Az elmúlt hetekben teológiai vádaskodások kereszttüzébe is került a Hit Gyülekezete.
A karizmatikus keresztény közösséget a nagy nyilvánosság előtt Istentől való
elhajlással vádolók megfeledkeznek a vallásszabadság egyik lényeges alkotóeleméről,
a tévedéshez való jogról. Kiindulópontjukat az a konzervatív előítélet determinálja,
amely szerint csak az igazságot képviselő csoportoknak van joguk a vallásszabadsághoz.
Nemcsak tudni vélik a választ a „Mi az igazság?” kérdésére, hanem az igazság
egyedüli, kizárólagos letéteményesének is tartják magukat. A vallási türelmetlenség,
gyűlölködés mindig így kezdődött a múltban.

Katonák és Biblia. Az emberi méltóság szerves része a szabad vizsgálódás, az
igazság keresése és a boldogságra való törekvés joga

Tinédzserek és transzcendens élmény. A természetfeletti folyamatosan minden nemzedék
előtt feltárulkozhat Fotók: Somorjai László
A modern jogállamban a politikusok, szakemberek többek között azért is tartják távol
magukat hivatalosan a teológiai-vallási kérdésekről alkotott értékítélettől,
mert a különféle, sőt egymásnak ellentmondó vallási állítások közül egyikről
sem képesek megállapítani tudományos objektivitással és egzaktsággal, hogy mennyi köze
van az igazsághoz. Ezért a vallásszabadságot nemcsak az úgynevezett „igazhitűeknek”,
hanem az „eretnekeknek”, a hamis vallások híveinek is garantálja a törvény és a
vallásilag semleges államhatalmi berendezkedés.
A vallás fogalomköréről a mai napig nem alakult ki a nyugati civilizációban egységes
nézet. Az államvallások a saját vallásgyakorlatuk számára követelik meg az államtól
a teljes körű szabadságot, amit a hatalom képviselői igyekeznek gyakran a tényleges
igény fölött is biztosítani, mert az államvallással rendelkező társadalmak közgondolkozásában
a hivatalos vallás tanrendszere azonos az igazsággal. Ebből fakadóan más vallásokat
hazugsággal, csalással gyanúsítanak, s elvárják a hatóságtól, hogy polgárai számára
ezekkel szemben védelmet biztosítson.
A posztkommunista társadalmakban a rendszerváltás irányát erőteljesen befolyásolja
az, hogy a történelmi felekezetek az államvallás pozíciójára aspirálnak, melynek
megvalósulását megkönnyíti, hogy az emberek jelentős része hozzászokott az állam
ideológiai gyámkodásához, sőt szinte igényli is azt. Az államvallás restaurációját
szorgalmazó erők mindent megtesznek, hogy az óhajtott kiváltságos státusz megszerzésének
útjában álló politikai és vallási tényezőkkel szembefordítsák a hatalmat és a társadalmat.
Magyarországon bizonyos csoportok szerint mindenekelőtt a Hit Gyülekezete ténykedése
zavarja az államvallás múltjával rendelkező felekezetek kényelmes elhelyezkedését,
pozíciófoglalását az országban. A zavart azonban nem a karizmatikus-pünkösdi
mozgalom nem létező „kétes ügyei” okozzák, hanem azok az erőfeszítések, melyek
célja a vallás fogalomkörének leszűkítése a közgondolkodásban. A Hit Gyülekezetére
szórt vádak bizonyára azért is kapnak széles nyilvánosságot a közszolgálati médiában,
hogy ezáltal előkészítsék a vallás és az egyház fogalmának leszűkítését a
jogalkotásban is.
Ezek a tendenciák nemcsak a Hit Gyülekezete hitéletét veszélyeztetik, hanem kérdésessé
teszik az alapvető demokratikus értékek gyakorlatban való érvényesülését hazánkban.
