Hetek - IV. évfolyam, 2. szám, 2000. január 08

Borisz Jelcin újból arra késztette az egész világot, hogy róla beszéljen. Természetesen most is csak a jól bevált receptet használta: tégy olyat, amit senki sem vár tőled. Önkéntes lemondása szilveszteri szenzáció lett, és azzal is a hírek élére került, hogy búcsúja után első útja a Szentföldre vezetett. Jelcin az ortodox karácsony alkalmából az ukrán, a grúz, a fehérorosz, a bolgár, a román és a görög államfővel együtt látogatást tett I. Diodorosz jeruzsálemi görög ortodox pátriárkánál, akitől mindannyian megkapták az egyház egyik legmagasabb kitüntetését: a Szent Sír Lovagrend tagjaivá fogadták őket.

Jelcint szemmel láthatóan nagy örömmel töltötte el az esemény, és meghatotta a kitüntetés. Mint mondta, először jár a Szentföldön, és vendéglátói előtt Jeruzsálemben kijelentette, hogy Oroszországban az antiszemitizmus már a múlté, és hogy hazája békés viszonyt akar a világ összes nemzetével: országa soha nem lesz agreszszor, nem fog megtámadni egyetlen országot sem. Ezer Weizman izraeli államfő a Jelcin tiszteletére adott díszebéden elmondta: Oroszországnak a történelem során erősen változó volt a viszonya a zsidósággal, „történtek csodálatos dolgok, de a zsidók szívében szomorúság is van”. Weizman csak egyetlen ember példáját említette, Nátán Scsaranszkij izraeli belügyminiszterét, aki mielőtt kivándorolhatott a Szovjetunióból, kilenc évig ült börtönben.
A rendkívüli és kiszámíthatatlan politikusnak tartott Jelcin hű maradt magához. Lemondásának indítékairól újévi beszédében azt mondta: „Mindent megtettem, amit tudtam. Egy új nemzedék növekszik föl. Az a nemzedék, amely többet és jobbat tud tenni.” Ehhez még bizakodva hozzátette: „Oroszország nem fordul vissza többé a múltba.”
Az biztos, hogy ezek a következtetések a parlamenti választás eredményéből fakadnak, ami Jelcin és társai fényes győzelmét jelentette a Luzskov és Primakov által vezetett Haza - Egész Oroszország párttal szemben. Az újonnan alakult Medvegy - Jegyinsztvo („Medve - Egység”) sikere, mely kimondottan Putyinnak mint Jelcin örökösének támogatását tűzte ki célul, gyakorlatilag a kommunisták feletti győzelmet is jelentette.

Vlagyimir Putyin orosz ügyvezető-elnök és Jurij Luzskov moszkvai főpolgármester. Luzskov újabb négy évig tölti be a tisztséget, de az elnökválasztáson nem indul Fotó: MTI

A lemondás nyomán március 20-án kerül megrendezésre az előrehozott elnökválasztás. Erről a Szövetségi Tanács - az orosz törvényhozás legfelsőbb szintje - döntött. Az ügyvezető elnöki tisztséget jelenleg betöltő Putyin találkozott a duma új és régi frakcióvezetőivel, és azt ígérte nekik, hogy az elnökválasztáson minden jelölt egyenlő eséllyel indulhat. A valóságban azonban Putyin jelöltként jóval kedvezőbb feltételekkel rajtol. Erről ő maga is említést tett egy vele készült interjúban, ahol elmondta, hogy Jelcin a távozásával nyilvánvalóan a többiek elé helyezte őt. Ha ez nem így lett volna, akkor Jelcin lemondása sem történt volna meg. Jelcin csak Putyintól kaphatott hálából „életfogytiglani” állami nyugdíjat, amely az elnöki fizetés háromnegyedét teszi ki, ezenkívül védelmet, a korábbi egészségügyi ellátás megtartását és ami a legfontosabb, mentelmi jogot, bár lányának, Tatjánának távoznia kellett Kreml-beli tanácsadói posztjáról.
Oroszországban kevesen kételkednek abban, hogy Putyin lesz a következő elnök. Fő vetélytársa a kommunista Zjuganov lesz, a választás demokratikusabbá tételére pedig indul még Zsirinovszkij és Javlinszkij is. Ugyanakkor sem Primakov, sem Luzskov nem készül összecsapni Putyinnal. Pártjuk már január 5-én Putyin támogatását ígérte.
Mi várható Putyintól mint újdonsült államfőtől? Először is a kaukázusi háború győztes befejezése. Akármilyen nyomást is gyakorol a Nyugat Oroszországra, Putyin nem fog meghátrálni. Nem is teheti, hiszen politikai népszerűsége pontosan ezen a hadműveleten alapult meg.
Jellemző, hogy Putyin az újévet Csecsenföld fölött egy helikopteren kezdte. Utazásának célja katonák és tisztek kitüntetése volt. Hozzájuk intézett beszédében kifejtette: „Csecsenföldön arról van szó, hogy véget kell végre vetni Oroszország széthullásának.” Oroszország új vezetőjének ez a legfontosabb feladata, nem pedig a piacgazdasági reformok.
Putyin azt is kinyilvánította már, hogy nem kívánja vakon utánozni Jelcint. Úgy tűnik, hogy a „csőlátásos” liberalizmus korszaka Jelcinnel együtt véget ért. A jövőben inkább az állam szerepének megerősödése várható a társadalom életének minden területén.
Putyin nyilvánvalóan fontos szerepet szán a hadseregnek, rendőrségnek és biztonsági szervezeteknek. Eddigi nyilatkozataiból kitűnik, hogy szükségszerűnek tartja a hadiipar újjáélesztését: nemcsak a hadsereg és a védelem megerősítése érdekében, hanem az ország szociális feladatainak megoldását is elősegítendő, így csökkentve a munkanélküliséget is.
Így Putyin elnökké választásával Oroszország a korábbi modellhez térhet vissza, melyben az állam tekintélye és ereje a bel- és alkupolitikában egyaránt nem a gazdasági, hanem a hadierőn, a különleges biztonsági alakulatokon és a bürokrácián alapul. Ez pedig távolról sem azonos a Nyugat elvárásaival.

