
Száz éve, 1899. május 10-én született minden idők legnagyobb táncos színésze,
a műfajt teremtő Fred Astaire. Ausztriából emigrált az Egyesült Államokba, és már
négyévesen tánctanulásra fogták, hogy Adele nővére partnere lehessen, bár erre
semmilyen hajlandóságot vagy tehetséget nem mutatott. A páros a tízes évek végén már
a New York-i Broadway színpadain lépett fel. A siker felkeltette a filmmogulok érdeklődését
is, de a próbafelvétel után mégsem ajánlottak szerződést nekik. A lesújtó véleményt
később sokszor idézték: „Nem tud se játszani, se énekelni. Nagyon gyatra. Táncolni
tud egy kicsit.” Egy nem túl előnyös szerződés birtokában újdonsült neje,
Phyllis Porter társaságában Hollywoodba költözött. 1933-ban készült második
filmje, a Leszállás Rióban, s bár itt is csak mellékszerep jutott neki, mégis ez változtatta
meg az életét. Partnere ugyanis a kezdő színésznő, Ginger Rogers volt, s a közösen
eltáncolt-elénekelt Carioca „ellopta a show-t”. Természetesen ezután azonnal főszerepet
kaptak, s kicsit bugyuta, de látványos és szórakoztató zenés-táncos filmjeikre -
Roberta, Top Hat, Egymásnak születtünk, Dalol a flotta - tódult a közönség. Bár
az évtized végén pályájuk szétvált, a köztudatban nevük elválaszthatatlanul
egybeforrt - elég csak Fellini „Ginger és Fred” című tisztelgésére utalni.
1946-ban - miután a Kék ég című filmben „lejátszotta” őt Bing Crosby - a közönség
és a producerek rémületére bejelentette viszszavonulását, s két évig csak családjával,
illetve a versenylovakkal foglalkozott. 1948-ban erőtől duzzadva tért viszsza. Beugrott
a lesántult Gene Kelly helyére a Húsvéti parádé című filmben, amellyel pályafutása
egyik legnagyobb sikerét aratta. 1949-ben speciális Oscar-díjat kapott a musical művészetéhez
nyújtott hozzájárulásáért, a díjat stílszerűen régi partnere, Ginger Rogers kezéből
vehette át. 1954-ben rákban halt meg rajongva szeretett felesége, aki két gyermeket szült
neki, s Astaire a munkába temette bánatát. A külsejét tekintve egyáltalán nem öregedő
színész a hatvanas-hetvenes éveket is végigdolgozta, s néhány alkotásban - Az
utolsó part, Pokoli torony - meglepő jellemábrázolási képességről tett tanúságot.
Az utóbbiért 1974-ben megkapta a legjobb mellékszereplőnek odaítélt Oscar-díjat is.
Magánélete is mozgalmasan alakult: 1980-ban elvette a nála 45 évvel fiatalabb, de a
versenylovak iránti szenvedélyében osztozó Robyn Smitht, aki foglalkozására nézve
zsoké volt. A házasság a várakozásokra rácáfolva jól sikerült, s kitartott Fred
Astaire 1987. június 22-én bekövetkezett, tüdőgyulladás okozta haláláig. Neve
fogalom volt a film világában, nála sokoldalúbb előadót máig sem lehet találni,
elegáns és könnyed táncáról pedig még a klasszikus balett nagyjai is úgy vélekedtek,
hogy az „maga a megelevenedett ritmus”. Irving Berlin, George Gershwin, Cole Porter
mind külön neki írtak dalokat, számos későbbi örökzöldet az ő előadásában
ismerhetett meg a közönség. Fred Astaire sztárként is szokatlanul természetes és
szerény volt: magánéleti botrányairól soha nem cikkezhetett a sajtó, végrendeletében
megtiltotta, hogy életútjáról filmet készítsenek - s ami a legfurcsább, a filmvásznon
klakkban-frakkban pompázó színész saját ruhatárában egyetlen ilyen ruhadarab sem
szerepelt. (MTI)