Minden fejlett jogállamban, társadalomban előfordulnak vallási jellegű feszültségek,
heves teológiai viták, szóváltások egyházi személyek, sőt felekezetek, irányzatok,
csoportok között is. A valóban demokrata politikusok azonban igyekszenek magukat távol
tartani a felekezetieskedéstől, vallási elfogultságtól, ugyanis tisztában vannak
azzal, hogy a vallásszabadság magában foglalja az összes vallástípus, vallási
jelenség változatos létezését, szabad működését és az ezekkel kapcsolatos információk
szabad hirdetését, terjesztését is; és természetesnek veszik azt is, hogy
mindenkinek szuverén joga hitbeli meggyőződése szerint berendezni az életét.
A vallás lényege: transzcendens élmények
A Hit Gyülekezetében előforduló, úgynevezett karizmatikus megtapasztalások nemcsak
teológiai vitát gerjesztettek, hanem felvetnek egy, a vallás fogalomkörével és a
vallásszabadsággal kapcsolatban is átfogóbb, lényeges kérdést: a transzcendens élménynek
a valláshoz és a vallásszabadsághoz való viszonyát. A korszerű, szekularizált vallásfelfogás
igyekszik mind a materialista, mind az idealista vallásértelmezést magába ötvözni.
Tisztában van azzal, hogy a természetfölöttit egyik dogmatikus vallás sem képes tökéletesen
megjeleníteni, ezért nyitott újabb transzcendens élmények, kinyilatkoztatások előtt,
amelyeket a vallás lényegét alkotó tényezőknek fogad el. A zsidó-keresztény
kinyilatkoztatásban a természetfeletti szintén folyamatosan, minden nemzedék előtt
feltárulkozhat és megragadhatóvá válhat. A Biblia szerint a beteljesülés irányában
haladó üdvtörténelem új és friss karizmatikus megtapasztalásokkal, istenismerettel
és -élményekkel gyarapodhat, melyek szellemileg és doktrinálisan is összhangban állnak
a kinyilatkoztatás írott formájával.
A judaizmus és a kereszténység történelmében azonban felismerhető, hogy a
dogmatikus hitelvekbe merevedett vallás hajlamos kirekeszteni, sőt üldözni a
transzcendens élményeket és megnyilvánulásokat elfogadó, kereső irányzatokat,
illetve az ezeken alapuló életformákat. Az idealista vallásfelfogás számára a
transzcendens nem csupán ideál, hanem a látható világon kívüli realitás, melynek
beavatkozása, manifesztációja előtt az ember és a Föld is nyitott. E felfogás
szerint a vallást eredendően a természetfeletti szellemvilágnak a természetes fizikai
világba való beavatkozása, megmutatkozása és annak emberek által történő
megtapasztalása hozta létre, ezért a vallás lényegét a transzcendens élmények képezik,
melyek számára az államnak garantálnia kell a vallásszabadságot.
Materialista előítéletek
A vulgármaterialista vallásfelfogás kategorikus értékítéletet közvetített a társadalom
felé a különféle vallásokkal kapcsolatban. Az anyagelvű teória szerint az
isteneket, a transzcendenciát, a vallástípusokat és jelenségeket emberek hozták létre,
ezért a vallási állítások csupán fogalmak, ideák, melyeknek az emberen kívüli szférában
nincs semmiféle realitásuk. E vallásfelfogás jellegéből fakadóan elutasítóbb a
karizmatikus, közvetlen istenismerettel és -élményekkel szemben. Számára könnyebben
értelmezhető a vallás rituális gyakorlata, hagyományai, történelmi-társadalmi értékei.
A különféle vallási meggyőződések és gyakorlatok között az úgynevezett „társadalmi
hasznosságuk” alapján állít fel rangsort. Önmagában az Isten és ember között
fennálló közösséget, a hívő élet kontemplatív jellegét - hasonlóan a doktrinér
racionalistákhoz - nem tartja értéknek, ezért az olyan szellemi tevékenységeket,
mint amilyen az imádkozás, böjtölés, elmélkedés vagy Isten dicsőítése,
haszontalan tevékenységnek véli.
Közismert, hogy Magyarországon a vulgármaterialista világnézet és vallásfelfogás több
mint negyven évig hivatalos és kötelező doktrínaként létezett. A karizmatikus élmények
nyilvánosságra kerülése és az ezek által kiváltott reakciók többek között arra
is rávilágítottak, hogy a magyar politikusok, közéleti személyek jelentős részének
vallásfelfogását még most is a vulgármaterialista előítéletek tartják befolyásuk
alatt. Ez alól a névleges keresztények sem kivételek, akik a rendszerváltás óta többségi
felekezeti hovatartozásukat helyezik előtérbe, de konkrét vallási-szellemi kérdésekben
materialista értékítélet alapján foglalnak kategorikusan állást.
