Vissza a tartalomjegyzékhez

Varga József
Mátyus János a Cottbusé

Az év elején megkezdődött az átigazolási időszak. A legnépszerűbb magyar csapat, a Ferencváros máris jelentős lépéseket tett egy ütőképes gárda kialakításáért. Január elsején szerződést kötöttek Váczi Zoltánnal, aki már tavaly elkötelezte magát a Fradihoz. Az egyik legvitatottabb magyar klasszistól sokat várnak a vezetők, hiszen tehetségével előre viheti az őszt méltatlan helyen (8.) záró 26-szoros bajnokot.

A játékosvásárlásokhoz sok pénzre van szükség, ezért erre áldozni is kell. A Fradi is ezt tette, mivel hétfő éjszaka eladta válogatott védőjét, Mátyus Jánost. Az elmúlt másfél szezon alatt vitathatatlanul biztos pontja volt csapatának a balhátvéd, aki fontos gólokkal is segítette az együttest. A sikertelen angliai próbajátékok után az őszt is az Üllői úton kezdő védőért, a német Energie Cottbus jelentkezett be. A ferencvárosi vezetők Mátyus érdekeit is szem előtt tartva éjszakába nyúlóan tárgyaltak. Kevéssel éjfél előtt aláírásra került a szerződés, Mátyus 60 millió forintért a másodosztályban szereplő gárdához igazolt. A jelenleg második Cottbus szeretne feljutni, és ezért szerezték meg a remek védőjátékost.
A feladat adott, pótolni az üresedést. A Fradi vezérkara kedden már tárgyalt is Schindler Szabolcs személyében egy lehetséges utóddal. A Gázszer védőjének fél évig még szerződése van, de jelezte, szívesen játszana a Fradi mezében. További játékosok is megegyeztek a legeredményesebb múltú alakulattal. Tavasztól a siófoki Csoknay Norbert, valamint a váci Rob Kornél és Vén Gábor is zöld szerelést húzhat. A vezetők szeretnék a csapathoz csábítani még a Nagykanizsa két játékosát is. Horváth Gyula és Dragan Crnomarkovics erősítést jelentene a dobogós hely megszerzését kitűző Ferencvárosnak. A távozókról még csak elképzelések hallhatók. A fiatal Bócz Tamás iránt a Kispest érdeklődik, míg várható Selimi és Fülöp távozása is.
A másik nagy múltú egyesület, az UTE is javítani kíván jelenlegi helyzetén. Első lépésként visszaigazolták legendás játékosukat, a Liverpoolban is megfordult Kozma Istvánt. Az őszt Tatabányán töltő egykori válogatott másfél évre igazolt újra szeretett klubjához. Vácról ékezett Kovács Péter, aki két és fél évre írt alá.
A valamivel több mint ötszázezer forintért eladott váci gárda, amely 1994-ben bajnok is volt, sorban veszti el értékeit. A Vác játékosai, mint látjuk, kelendő portékák, hasonlóképpen a szintén csődhelyzetbe került Siófok labdarúgói is. Pest Krisztián döntésén múlik, hogy a tavaszt lilában tölti-e. A csapatkeret-szűkítést tervező újpesti vezetők, lehet, hogy visszaküldik az MTK-tól kapott játékosokat vagy a junior csapat keretébe kerülnek. Sebők Vilmossal nem sikerült megegyeznie az Újpestnek, viszont úgy tűnik, a válogatott védője az angol Porstmouthtal megegyezhet. A tavaszi szezon kezdetéig sok idő van hátra, és várhatólag jelentős játékosmozgás lesz, hiszen több csapat is múltjához méltatlan módon szerepelt az ősszel. A szurkolók megtartása pedig mindennél fontosabb feladat.