Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
Vádemelés az explébános ellen

A Kecskeméti Városi Ügyészség folytatólagosan elkövetett, különösen nagy kárt okozó csalás bűntette; jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntette; nagyobb kárt okozó, üzletszerűen, részben folytatólagosan elkövetett csalás bűntette; nagyobb értékre, üzletszerűen elkövetett sikkasztás bűntette; valamint számviteli fegyelem megsértésének vétsége elkövetésével vádolja G. György békéscsabai explébánost. Az immár harmadik per tárgyalása január 11-én kezdődött Békéscsabán, a városi bíróságon.

A volt katolikus plébános ellen eddig két eljárás folyt. Az egyiket az egyházi bíróság indította, de a testület minden vádpont alól felmentette. A második - amelyet a hitelezők kezdeményeztek - már világi bíróság előtt zajlott. A perben érintett Szeged-Csanádi Püspöki Hivatal viszontkeresettel élt, és kérte a bíróságot, mondja ki, hogy a kölcsönöket G. György mint magánszemély vette fel, ezért a tartozást is ő köteles visszafizetni. A békéscsabai bíróság tanúként meghallgatta a volt plébánost, és arra jutott, hogy a kölcsönöket a plébánia vette fel, így a hitelt kamataival együtt a püspöki hivatalnak kell visszafizetnie. A mostani harmadik perben a Kecskeméti Városi Ügyészség vádolja G.-t több bűntettel.
G. György 1993-ban került Békéscsabára, ahol egészen 1997-ig látott el egyházi szolgálatot. Tevékenysége alatt közel hatvanmillió forintot vett fel magánszemélyektől és a Polgári Banktól egyházi célokra, amelyekről egyházi elöljárója nem tudott. A kölcsönök céljaként először a katolikus iskola működése lett megjelölve, később minden indok nélkül magas kamatot ígérve. A kölcsönök többsége - közel harmincmillió forint - nem került visszafizetésre, és a vádirat szerint az összegek felhasználása sem ismert. Az egyházközség egyébként jelentős vagyonnal rendelkezik, több nagy értékű ingatlanja van - nem templomok -, amelyek a kölcsönök viszszafizetésére fedezetül szolgálnak.
A megelőző bírósági eljárás során jogerősen megállapították, hogy a „…kölcsönvevő minden esetben egyértelműen az elsőrendű alperesi plébánia, az elsőrendű alperes hivatalos bélyegzője szerepel az okiratokon…”
A plébános és védője ezzel szemben azt állítja, hogy a felvett pénzeket az egyházi intézmények, a katolikus általános iskola működtetésére és fejlesztésére fordította. Az összeg egy részét olyan vállalkozásokba fektették, amelyek hasznából a hívek kölcsöneit kívánták törleszteni. G. György és védője, dr. Feldmayer Péter „védekező iratot” készített. Védekezésében az explébános belső egyházpolitikai okokat emleget, amelynek célja véleménye szerint az ő lejáratása. Elismeri felelősségét a könyvvezetési hiányosságok tekintetében. A védekező iratban végezetül a következő áll: „Nem követtem el semmiféle bűncselekményt… nem rajtam múlott, hogy elüldöztek a plébániáról…”