Ha a magyar közgondolkodás belső természetét vesszük figyelembe, akkor egyáltalán
nem okoz nagy meglepetést, hogy az erőteljesen idealista felfogáson álló Hit Gyülekezete
hitélete szinte folyamatos kereszttűzben áll evilági és vallásos materialisták,
racionalisták oldaláról egyaránt a rendszerváltás után is. Az ő megközelítésükben
a karizmatikus élménynek nevezett vallási megtapasztalások közönséges csalásoknak,
pszichózisnak, kuruzslásnak minősülnek, melyek szerintük a vallással is szemben állnak,
ezért a vallásszabadság ezekre való vonatkoztatása több mint aggályos. E nézet képviselői
számára különösen visszataszítóan hatnak a természetfeletti élményeket hirdető
személyek, közösségek, amelyeket nemcsak a társadalomra veszélyes jelenségnek vélnek,
hanem újabban „antikrisztusinak”, „varázslóknak” is minősítenek.
A materialista előítéletekből fakadóan a karizmatikus közösségek pénzügyeit sem
tudják a tisztességes egyházi gazdasági élettel azonosítani, különösen abban az
esetben, ha, mint a Hit Gyülekezete, az önfenntartó egyház modelljét sikeresen építik
ki és működtetik. Az ilyen közösségek pénzügyeit előszeretettel hozzák öszszefüggésbe
a maffiák zavaros, törvénytelen ügyleteivel. A transzcendenciaélményt vagy a Szentlélek-keresztséget
hirdető közösségekkel szemben, mint amilyen a Hit Gyülekezete hazánkban - ellentétben
a fejlett jogállamokkal - elsősorban nem vallási-teológiai kérdéseket vetnek föl.
Az ilyen típusú közösség, bárminek is nevezzék, sajnálatos módon hazánkban még
csak rendőrségi, nemzetbiztonsági, politikai ügy sokak számára.
Szabadság és igazság
Az idealista vallásfelfogás szemszögéből nézve a hatalom rossz úton jár, ha a vallást
védelmezi az annak lényegét alkotó és azt megújítani szándékozó természetfeletti
megtapasztalásokkal, vallási jelenségekkel szemben. A Hit Gyülekezete számára garantált
vallásszabadság azt is jelentené, hogy hazánkban a vallás és az egyház fogalomkörébe
sorolják a transzcendens élményeket és az ezeken alapuló vallási életmódokat. Ezért
a karizmatikus közösség sorsának jövőbeli alakulása jelentős mértékben kifejezi
a vallásszabadság gyakorlati érvényesülésének mértékét hazánkban.
A nyugati, korszerű vallásfelfogásról köztudott, hogy a vulgáris és a keresztény
materialista felfogással ellentétben nem kíván értékítéletet alkotni a különböző
vallási kinyilatkoztatások, jelenségek fölött. Számára a jog fontosabb, mint az
igazság, mert elismeri, hogy nem rendelkezik azokkal az objektív paraméterekkel, melyek
alapján a vallás változatos fajtái között képes lenne eligazodni, és fölöttük
igazságos és pontos értékítéletet kimondani. Az embert ugyanis elsősorban
szellemi-erkölcsi lénynek látja, ezért az emberi méltóság szerves részének tartja
a szabad vizsgálódás, az igazság keresése és a boldogságra való törekvés jogát;
hiszen csak az a jó cselekedet értékelhető valóban erkölcsösnek, amely szabad
lelkiismeretből és döntésből fakadt. Ez a szemlélet biztosítja a vallási közösségek,
egyházi személyek számára a tévedéshez való jogot is. Ezért a jogállamok alkotmánya
egyaránt garantálja a vallásszabadságot az egymásnak ellentmondó vallástípusok,
jelenségek számára. A különféle vallási meggyőződésekben nagy számban akadnak
logikailag egymást kizáró állítások. A demokratikus hatalom ugyan tisztában van
azzal, hogy két ellentétes állítás - legyen bár vallási jellegű - egyszerre
nem lehet igaz. Ennek ellenére nem érdekli a vallási állítások igazságtartalma,
mert nem tekinti feladatának az igazságosztást, hanem a vallási szereplők jogát
garantálja az igazság kereséséhez és az Isten utáni kutatáshoz. A jogállam azért
is tűnhet erkölcstelennek, neopogánynak az államvallás restaurációjának hívei előtt,
mert a történelmi keresztény felekezeteket az új keresztény irányzatokkal, valamint
más, új vallási közösségekkel, sőt még a boszorkányokkal, spiritisztákkal is
azonos státusszal helyezi el a jogrendben. A jó és a rossz vallási meggyőződést,
gyakorlatot azonos bánásmódban részesíti a vallásszabadság gyakorlatban való érvényesülése
érdekében.