Vélemények a búcsúról

Hetek-összeállítás
A Vremja című orosz lap a hatalomváltással kapcsolatosan kiemeli: „Jelcin családjával együtt elillan a Kremlből az elmúlt évtized sajátos, romantikus és ugyanakkor kijózanító légköre. Mondjon bárki bármit is, ilyen sokáig államfőnek lenni ebben az országban valóban állampolgári hőstett.”
Bill Clinton amerikai elnök a Time magazin számára írt esszéjében az orosz demokrácia atyjának nevezve emlékezik meg Jelcinről. Clinton szerint az orosz demokratikus átalakulásért senki nem érdemel több elismerést Jelcinnél.
Carter exelnök egykori nemzetbiztonsági főtanácsadója, Zbigniew Brzezinski az orosz helyzetről a The Wall Street Journal Europe-ban írt igen borúlátó elemzést. Úgy véli, hogy Jelcin elnök lemondatása olyan puccs volt, amely csak az oligarchák és a katonai-biztonsági főnökök kis csoportjának érdekeit szolgálja, amely felajánlotta a lemondás lehetőségét Jelcinnek, s cserébe büntetlenséget helyezett kilátásba a volt államfőnek az őt és környezetét érintő korrupciós és egyéb vádakkal szemben.
A francia Dominique Moisi, a Nemzetközi Kapcsolatok Francia Intézetének igazgatóhelyettese a belga Le Soirnak adott nyilatkozatában szintén azzal magyarázza a váratlan őrségváltást, hogy Jelcin „büntetlenül akart kikerülni egy olyan helyzetből, amelyet már nem tudott kézben tartani; minden választási esélyt meg akart adni Putyinnak, az egyetlennek, aki képes volt szavatolni ezt a mentességet”.
A Die Welt Bizánc szellemét véli fölfedezni az orosz demokrácia körül, mert bár törvényt nem sértett, Borisz cárnak így is sikerült rányomnia lemondására az egyeduralkodó bélyegét, amidőn legkedvesebb hercegére hagyta birtokait. A Jelcin-korszak ezáltal úgy ér véget, ahogyan az utóbbi években mutatkozott: egy úrhatnám „bagázs” tetszése szerint rendelkezik az ország erőforrásaival, s a népet saját érdekei játékszerének tekinti.
Kilencévi elnökségének mérlegét megvonva a Frankfurter Rundschau rámutat, hogy Jelcin tekintélyelvű alkotmányt fogadtatott el a néppel, a parlament tehetetlenebb, mint ami a civil társadalom felépítésének használhatna. Gazdasági-szociális téren még siralmasabb a kép. A rablókapitalista oligarchia gyorsabb ütemben fosztja ki az ország ipari és pénzügyi értékeit, mintsem a külföldi hitelezők be tudnák foltozni a lyukakat. Oroszország képe ma csaknem olyan fekete, mint amilyen vörös volt egykor a Szovjetunióé.
A Mladá Fronta Dnes című cseh liberális napilap elismeri ugyan Jelcin érdemeit a demokrácia kiépítésében, ám úgy véli: „Oroszország nem tart ott, ahol szeretne: megalázott, szegény és nemigen működő állam. Ezért Borisz Jelcin sem lehet az, ami lenni szeretett volna: az új Oroszország tisztelt alapító atyja.” Jelcin személyiségét értékelve leszögezi: „Borisz cár mindig is egyik szimbóluma marad a hidegháború befejezésének, Oroszország átállásának a kommunizmusról a demokráciára. Ugyanakkor személyi hatalmának kultusza meggátolta a normális parlamentáris demokrácia létrejöttét. Jelcin politikai felelősséget visel több tízezer csecsenföldi civil haláláért is.”