Vissza a tartalomjegyzékhez

Acsai Anikó
Év végi csúcs

Minden korábbi aggodalmaskodást félretéve a vásárlók uralták a világ részvénypiacait a karácsonyi ünnepek környékén; jól jártak, akik az időnként szárnyra kapó Y2K-hisztéria ellenére is a már hagyományosnak tekinthető év végi hosszban bízva részvényvásárlásokba bocsátkoztak.


A BUX egész éves változása

Miután az amerikai jegybank idei utolsó ülésén változatlanul hagyta az irányadó kamatlábat, az addigi optimizmus további táptalajt kapott, mindhárom irányadó indexet történelmi magasságokba repítve. Nem maradtak el a rekordgyártásban az európaiak sem: a francia és a német index mellett az elmúlt másfél hét alatt közel 30 százalékot emelkedve, soha nem látott magasságba száguldott az orosz tőzsdeindex is. A BUX 9,5 százalékos emelkedéssel történelmi rekordját ugyan nem döntötte meg, de éves maximumot ért el - az orosz válság kezdete óta nem látott szintre emelkedett, újra elérhető közelségbe hozva a 9000 pontos határt -, 8875 ponton zárt.
A BÉT blue chipjei közül a Borsodchem, a Matáv és az OTP napról napra döntötték meg korábbi történelmi maximumaikat, a külföldiek december 21-ét követő távolmaradásának köszönhetően - ez volt ugyanis az utolsó tőzsdenap, amelynek elszámolása még az idén megtörténik - új lendületet kaphattak a kisebb papírokkal kapcsolatos spekulációk is.
Utóbbira példa a Graboplast és a Zalakerámia magas forgalom melletti szárnyalása. A lendületes emelkedéshez hozzájárult az a tény is, hogy a még külföldiek által vezérelt emelkedés során több papír is áttört lélektani szinteket, ahol egy-egy eladandó blokk sokáig tartotta az árat, mikor azonban ezeket áttörték, nem volt nagyobb tételben eladó a piacon, így kis forgalom mellett is ugrásszerű árfolyamemelkedés következett be.
Az idei évben a legjobban azok kereshettek, akik a török tőzsdén fektettek be, az index ugyanis 507 százalékot emelkedett az eltelt egy év alatt. Száz százalék hozam felett realizálhattak az Oroszországban, Finnországban és Brazíliában(!) részvénybe fektetők. A BUX éves szinten 38,61 százalékos hozamot ért el a múlt év utolsó napjának záróárához képest. A legjobban a vegy- és gyógyszeripari részvények teljesítettek: a Borsodchem 83,5, a TVK 66, az Egis 103, a Richter 79 százalékos árfolyamemelkedést produkált az elmúlt egy évben, messze meghaladva az index teljesítményét.
Az év vesztese a blue chipek között minden kétséget kizáróan a Mol részvénye, melynek árfolyama 12,5 százalékkal alacsonyabban végzett előző évi záróáránál. A tőkepiaci szakértők optimisták a jövő évet illetően, további jelentős árfolyamemelkedést várnak az EU-csatlakozás időpontjának közelebb kerülésével, a makrogazdasági mutatók várható további javulásával összhangban. Hozzáteszik azonban, hogy mindehhez szükséges a kedvező befektetési hangulat a vezető külföldi tőkepiacokon, hiszen a csúcson levő amerikai, nyugat-európai tőzsdék egy jelentősebb korrekcióját - nem beszélve a velünk együtt az emerging piacok közé sorolt piacok valamelyikén bekövetkező kedvezőtlen eseményekről - a BUX sem vészelheti át csökkenés nélkül.