Érdekes módon a tévéhálózatok közül egyik sem közölt semmit a dologról
szilveszter éjszakáján. Még a New York Times újévi számának első oldalán sem
hatalmas szalagcím, csupán egy cikkecske tudatta az olvasóval, hogy Jelcin orosz elnök
lemondott, Vlagyimir Putyin vette át a hatalmat ügyvezető elnökként, és márciusban
lesznek a választások.
Az amerikai közvéleményt élénken foglalkoztatja a kiszemelt és most már szinte
bizonyosra vehető utód politikai meggyőződése, amit sem Jelcin, sem ő maga nem tett
világossá. Mindössze annyit tudunk róla, hogy a KGB tisztje volt és miniszterelnökként
könyörtelen támadást indított a csecsenek ellen. Ugyanakkor azonban ösztönözte a
gazdasági reformot, beszélt a nyugati kapcsolatok megjavításának szükségéről,
valamint szövetségben áll Oroszország néhány leghaladóbbnak mondható politikusával.
Az sem közömbös, hogy voltaképpen mi történt azokkal a politikai tényezőkkel, akik
még alig néhány hete versenybe kívántak lépni az elnökség elnyeréséért. Nem
hallani például Primakov, illetve Csernomirgyin volt miniszterelnökökről, akik szinte
egyik napról a másikra eltávolodtak a politikai élettől. Nem egészen tizenkét hét
van hátra a választásokig, de eddig még egyetlen komoly politikus sem kötelezte el
magát arra, hogy fellépjen Vlagyimir Putyin ügyvezető elnökkel szemben. A Jabloko Párt
vezére, Grigorij Javlinszkij a hangját sem hallatta, amióta Jelcin lemondott.
Alekszandr Lebegy, volt tábornok, aki indult az 1996-os elnökválasztáson,
kijelentette, hogy túlságosan lefoglalja a krasznojarszki kormányzói tiszt, így idén
nem lép a szorítóba.
Az amerikai közvélemény számára furcsa és a régi szovjet választásokra emlékeztet
a jelölteknek ez a hiánya, hiszen ebben az országban ketten küzdenek a Demokrata Párt
és öten a Republikánus párt elnökjelöltségének elnyeréséért. Vajon milyen
politikai mesterkedések folyhatnak Oroszországban a kulisszák mögött, és milyen megállapodásokat
köthetett lemondása előtt Jelcin, hogy ilyen helyzet alakult ki? Hiszen már hosszú
ideje úgy látszott, hogy az ő kezéből is kicsúszott a hatalom gyeplőszára. Nem
lehetetlen, hogy mindez kapcsolatos azokkal az üzletemberekkel, akik igen közeli
viszonyban voltak a lemondott elnökkel és akik a sajtószabadság ellenére is erősen
ellenőrzésük alatt tartották az orosz médiát.
Az mindenesetre igen érdekes, hogy az amerikai média ugyan foglalkozik az oroszországi
helyzettel, de mind az elnök, mind a pártok vezetői, mind a kongresszus tagjai eddig
vajmi kevés figyelmet fordítottak Jelcin hirtelen lemondására. Jóformán egyetlen
nyilatkozat sem hangzott el az ügyben.
A szemlélődő átlagember számára rendhagyó ez a magatartás, hiszen nem kis horderejű
dologról van szó. Lehet, hogy Oroszország nagyhatalmi álmai szertefoszlottak, de ma még
akkor is atomfegyverekkel bőségesen rendelkező állam, amelyet továbbra sem lehet
kihagyni a számításból.