezdtük kitapintani. Csak akkor számolhatunk a jobb jövővel, ha a piacgazdaság és a demokrácia általános elveit organikusan egyesíteni tudjuk az orosz realitásokkal.
Ezek az elmúlt század tanulságai, amelyek lehetővé teszik egy hosszú távú stratégia felvázolását ahhoz, hogy történelmileg viszonylag rövid idő alatt leküzdjük az elhúzódó válságot, létrehozzuk az ország gyors gazdasági és szociális fejlődésének előfeltételeit.
A szakértők számításai szerint évi 8 százalék GDP növekedési ütemmel 15 év alatt elérjük Portugália és Spanyolország mai fejlettségi színvonalát. Ha ez 10 százalékra nő, elérjük az egy főre eső GDP-ben a mai Nagy-Britanniát, vagy Franciaországot. Hát ezért kell minél gyorsabban kialakítani és megvalósítani a hosszú távú stratégiánkat.
- Ön szerint képes erre az orosz társadalom?
- Meggyőződésem, hogy a növekedés üteme nemcsak gazdasági, hanem politikai, sőt bizonyos értelemben ideológiai probléma is. Ezért - nézetem szerint - a jelen időszak különösen fontos az orosz társadalom konszolidálása szempontjából.
A gyümölcsöző alkotómunka, amelyre hazánknak ma oly nagy szüksége van, lehetetlen egy megosztott, széthulló társadalomban. Ebben a században Oroszország kétszer volt ilyen állapotban: 1917. október után, és a 90-es években. Az első esetben a társadalom konszolidációját erőszakkal érték el. Erről jut eszembe a mostanában tudósok, politikusok, újságírók által létrehozni szükségesnek vélt „állami ideológia”. Ahol ilyen van, ott nincs helye a szellemi és lelki, a sajtó-, sőt a politikai szabadságnak sem. Ellenzem bármilyen formájú hivatalos ideológia visszaállítását. A demokratikus Oroszországban nem lehet az állampolgári egyetértést kikényszeríteni. Az egyetértés csak önkéntes lehet. Annak, hogy a reformok ilyen lassan haladnak, egyik oka a polgári egyetértés, a társadalmi konszolidáció hiánya. Elfecséreljük az erőket a politikai vitákra, és nem a megújulás feladatainak megoldására fordítjuk őket. Bár az elmúlt másfél évben láthattunk bizonyos pozitív változásokat. A nép többsége több felelősséget tanúsít, mint sok politikus. Az emberek biztonságot akarnak, hogy ne hónapokra, hanem évekre, évtizedekre tervezhessék a jövőjüket. Ki akarják használni a különböző tulajdonformák, a piaci viszonyok, a vállalkozás szabadsága által nyújtott lehetőségeket. Ezen az alapon kezdődött meg az a folyamat, melyben népünk a csoport- és etnikai érdekek fölé emelkedő, általános emberi értéket fogad el, mint a szólás, az utazás, a személy szabadsága és más alapvető politikai jogok.
- Sokan aggodalommal figyelik a nacionalizmus erősödését Oroszországban…
- Az orosz társadalom konszolidálásának egyik alapköve a hagyományos orosz értékek elismerése. A hazafiság - mely fogalmat sokszor lekicsinylő, sőt negatív értelemben használnak, pedig a többség megőrizte a pozitív értelmezését. Ha ez az érzés mentes a birodalmi ambícióktól, más nemzet lebecsülésétől - nincs rossz értelme. A hazafiság elvesztésével elveszítjük nemzeti büszkeségünket, és mint nép elveszünk.
Nagyhatalmiság. Oroszország nagy ország marad. Ez geopolitikai, gazdasági és kulturális létéből adódik. Ez határozta meg teljes történelme során a lakosság tudatát, az állam politikáját, és így van ez ma is. Azonban ezt a jelentést ma más tartalommal kell megtölteni. A mai világban a nagyhatalmi erő nem annyira a katonai erőben, mint abban a képességben jelenik meg, hogy mennyire képes vezetőnek lenni az élenjáró technológia alkalmazásában, a nép magas életszínvonalának biztosításában, biztonsága megőrzésének képességében és abban, hogy mennyire képes megvédeni nemzeti érdekeit a nemzetközi színtéren.
Államiság. Oroszország nem válik hamarosan olyanná - ha egyáltalán azzá válik -, mint az USA, vagy Nagy-Britannia, ahol a liberális értékeknek történelmi hagyományai vannak. Nálunk az állam és intézményei mindig kizárólagosan fontos szerepet játszottak az ország életében. A társadalom elvárja az állam irányító és szabályozó szerepének olyan fokú helyreállítását, amilyet a hagyományok és a jelen helyzet megkíván.
Szociális szolidaritás. Tény, hogy Oroszországban a kollektív tevékenységi formákhoz jobban vonzódtak, mint az individuálisokhoz. Mélyek a paternalista gyökerek. Az oroszok többsége megszokta, hogy helyzetének javítását ne a saját tevékenységétől, hanem az állam gondoskodásától várja. Ez a szokás nagyon lassan tűnik el. Ezt figyelembe kell vennünk a szociálpolitikánkban.
- Hol húzná meg a határt az erős állam és a totalitárius állam között?
- Úgy tűnik, hogy az új orosz eszme az általános emberi és a történelem által kipróbált orosz értékek szerves egységéből alakul ki. Nem szabad erőltetni, de megszakítani, szétrombolni sem ezt a fontos folyamatot. Nem engedhetjük meg, hogy a polgári egyetértés csírái áldozatul essenek bármilyen választási kampánynak. Ilyen értelemben a duma-választások optimizmusra adnak okot. Meggyőződésem, hogy a nép sorsa iránti felelősségérzet felülemel mindenkit a párt- és más érdekeken.
Olyan időszakban élünk, amikor Oroszország felemelkedésének kulcsa az állami-politikai szférában van. Oroszországnak erős államhatalomra van szüksége. Ez nem a totalitárius rendszerre való felhívás. Az erős államhatalom Oroszországban demokratikus, jogszerű, cselekvőképes föderatív államot jelent.
Oroszország sok évszázados történelmének egyik legnehezebb időszakát éli át. Az utóbbi 200-300 év során valószínűleg először reális annak a veszélye, hogy a világ államainak második-harmadik sorába kerül. Minden fizikai, szellemi és erkölcsi erőnket meg kell feszíteni, hogy ez ne történjen meg. Összehangolt alkotó munkát kell végeznünk, helyettünk senki nem teszi meg. Most minden azon múlik, hogy képesek vagyunk-e felismerni a veszélyt, összefogni és nekilátni ennek a hoszszadalmas és nehéz munkának.
- Elnök úr, köszönjük a beszélgetést.