A konzervatív nemzeti-keresztény politikusok gyakran elfeledkeznek arról: a középkort
pontosan az tette sötétté, hogy a történelmi államvallások természetfeletti igazságról
kialakított dogmájának és rituális megjelenítésének szolgálatába állt a világi
hatalom. Az államról úgy gondolkodnak, mintha annak legfőbb küldetése az egyház által
képviselt vallási igazság végrehajtása lenne a társadalomban. A szélsőséges
konzervatív felfogás a vallásszabadságot a kirekesztő uralkodó vallásra, a
mindenkori államegyház működésére vonatkoztatja elsősorban. Nézetük szerint a középkorban
volt az igazi vallásszabadság, amelybe „belepiszkítottak” a francia forradalom és
az amerikai Függetlenségi Nyilatkozat alapelvei, amelyek a lelkiismereti és vallásszabadságot
az ember veleszületett és elidegeníthetetlen jogának tekintik, az egyházat pedig
szabad és önkéntes társulásnak, amelyhez az ember szabadon csatlakozhat, hogy hite
szerint megtalálja üdvösségét.
A rendszerváltás után némelyek ettől az - úgymond - „kitérőtől” akarják
megkímélni a magyar társadalmat. A modern felfogás szerint a vallási pluralizmus előfeltétele
a vallásszabadságnak, ugyanis az utóbbi a gyakorlatban csak akkor létezik ténylegesen,
ha a különböző vallástípusok, életmódok változatos kínálata közül szabad belátása,
hite szerint választja ki az állampolgár a számára legmegfelelőbbet. Ezért a vallás
fogalomkörének értelmezése, meghatározása döntően befolyásolhatja a vallásszabadságot
a jövőben. A jogállam elleni támadásként is fel lehet fogni a vallási szereplők
ellehetetlenítése, kirekesztése céljából foganatosított titkosrendőri, politikai
akciókat, provokációkat, hecckampányokat, rágalomhadjáratokat. Ugyanakkor a vallásszabadság
feljogosít minden egyházat, hogy az általa elfogadott és képviselt tanokat,
hitgyakorlatot, vallási megtapasztalásokat, életformákat abszolút igazságként értelmezze,
terjessze, sőt céljainak megvalósítása érdekében intézményeket létesítsen és
tartson fenn. Minden egyháznak szíve joga az is, hogy más egyházak vallási meggyőződését
tévedésnek, károsnak, hamisnak minősítse; viszont azt már nem várhatja el, hogy értékítéletét
a hatalom igazságként tegye a magáévá, és próbálja a közgondolkozásra ráerőszakolni.
A Hit Gyülekezete körül kirobbant botrányban nem az a különös és elgondolkodtató,
hogy egy más vallási meggyőződésre jutott csoport szidalmazza a közösség hitéletét
és vezetőit, mert az ilyen jelenségek az egyháztörténelemben szinte hagyománynak számítanak.
A furcsa és nyugtalanító ebben az ügyben az, hogy a hatalom egyes szereplői és a média
egy vallási csoport megnyilatkozásai alapján igyekeznek beállítani a közvélemény
előtt egy másik törvényesen működő egyházat, jelesül a Hit Gyülekezetét. Úgy
gondoljuk, ez viszont már nem csak közösségünk ügye, hanem a hazai demokráciáé.