„Irány a Szafari!” Így kiálthatnak fel egy szép, napsütéses nyári reggelen
azok, akik elhatározzák, hogy tesznek egy kellemes egynapos kirándulást a Bécstől 30
kilométerre, Gänserndorf mellett található osztrák Szafariparkba. A Budapestről
mintegy három óra alatt megközelíthető park az egész család számára élvezetes
programokat kínál.

Embernézőben Fotó: H. P.
A „sógorok” felkészültek a szép számmal hazánkból is odalátogató vendégek
fogadására, a pénztáros is tudja a munkájához szükséges magyar szavakat, és
magyar nyelvű programleírás is rendelkezésre áll hazánkfiai számára. A belépő
mellé autónként jár egy zacskó állateledel is, amit minden „rágcsánál” szívesebben
fogyasztanak az állatok, akik egyébként már megszokták az autók pöfögését, és
lelkesen tekintgetnek be a lehúzott ablakokon az ízletes csemege reményében. Ha
valakinek olyannyira barátságos volt az első éhenkórász, hogy az egész zacskó
eledelt neki ajándékozta, az út folyamán - tíz schilling leszurkolása ellenében
- még több helyen nyílik alkalma újabb eledelek beszerzésére.
Az idillikus szakasz után táblák figyelmeztetnek az ajtók bezárására, ablakok felhúzására,
amit alighanem mindenki magától is sebtiben megtenne, amint megpillantja a közelben ólálkodó
tigriseket, oroszlánokat. Itt melegen ajánlott az etetés felfüggesztése is. A ragadozók
elhagyása után a bátrabbak ismét leereszthetik az ablakokat, bár a zebrák, zsiráfok,
tevék etetése még szintén nem ajánlott. Érdekes élményt nyújt azonban, amikor egy
kisebb autóval szinte a zsiráf lábai között lavírozhatunk át. Ha nem vagyunk ijedősek,
és az elefántnak is éppen kedve tartja, akkor benyújtja ormányát az autónkba. A
Szafariban tett autós kör vége felé a gyermekek nagy örömére újra a szelídebb állatseregé
a terep, éhes szájjal bámulnak be a lámák, kecskék, muflonok az ablakokon.
A Szafariparkból kiérve, autónkat egy árnyas parkolóhelyen hagyva következhet a szórakozás
második felvonása, a Kalandpark. Célszerű mindeddig megőrizni a Szafari bejáratánál
váltott belépőjegyet, mert ide is az érvényes. Itt már gyalogosan nézhetünk meg
egy-egy - természetesen elkerített - állatot (tigrist, krokodilt, nyulat, flamingót),
miközben a kisebb gyermekek a babakocsit akár fókamobilra is cserélhetik, a kicsit
nagyobbak pedig tevegelhetnek. A család együtt mehet be a bárányok, lámák közé,
ahol kedvére simogathatja, etetheti a barátságos jószágokat. Mindeközben pedig előre
meghirdetett időpontokban különböző műsorok vonzzák a látogatókat. Így például
megtekinthetünk a magasból egy medencébe ugráló csoportot. Ennek csúcspontja a 25 méter
magasról való zuhanás, amelynek végén a bátor dél-amerikai fiatalember 80 kilométer/óra
sebességgel érkezik a vízbe. Máshol láthatunk kígyóparádét, papagájshow-t. Ez utóbbit
feltétlenül érdemes megnézni mindazoknak, akik kíváncsiak arra, hogyan tud egy papagáj
biciklizni, görkorcsolyázni, autót vezetni, zászlót felvonni és számolni, csak néhányat
említve azon mutatványok közül, amelyre ezek a rendkívül színes állatok képesek.
Aki pedig ismét a vízpartra vágyik, az a fókashow-ban gyönyörködhet, mely állatok
delfineket megszégyenítően emelkednek ki a vízből egy-egy „jó kapásért”. Majd
ügyes labdázást, zenélést követően még meg is tapsolják egymást.
Ha már mindent megnéztünk, a gyermekek is kijátszották magukat, és a fotók is elkészültek,
minden bizonnyal egy kellemes élménnyel gazdagabban térhetünk ismét haza Magyarországra.
A Szafari- és a Kalandpark az idén március 27. és október 31. között mindennap
reggel 9-től délután - a sötétedéstől függően - 15.30-17.30-ig látogatható.
Az ott-tartózkodásra feltétlenül érdemes legalább 5 órát szánni, gyermekekkel
utazóknak ennél többet is. A belépődíj felnőttek részére 193 schilling, gyermekek
részére (3-15 éves korig) 130 schilling. Magyarországról az ajánlott megközelítési
útvonal Hegyeshalomtól Hainburg mellett a Duna-hídon (Donaubrücke) átkelni, majd a
Schlosshof-Lassee-Obersiebenbrunn-Gänserndorf útvonalon még az utolsó helység
elérése előtt bekanyarodni a Szafariba. Jó szórakozást!