Szabadnak született
Ausztráliában egy terhes asszony szülése olyan váratlanul indult meg, hogy a hölgy a
helyi rendőrőrsre futott be segítségért, s végül a szülés a dutyiban történt.
Peter Hawkins rendőrparancsnok elmondta a sajtónak, hogy éppen a Melbourne-től 100
km-re fekvő kisváros, Trentham rendőrőrsén tartózkodott, amikor az állapotos hölgy
segítséget kérve megjelent. Nyilvánvaló volt előtte, hogy a baba már úton van, ezért
kihívta a mentőket és egy bábát, az asszonyt pedig besegítette egy ágygyal
rendelkező üres cellába. Az édesanya a helyi bábaasszony érkezése után 20 perccel
már meg is szülte kisfiát. Anyát és fiát egy közeli kórházba szállították,
mindketten remekül voltak. „Igencsak felvilágosító élmény volt ez a számomra”
- vallotta be Hawkins parancsnok. (Reuters)
Kétezer kicsi hóember
Bethel városka lakói nem elégedtek meg azzal, hogy múlt télen ők vitték el a pálmát
Angusért, a világ legnagyobb hóemberéért, amely 34,07 méter magas - most 2000
darab kis hóemberrel akarják a millenniumot köszönteni. A január 8-án megrendezésre
kerülő Első Hóember Fesztivál keretében négyfős csapatok gyürkőznek neki az
Angushoz megszólalásig hasonló remekművek elkészítésének. A szervezők már jó előre
közzétették a felhívást, hogy az emberek elkezdhessenek készülődni a nagy eseményre,
és elég idejük legyen megkötni a kétezer darab sálat és sapkát, melyek hozzátartoznak
Angus kelléktárához. „Csak a 2000. év kedvéért” - nyilatkozta az esemény
szervezője. (USA Today)
Rendőrfogta fűnyíró
„Egy-két-há, és felemeltem a masinát” - nyilatkozta Craig Drummey múlt csütörtökön.
A kis híján két méter magas, 130 kilós pewaukee-i rendőr egy 250 kilós motoros fűnyíró
alól szabadította ki az 59 éves Terry DeSandrét. A baleset hirtelen történt. A férfi
leesett a gépről, és legurult a hegyoldalon, a fűnyíró utána. DeSandre egyszercsak
egy vízmosásban találta magát a még mindig berregő gép alatt, a mozgó pengékkel
csupán néhány centire az arca előtt. „Szerencse, hogy így estünk, mert talán
hamburgert is csinálhatott volna belőlem. Fogalmam sincs, hogyan tudta egymaga felemelni”
- mondta a hálás nyugdíjas, aki kisebb sérülésekkel úszta meg a kalandot. (USA
Today)
Szitokmentes tévé
Leo Wine, az egykori rádiótulajdonos belefáradva a tévében és a filmekben elhangzó
káromkodásokba, kitalált egy módszert a szitkozódások elkerülésére: az
elektronikus „nyelvőrt”. Wine, a siketek által is használt feliratozó rendszer segítségével
fejlesztette ki a „szitokmentes tévét”. Az ügyes kis szerkezet egy műanyag doboz,
amely 100 szavas listát tartalmaz, mely a rajta szereplő szavakkal működésbe hozza a
műszert. Háromféle beállítása létezik: „kikapcsolás”, „toleráns”, illetve
„szigorú”. Wine állítása szerint a közönségesség mindenhol előfordul, még a
gyerekfilmekben is. Az ET-ben 13 erőszakos kifejezés hangzik el, az Ovizsaruban 32, a
Volcanóban 58 ilyen szó szerepel. Azt azonban Wine is belátta, hogy ez távolról sem
old meg minden problémát, s meséli, hogy a fia megkérdezte: „Megoldja ez az alulöltözöttség
problémáját, papa?” (USA Today)
Lópánik
Két felettébb ingerlékeny chicagói ló nem bírta tovább a belvárosi stresszt, ki
kellett őket állítani a város nevezetességeit bemutató hintó elől. Ami leginkább
megzavarta őket, az a város új „tehén parádéja”. Úgy tűnik, a több tucat üvegszálból
készült tehéntől - melyek a városban képzőművészeti látványosságként több
helyen díszelegnek - a pacik kicsit idegenkedtek. A lovak gazdája, Dan Sampson
elmondta, hogy otthon teljesen szokványos kinézetű tehenekkel kell a paciknak
megosztani legelőjüket, s ez nem jelent gondot. A szokatlan idegességnek talán az
lehet az oka, hogy sosem láttak még sortot, napszemüveget viselő teheneket. Mit volt
mit tenni, Sampson kénytelen volt kikölcsönözni egy tehenet, s hogy a lovakat hozzászoktassa
a változó külsőhöz, néhányszor átfestette és színesen állította be azt az istállóba.
(USA Today)