A szír-izraeli tárgyalások második fordulója 2000. január 4-én kezdődik az
amerikai Központi Hírszerző Hivatal (CIA) Virginia állambeli létesítményében. A
világtól és a tömegkommunikációtól elzárva egy sűrű erdő mélyén rejtőzik az
az épület, amelyben a CIA a volt Szovjetunió javára történő kémkedéssel gyanúsítottakat
tartotta vizsgálati fogságban a hidegháború idején. A házigazda Madeleine Albright
lesz, a kerítést a rossz nyelvek szerint kolbászból fonják majd, és természetesen a
kongresszusi segélyek formájában érkező mézesmadzag sem maradhat el.
A napirend körül azonban máris vita bontakozott ki. Izrael előbb a biztonsági
rendszerről, a két ország közötti diplomáciai kapcsolatok normalizálásáról, és
a vízforrások ellenőrzéséről akar tárgyalni, Szíria viszont a végleges határ
kijelölését helyezi előtérbe, s csak azután hajlandó foglalkozni egyéb kérdésekkel.
A vita nemcsak formális jelentőségű. Ehud Barak szerint Izrael csak az után dönt a
visszavonulás mértékéről, hogy világossá vált: mi garantálja majd biztonságát,
Szíria milyen mértékben normalizálja kapcsolatát a zsidó állammal, és Izrael
milyen mértékben lehet nyugodt afelől, hogy a Genezáreti-tavat és a Jordánt tápláló
mellékfolyókat a szírek nem terelik el természetes medrükből.
A szírek ragaszkodnak továbbá ahhoz, hogy a zsidó állam az 1967-es, a hatnapos háború
előtti fegyverszüneti vonalra vonuljon vissza. Ezt Izraelben elutasítják, mivel ez Szíriát
a Genezáreti-tó partjáig engedné, amivel az arab állam a nemzetközi jog értelmében
igényt tarthatna a tó felére is. Izrael ezzel szemben az 1923. évi nemzetközi határt
veszi alapul, amelyet a Népszövetség húzott meg.
1921-ben a Golánt a térképek még Palesztina részeként, az eljövendő zsidó nemzeti
otthon területeként mutatják. 1923-ban egy angol-francia egyezmény a Népszövetség
jóváhagyásával a Golánt a francia övezethez csatolta.
Ha a második tárgyalási forduló eredménnyel zárul, akkor - szír jóváhagyással
- megkezdődhet a tárgyalás a libanoni csapatkivonásról is. Erre Izraelben már el
is készültek a tervek, amelyek szerint megerősítik, és fallal veszik körül a határ
menti településeket, valamint őrtornyokat építenek. A tervet Ehud Barak már jóváhagyta,
és az építkezést minden valószínűség szerint februárban megkezdik.
A katonai vezetés szerint nincs különbség aközött, hogy a kivonulás egyezménnyel
vagy anélkül történik. Izrael nemigen bízik abban, hogy egy megkötendő békeszerződéssel
megszűnnek a háborús cselekmények a határ mentén. A Libanonnal folytatandó tárgyalásokat
azonban csak szír jóváhagyással lehet befejezni. Ez azt is jelenti, hogy amíg a szírek
meg nem kaptak mindent, amit el akartak érni, addig Libanon sem írhat alá szerződést.
Ebből is világos, hogy Libanon függetlensége látszat csupán. Az ország túlnyomó részét
egy 50 ezer fős szír kontingens tartja megszállva, a libanoni kormány, „kiskorú”
lévén, Asszad gyámsága alá tartozik. Önállóan nem hozhat döntéseket, csak a szír
„nagybácsi” jóváhagyásával.
Baraknak nem lesz könnyű helytállnia. Ha sikerül megállapodást kötnie, azt még el
kell fogadtatnia a knesszetben, és a megrendezendő népszavazáson is. A Golánról szóló
törvény alapján a terület hovatartozása egyszerű többséghez, 61 képviselő jóváhagyásához
van kötve. Egyáltalán nem biztos azonban, hogy Barak megkapja ezt a támogatottságot.
A koalíciós partnerek közül a Nemzeti Vallási Párt, és a Scsaranszkij-féle Jiszráel
Ba-Alija is elutasítja a Golánról való kivonulást. A Sasz még nem döntött, mivel
Ovadja Joszéf egyelőre tanulmányozza a kérdést. Kaduri rabbi, a 103 éves bölcs
azonban már döntött: „Nem vonulunk ki arról a földről, amit az Úr Mózes tanítónknak
megígért.”
Barak hasonló gondoknak néz elébe a népszavazáson is. A közvélemény-kutatások
szerint ugyanis a megkérdezettek 57 százaléka ellenzi a Golán teljes feladását, 54
százaléka pedig mindennemű kivonulást ellenez. Barak, hogy az ellenzéket leszerelje,
a szír és a libanoni megállapodást egy csomagban kívánja a nép elé terjeszteni,
hogy aki a libanoni kivonulást támogatja, de a golánit nem, az is igennel szavazzon.
Barak nagy erőfeszítéseket tesz, hogy kiszabadítsa az 1985-ben eltűnt pilótát, Ron
Aradot, és az 1982-ben, a libanoni háborúban eltűnt izraeli katonákat is. Cserébe a
héten lehetővé tették, hogy egy háromnapos tűzszünet keretében a Vöröskereszt összeszedhesse
az iszlám szervezet elmúlt hónapban elesett fegyvereseinek holttesteit, és szabadon
engedtek öt libanonit.
Addig azonban még meg kell alkotni a népszavazásról szóló törvényt, mert ezt az
intézményt az izraeli jog idáig nem ismerte. Törvény egyelőre nincs, de javaslatból
kettő is van. A kormányjavaslatban a kormány szövegezi meg a kérdéseket, és a döntést
a szavazásban résztvevők egyszerű többsége hozza. A Likud javaslatában, amelyet a
kormánypártok közül a Nemzeti Vallási Párt, és a Jiszráel Ba-Alija is támogat, a
Legfelsőbb Bíróság jelöli ki a kérdéseket, és a döntést a szavazásra jogosultak
60 százalékához, vagy a leadott szavazatok 50,1 százalékos minősített többségéhez
kötné.
A kormány ellenzi a Likud javaslatát, mondván, hogy azzal ki akarja küszöbölni a 12
százaléknyi izraeli arab szavazótábor hatását. A Likud ezzel szemben arra
hivatkozik, hogy ha a knesszet 61 képviselő támogatásához köti a Golán státusának
megváltoztatását, akkor a népszavazás sem érheti be ennél kevesebbel. Barakék attól
tartanak, hogy a népszavazás nem hagyja jóvá a békeszerződéseket, ezért megkísérlik
a minimális többség elfogadtatását.
A kampány már megkezdődött. A kormány elsősorban azt hangsúlyozza, hogy a Golánért
cserébe Izrael véget vethet a közel-keleti háborúknak. Nem azt kell hangsúlyozni,
hogy mi az, amit elveszít Izrael, vagyis a Golánt, hanem azt, hogy mit nyer vele: az átfogó
és teljes közel-keleti békét.
Az ellenzék azonban nem ezen a véleményen van. Szerintük a 25 éve tartó csend a szír
fronton annak köszönhető, hogy az izraeli hadsereg uralja azt a magaslatot, ahonnan
egyenes az út Damaszkuszig. Ha ez visszakerülne Szíriához, az súlyos veszélynek tenné
ki a zsidó államot.